Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-12 / 41. szám
41-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. módon szolgáltatjuk ki. De az általunk és sok más nagy keresztyén egyház által használt forma helyességének megvédésére indít a baptistáknak az a támadó és kárhoztató magatartása, mellyel egyrészt bennünket megítélnek, másrészt az alámeritést szerinte úgy tüntetik fel, mint ami az üdvösség elnyeréséhez feltétlenül szükséges. Készséggel elismerjük, hogy a bibliában olvasható példák közül a legtöbb esetben bemeritéssel, vagy alámeritéssel kereszteltek. De nem mindig. Vájjon a jeruzsálemi 3000 embert, akik Péter prédikációjának hatása alatt a bűnök bocsánatára megtértek, hogy keresztelték meg alámeritéssel, amikor Jeruzsálemben sem folyó, sem tó nem volt? Vagy a filipii börtönőrt és házanépét (Csel. 16:33) “az éjszakának azon órájában’’ hogy merítették alá sötét éjjelen ? Azután maga a görög szó: “bapti- zein”, nemcsak bemerítést jelent, hanem lemosást, megmosdást és mosakodást is. Ezzel a szóval van jelölve a zsidók különböző mosakodása, (Márk ev. 7. r. 4. V., Lukács ev. 11. r. 38. v., Zsidókhoz írott levél 9. r. 10. v. és igy jelenthet leöntést is. Másrészről pedig a biblia sem nevezi mindig bemerítésnek, “baptizálásnak” a keresztséget, hanem használ más szót is. (így a zsidókhoz írott levél 10. r. 23 és a János ev. 13. r. 7—-10. verseiben.) Nem lehet hát azt mondani, hogy a bibliában olvasható példákban mindig bemeritéssel kereszteltek, sem azt, hogy az “alámerités”, vagy “bemerítés” az egyetlen helyes szó a keresztség sákra- mentumának megjelölésiére, még ke- vésbbé azt, hogy a “baptizein” szó csupán csak “bemerítést” jelent. De ha Jézus “bemeritéssel” keresz- telkedett is meg s ha az apostolok a legtöbb esetben igy kereszteltek is, szükséges-e ragaszkodni olyan külsőséghez, amelyet természeti viszonyok miatt sok esetben a legbuzgóbb baptista atyafiak sem tudnak betartani? Hogy keresztelik meg például az észak sarki eszkimót? Bemeritik-e azt az embert, akinek a teste sebekkel van borítva s ha víz lérinti, a pokol kínjait érzi? Vagy azt mondják nekik, hogy jer a mérsékelt égöv alá, ott megkeresztelünk ! Gyógyulj meg előbb, hogy megkeresztelhessünk! Ha a keresztség a Krisztussal való eltemettetést és feltámadást jelenti — ebben pedig egyetértenek velünk a baptisták is — (Római levél 6. r. 4. v.), nem ábrázolja-e ki a vízzel való leöntés ugyanezt a jelentést? Ha azt tartjuk, hogy a betű öl s Ítélek az, ami megelevenít, mi értelme van annak, hogy arra fektessük a fősulyt, ami külső és testi? Pál Jézus vérét a “meghintés vérének” nevezi (zsidókhoz írott levél 12. r. 14. v.), igy a vízzel való “meghintés” méltóképen lehet pecsété és záloga az Ő vére érdemeiben való részesülésünknek. Akik annyira ragaszkodnak a bemerítéshez, ezzel elismerik, hogy a viz anyagának és mennyiségének különös erőt és hatást tulajdonítanak. Ez pedig homlok- egyenest ellentétben áll a keresztyén- ség gondolkozásával. Egy óhazai baptista vezér Dohányos János “Hol van megírva” c. könyvében a következőket mondja: “nem a bemerítés hát az a viz, amelytől újonnan kell születnünk, hanem az Ige.” Ez a vélemény közelebb áll a miénkhez, mint a fanatikus baptistákéhoz. A víztől nem is született még senki újjá, akár bemerhették, akár egészen alámeritették, akár csak meghintették. Az újjászületés nagy, belső átváltozást, erkölcsi megtisztulást és Krisztus ábrázatára való átalakulást jelent, melyet nem a viz eszközöl, hanem a Lélek s a Lélek nem nézi, hogy milyen módon keresztelték azt, akiben elkezdette a “nagy dolgot”, hanem azt be is végzi. Nézzenek széjjel a baptista atyafiak, níncsen-e újjászületett, megtért ember más egyházhoz tartozók között is? S ha találnak, lássák be, hogy a “ieöntíés” által megkeresztelt milliók és milliók között csakúgy akad Krisztus utain őszintén járni akaró keresztyén, mint közöttük. Mi pedig, akiket nem merítettek alá a keresztség vizébe, .hanem csak leöntöttek, de fejünk felett már csecsemő korunkban elhangzott az Ige a Krisztussal való meghalásról, ami a bűnnek való meg- halást jelenti és Krisztussal együtt az uj életre való feltámadásról, ami itt e földön az újjászületés s akik önként tettünk bizonyságot Krisztus vérének érdeméről: adjuk át magunkat a Lélek vezetésének, hogy az újjászületés fürdője megtisztítson minden álnokságunktól. Azoknak pedig, akik a formára fektetik a fő súlyt, csak ennyit mondhatunk: térjetek meg! BLOOMFIELD, N. J. Telephont: Bloomfield 1155. Magyar Tanárok: Dikovics János és Kovács Ferenc. A Bloomfieldi Collegium Magyar Irodalmi Köre. Elnök Ür- mössy Sándor. Alelnök Horváth Béla. Jegyző Szathmáry Gyula. Pénztárnok Fürjész Ferenc. Könyvtárnok Rás’ky József. Közös cim: College and Seminary, Bloomfield, N. J. KÉT KÉP. II. ESTE. “És amint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magányosan imádkozni. Mikor pedig beestvéle- dék, egyedül vala ott.” Tekints erre a képre. Az van ráirva: Este. Nézd meg mégegyszer, jer közelebb hozzá. Ott van egy hegy és tetején pedig egy magányos alakzat látszik: a Jézus az, ismét imádkozik. Nehéz nap volt. Sokat beszélt és tanított.... Még a népek testi eledeléről is gondoskodott.... Mikor elküldötte tanítványait, elindul egyedül fel a magas árnyékos hegyre — imádkozni ... A tanítványok már jó messze vannak a hajóban. A sokaság pedig elszéledt, ki-ki nyugalomba .. . De Jézus . . . most magában akar lenni, el a zajtól, a tülekedéstől .. . Az árnyékok meghosszabbodnak, a nap utolsó sugarai is elenyésztek, csupán az esti szin késlekedik. A Genesá- ret vize aranyos és benne visszatükröződnek a körülötte levő dombok csúcsai. Csendes és nyugodt. Csupán a gyöngéd hullámverés viszhangzik az esti nyugalomban. Amint hanyatlik a nap és enyészik az esti szin, a hegytető minél sötétebb lesz, egyedül Jézus fehér alakja világosodik még. Ismét ott térdel, imában elmélyedve, az est csendességében . . . Mi volt ez az esti imádság az ő részéről ? 1. Elismerés az Isten segítségének az ő munkájában. Az Atya és ő egy volt, de amit ő tett, mindent az Atya tudtával és segítségével tette. Ezért adott hálát. 2. Egy kérelem, hogy az Atya áldja meg a munkáját. A munka csak úgy és akkor tökéletes, ha az Isten áldása nyugszik azon. 3. Egy hálaadás a szolgálat jogáért, privilégiumáért. Az örök Isten szolgálatában lenni nagy dicsőség és páratlan megtiszteltetés. Mi tehát ennek a két képnek a fontos tanitása? Mit meríthetünk azokból, ami majd segítségünkre lesz a mindennapi nehéz, keresztes életünkben? Nem mást mint ezt: kezdjünk és végezzünk minden napot imával. Akár a templomban, akár szerény hajlékunkban — hiszen a hely úgysem tesz nagy külömb- séget — imádkozzunk minden reggel és este. Az Isten nevében és nevével kezdjük a napi munkát és én hiszem, sőt határozottan tudom, hogy az ilyen munkán az Ő gazdag áldása nyugszik. Nagy Ferencz, wellandi Ont. lelkész. COLLEGE ÉS SZEMINÁRIUM
