Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-21 / 38. szám
38-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. EGYHÁZAK EGYESÜLÉSE. Az egyesülés előnyei. Az eddigiek után természetszerűleg kérdezheti bárki is, hogy mik volnának az előnyei ennek a tervezett egyesítésnek? A kérdésre csak részleges feleletet lehet adni, mert az egyesítés hasznai nem egy év alatt, sem nem tiz lév alatt érnének meg, hanem iegnagyobb- részben csak a következő nemzedékekben. Ha az ember azon egyházak tapasztalataiból vonja le következtetéseit, amelyek már egyesültek, akkor a most tervezett egyesítés is, csakúgy, mint az előzők, az érdekelt egyházak lelkészeiben és tagjaiban egyaránt a lelki élet hatalmas megerősödését jelentené; if- jakban és öregekben egyaránt uj bizalmat és reménységet támasztana az iránt, hogy Krisztusnak a munkáját, mit most mindegyik egyház külön-kü- lön a maga módja szerint próbál végezni, még eredményesebben folytathatják, mikor ez a három egyház egyesült és úgy bel-, mint külföldön mindenben összemüködik. Az élet és cselekvés minden mezején régóta elismert törvény az, hogy az egységben erő van. Az összemüködésnek sokkal nagyobb eredményei vannak, mint a vetélkedésnek. 1925 junius havában a canadai egyesült egyházak jelentésében a következő adatokat olvashattuk: 410 egyházközség egyesült 205 erős, önfenntartó gyülekezetben. Ez egyházközségek személyi kiadásai felére apadtak. A lelkészek érzik, hogy egész emberre való munkájuk van. Sok olyan gyülekezet, mely addig csak belmissziói tanács segélyéből tudta fenntartani magát, lett önnfentartóvá. Az egyik városban a belmissziói tanács két lelkészt segélyezett 700 és 1200 dollárral; most a két egyház egyesült, egy lelkésze van, kit maga eltart. Egyetlen egyházmegyében évi 12,500 dollárt takarítottak meg a belmissziói tanács javára az által, hogy az érdekelt egyházközségek, saját kérésükre, egyesültek. Az egyesülés előtt 278 egyház kapott belmisz- sziói segélyt; az egyesítés után mindegyik ez egyházközségek közül önfenntartóvá lett. Ennek következtében a bel missziói tanács uj, addig elhanyagolt területekre terjeszthette ki gondviselését, 149 uj egyházközséget szervezhetett, 600 olyan helyen hirdetheti az evangéliomot, ahol addig semmi egyházi gondozás nem volt. Vájjon nem joggal remélhetjük-e, hogy az Amerikai Egyesült Egyház is éppen ilyen szép eredményekre mutathatna majd, ha talán nem is olyan rövid idő leforgása alatt, mint a canadai? Ha megfigyeljük a mai egyetemi ifjúság, férfiak és nők, konferenciáin a felekezetek és szekták dolgában elhangzó nyilatkozatokat, bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy az utánunk következő nemzedékben már távolról sem lesz meg az az érdeklődés és hűség az egyház iránt, ami bennünk megvolt, kik a távozó nemzedékhez tartozunk. Az idők egyik legjelentősebb jele az a sóvárgás, mely a mai ifjúságban az egyházak egyesítése érdekében emeli fel kiáltó szavát. Vájjon ha ellene állunk: nem szegjük-e magunkat szembe Istennek a történelemben kinyilatkoztatott akaratával ? A mi kollégiumi és egyetemi ifjainkban nem a hit és a vallás kevesebb, mint mi bennünk volt, hanem a felekezetiesség s bizonyosra vehetjük, hogy mikor eljön az idejök, nem lesznek többé hajlandók a szétválasztások fenntartására, miknek okait ők többé nem tudják megérteni, és aminek a fenntartása nemcsak örökös akadálya a keresztyén- ség szélesebb és eredményesebb munkájának, hanem egyszersmind folytonosan növekedő anyagi teher az egyház tagjain. Minthogy ez a helyzet már ma is világosabban áll fenn, minthogy további bizonyításra volna szükség: a mai kor lelkészeinek és egyháztagjainak a lehető legkomolyabban kell gondolkoz- niok azon, hogy adják fel személyes előszeretetüket, helyi büszkeségüket, sőt még felekezeti szokásaikat és nevüket is, — miknek mindnek csak a múltban volt meg a maguk igazi értéke, — és a hitben testvér keresztyénekkel olyan egység útjaira merészkedjenek, mely Krisztus szellemével és a kor legjobbjainak véleményével egyaránt összhangban látszik lenni. Dr. Richards, kinek fejtegetéseit idézem még mindig, a következő nyilatkozatot említi, mit egyik kollegájától hallott, ki a református egyházzal körülbelül egyenlő másik felekezet theo- lógiai szemináriumában tanít: Ugyancsak nehéz megtartanunk diákjainkat a mi egyházunk szolgálatában; azt kérdezik, hogy van-e jogosultsága és jövője egy ekkorra egyháznak, mint a mienk, és van-e sok értelme annak, hogy lekössék életüket egy olyan egyházhoz, mely csak ilyen kilátásokkal biztat, mint a mienk? Azt kérdezik továbbá, hogy amilyen tempóban a dolgok most mennek nemcsak Amerikában, hanem az egész világon is: vájjon fennmaradhat-e egyházunk még a következő ötven év alatt is ?! Már most az ember gondolhat az ilyen theológusok felől azt, amit akar; elítélheti őket, figyelmen kívül hagyhatja őket; — de mindezzel nem változtat azon a tényen, hogy ők továbbra is ilyen kérdéseket fognak feltenni és az egyháznak előbb vagy utóbb felelnie kell ezekre a kérdésekre. Afelől bizonyos vagyok, hogy semmiféle mozgalmat nem üdvözöltek még lelkesebben mint a három érdekelt egyház ideológusai az Amerikai Egyesült Egyház tervét. Diákjaink meglátták, hogy nemcsak itthon várna reájuk szélesebb munkamező, de a távoli országok kül- missziói területein is. De a legközelebbi jövőben is várhatnánk közvetlen gyakorlati eredményeket is az egyesítésről. A három egyház theológiai szemináriumai, legalább az Allegheny hegységtől nyugatra, egyesülhetnének. Sok okuk van rá. Az Alleghenytől keletre lévő egyetlen theológai szeminárium számban és erőben meggyarapodhatnék. Daytonban két theológiai szeminárium van, az egyik a református egyházé, a másik a Krisztusban Egyesült Testvérek Egyházáé. A valóságban semmi igazi oka nincsen annak, hogy miért dolgozzanak a jövőben is külön. Ez iskolák vezetői szivvel-lélekkel rokonszenveznek az egyesítés tervével. Az ember nem kell hogy próféta legyen ahoz, hogy előre lássa azt az időt, mikor ez a két iskola ugyanazon területen, ugyanazon épületekben fog munkálkodni. Mihelyst a szemináriumokat egyesitik: abban a pillanatban a dollárok százezreit takarítjuk meg. Más szemináriumok egyesítése is valószínűvé lenne. Sok előny származnék abból is, hogy a három egyház belmissziói tevékenységét nem három, hanem egy tanács intézné. Amelyik városban most a három egyház mindegyike külön-külön egyházközséget tart fenn, s mindegyiket belmiisziói segélyből: ott a három kis egyházközség egyetlen nagy és erős egyházközségbe egyesülhetne, a három helyett egy lelkészt tartana fenn és pedig a saját erejéből, belmissziói segély nélkül, és egy templomot a három helyett. Az Egyesült Egyház uj munkamezőt nyithatna, uj gyülekezeteket szervezne; külön-külön református, egyesült-testvér vagy evangélikus gyülekezeteket a jövőben nem szerveznének. Ma több olyan községet lehet találnunk, mikben a lélekszám nem nagyobb ezerkétszáznál, de a hol az egyesítést tervező egyházak közül kettő, sőt három is tart fenn egymás mellett egyházközséget, miknek mindegyike természetesen a legnagyobb (Folytatás a 4. oldalon)
