Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-26 / 4. szám
2-i'k oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 4-ik szám. tése a lelkipásztorra nézve, akinek az a hivatása, hogy Életet öntsön gyülekezetébe ! Hogy föltárja annak gyermekei és ifjúsága előtt az Élet nagy céljait,— Rogy irányitsa, vezesse annak a gyülekezetnek felnőtt tagjait is azon az utón, amely az örökéletre vezet. Milyen nagy gond és küzdelem a közélet munkás emberére nézve, ha azt akarja, hogy valóban teljesítse a vett parancsolatot! Hogy életet öntsön tömegek leikébe ... A száz-felé huzó, az ezer képen gondolkodó, a mindig mást akaró tömegek leikébe, hol az elől küzdő harcos lépten-nyomon csak sebeket kap, hogy viselje azt némán, panaszta- lanul, mert ez az Isten parancsolatja! A mi testvérünk ezt a parancsolatot vette az Úrtól, hogy vigyen életet a családjába, a gyülekezetébe, ebbe a nagy tömegbe, az amerikai magyar reformá- tusságba, amelynek egyik kimagasló vezető embere volt. És ő teljesítette ezt a parancsolatot. Gyönge, törékeny, betegségekkel küzdő emberi testben hatalmasan erős, törhetetlen lélekkel, éjjel és nappal, jó erőben és betegségben is, mindig és mindig azon munkálkodott, hogy hűnek találtassák a rábizottakban s életet vigyen mindenfelé, ahová neki kellett elvinnie azt. Ez a gondolat foglalta le minden törekvését s egészen bizonyos, hogy a családért, az egyházért, a közért folytatott munkának gondolatai nyűgözték le lelkét abban a szerencsétlen pillanatban is, hogy ne lássa, ne vegye észre a feléje rohanó, a reá leselkedő halálos veszedelmet, — hogy e gondolatok oltárán önmagát adja oda fájdalmakban égő s fájdalmak közt elégő élő áldozatul! Hiszen életének utolsó napját is ebben töltötte el. Ott, a ligonieri magyar Árvaházban a szülők nélkül maradt kicsinyke árvák, az amerikai magyar re- formátusság s benne saját gyülekezetének. nagy kérdései, hittestvéreinek sorsa itt és odaát az elhagyott hazában, — ezek képezték gondjainak tárgyát. És mert ezekkel foglalkozott, mert ezekben merült el lelkének minden gondolata: cs^k igy lehet megérteni, ho.gy nem vigyázott saját magára éppen ő, aki másokat sohasem szűnt meg inteni a vigyázatra, az óvatosságra, az előrelátásra ! . . . Valóban reá nézve az a parancsolat találtatott halálosnak lenni, amely éppen az Élet szolgálatára adatott nékie. Elmondhatjuk róla, hogy áldozata annak a küzdelemnek, annak a töredelemnek, amelynek mint amerikai magyar ref. lelkész volt osztályrészese. Óh,. az amerikai magyar reformátusságnak aránylag még ifjú élete alatt hányán és hányán égtek már el ebben a tűzben! Hányán és hányán adták már oda erejüket, egészségüket, életüket azért a parancsolatért, amely az Életre adatott nékiek! Hiszen még alig egy nehány hónapja, hogy hasonló koporsó felett kellett könyeket hullatnunk. Vajon a mi jóbarátunk, lelkésztársunk, testvérünk: Bogár Lajos nem ennek az áldozata-é ? .. . Beteg volt ő is. Tudta, hogy beteg, tudta, hogy gyógyittatnia kellene magát, de ime: ott volt előtte az egyház, ott volt a közélet, — ő nem ért rá arra, hogy önmagát gypgyitsa, hogy pihenjen, hogy erőt gyűjtsön, neki dolgoznia, munkálkodnia kellett, az ő elméjének minden gondolatát ezek foglalták le, hogy aztán ő is áldozata legyen a néki adatott parancs teljesitésének. És most itt van előttünk egy másik lelkésztársunk, egy másik jó barátunk, akinek lelke ugyanazokban a gondolatokban égett. Ö éppen úgy nem ért rá magára vigyázni, ő éppen úgy áldozata lett a lelkére nehezedő gondoknak, a 'híven teljesített parancs elvégzésének. És ha végig nézek rajtatok, lelkész- társaim, akik szintén ugyanabban a tűzben égtek, akik éppen úgy küzdőtök, fáradtok, éppen ugv emésztitek magatokat nemcsak családotokért, hanem a ti egyházaitokért s ezért az amerikai magyar reformátusságért: Istenhez kiáltva kérdezem: ki fog közületek, ki fog közülünk megint következni ? Hiszen ti is ugyanazt a parancsolatot vettétek: honnan tudjátok, hogy nem ugyanaz lesz-é a ti sorsotok is ? . . . De nem, nem szállók perbe Istennel, mfjrt tudom, hogy “ez a parancsolat is szen'f, igaz és jó.” Véges elmémmel nem tudom megérteni, hogy a jó Isten miért vette el a szerető családapát, a hűséges lelkipásztort, a hivatott vezért, de tudom, 'érzem, hogy ez is Istennek parancsolatja, Istennek akarata. És tudom, hogy ha a mi testvérünk fölkelne és választania kellene a földi élet és kötelességének teljesítése közt: habozás nélkül áldozná föl öntudatosan is földi életét, Csakhogy teljesítse Istennek parancsolatát. Mert édes dolog és üdvöt adó az: engedelmesnek lenni mind halálig . . . Engedelmeskedni Istennek éppen úgy, mint az ő szent Fia, a mi Urunk, az Ur Jézus Krisztus engedelmeskedett. Viselte alázattal a kereszteket, amelyek közt nem az volt a legsúlyosabb, amit fából faragtak ellenségei. Óh, a Jézusnak bizonyára jobban fájt, amikor ellenségei gúnyolták, szidalmazták, holott tudta, hogy éppen ő érettük, az ő javukért, az ő életükért kapott parancsolatot Istentől! Engedelmes volt mind halálig s ez a gondolat megnyugtatta, erőssé tette őt. Nyugodjatok meg hát ti is, akik nagy küzdelmek között végzitek munkátokat s nem tudjátok, hogy az örökös, a szakadatlan gondok nem roppantanak-é össze benneteket is. És nyugodjál meg te is, elköltözött lelkésztársunk, nemcsak testben, hanem lelkedben is. Isten parancsolatát teljesítetted az Életre, — Istennek akarata volt halálod is. Boldog munkás vagy te, kit munka közben a szérűről szólított magához az aratásnak Ura. Dolgoztál, küzdöttél, harcoltál. Jutalmad, diadal- mad van Istennél és Isten által, ki koporsód mellett ha voltak: ellenfeleidet is meghajlásra kényszeríti. Ti pedig, amerikai magyar reformá- tusság, lássátok meg a ti prófétáitokat! Lássátok meg, hogyan ég az ő lelkűk ti érettetek, a ti szolgálatotokban s hogyan dőlnek ki időnap előtt! Lássátok meg, — s szivetekre téve kezeiteket, kérdezzétek meg önmagátoktól: mit cselekedtek, ti a prófétákért? . . . Kérdezzétek meg, hogy mi lesz a sorsa ennek az özvegy asszonynak, ennek az öt kicsiny árvának, aki férjét, akik édes apjukat veszítették el. Azt az édes apát, aki a ti érettetek való munkában őrölte föl élete erejét s adta oda földi életét! A magasságos Isten, aki ott él mindnyájunk feje fölött, legyen irgalmas, kegyelmes mindnyájunkhoz. Ámen. Melegh Gyula, mckeesporti ref. lelkész. Hogy történt a katasztrófa? Ligonierban voltunk . Nem szórakozásból mentünk ki télnek idején, hanem azért, mert szólított a kötelesség. Az árvák s ez a m'ég nagyobb árva: az amerikai magyar református- ság s ennek nagy kérdései hívtak bennünket. Az Árvaház Intéző Bizottságának s a Lelkészegyesület Végrehajtó Bizottságának volt gyűlése Január 11-én. Egész nap lefoglalt bennünket a legkülönbözőbb ügyek megbeszélése s örömmel jegyzem föl, hogy ha máskor támadtak 'é's támadnak is közöttünk vélemény-eltérések : ezen a napon mindnyájunk gondolata egy vágányon haladt. Tanácskozásaink úgy hét óra körül értek véget, amikor vacsorához szólitott bennünket az Árvaház vendégszeretete. Lehetett fél kilenc, amikor hazaJfelé indultunk. Az én kocsimon ültek Hor
