Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-24 / 34. szám
34-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. falói hajóhoz, amely este kilenc órakor indult. A kikötőnél számosán összegyűltek, hogy búcsút mondjanak a kiváló vendégnek, akit kivétel nélkül mindenki szivébe zárt a néhány feledhetetlen nap alatt. Könnyek hullottak a püspök ur szeméből, amikor elbúcsúzott uj barátainak seregétől, akik a viszontlátás reményében köszöntek el tőle. Buffalpi és környéki egyházaink, valamint a hamiltoni, (Canada) egyház meglátogatása után a püspök ur visszautazik Clevelandba, ahonnét azonban egyenesen Lorainba megy, ahol augusztus 25-én szolgál. Ugyanaznap látogatja meg Elyriát is.' E két egyház meglátogatása után Chicagóba utazik, majd szeptember elsején a toledoi, szeptember nyolcadikán pedig a detroiti egyház 25 éves jubileumán vesz részt. MAGYAR SZEMLE. Rovatvezető: Laky Zsigmond. PUSZTULÓ VÁRAK. Szülőhazánk megszállott területeinek magyar erősségei azok az iskolák, amelyek évszázadokon keresztül zászlóvivői voltak a kultúrának s olyan tudósokat neveltek, akikre méltán büszke az egész tudományos világ. Különösen az erdélyi iskolák voltak azok, amelyek századokon keresztül megbecsülhetetlen szolgálatot tettek a tudománynak. Az erdélyi főiskolák között is a mi református főiskoláink emelkedtek ki messze magasra s lettek méltó dicse- kedései első sorban a magyar tudományos világnak. Sajnos, ezeik a főiskolák ma már jóformán teljesen eltűntek. Kincses Kolozsvár, Nagyenyed, Gyula- fehérvár, Zilah, Szatmár, Máramaros- szi/get, Nagybánya, mind, mind egymásután tűnnek el a semmiségbe csak azért, mert magyarok. Sorsukat azonban nem kerülik el a katholikus iskolák sem, ugyancsak azért, mert magyarok. Legújabban az aradi róm. kath. gimnáziumnak kell Szeptembertől bezárni kapuit. Csak az adatok álljanak most itt néhány sorban s ezek bővebb kommentár nélkül is híven elmondják, hogy az anghelescui dühöngő sovén politika megteszi a magáét s a magyarság utolsó mentsvárai egymásután hullanak el a döbbenetes és fájdalmas küzdelemben. Tíz évvel ezelőtt az aradi róm. kath. gimnázium még fénykorát élte. 1500 növendéket *37 tanár tanított. 1924-ig még csak eltengődött 1000 növendékkel és 33 tanárral valahogy az intézet, de már a nyomás hatása mutatkozott a bukási %-ban, amely kettőről hatra emelkedett. 1925-től azonban a bukaresti kultuszminisztérium kezdte figyelmét az intézet felé fordítani s ez jelentette a vég kezdetét. Kezdődtek a rendelet offenzivák, a tanárok és tanítványok örökös zaklatásai, majd a nyilvánossági jog elvétele s 1927-ben már ■csak 15 tanár tanított ott 200 növendéket, a bukási arány pedig felrúgott 92- re. Az idei tanév azután mindenre ráduplázott. A hatalmas épületben alig lézengett 50 növendék, akiket már csak 7 tanár tanitott. A kisebbségeket gyilkoló közoktatásügyi politika kéjjel végezte ki a magyar ifjúságot. Borzalmas tanügyi módszere, mely 5 nyelvet kényszeritett a zsenge gyermekre, a nyilvánossági jog ellkonfiskálása, a tandíj, vizsga és behatási dij elviselhetetlenül felsrófolt összege megteremte hozzájuk méltó gyümölcsét, az aradi gimnázium kivégezteiett a nyugati kultúra és demokrácia legnagyobb dicsőségére, s lassanként igy fog megkon- dulni az utolsó lélekharang is Erdélyben a magyar kultúra felett. S mégis hisszük, hogy Isten az ő erejük ellenére is kegyelmesebben és hatalmasabban végzett jövőnk felől. Mi sem nézhetjük létlen... Böhm Károly ny. clevelandi plébános a “Kereszt” cimü kath. hetilap aug. ■ 17.-i vezércikkében “Mlentsük meg a magyar hadifoglyokat a szibériai po- kolkolból” címmel szivreható igazsággal írja le a már tiz hosszú esztendeje Szibériában sínylődő magyar hadifoglyok nyomoru helyzetét. Haza jöhetnének, de nincs az államnak pénze, amelylyel haza hozhatná azt a körülbelül 10,000 vértestvérünket. Nincs erre pénze a magyar államnak, mert alig van pénze az otthon lévőket eltartani, amint mi mindnyájan nagyon is jól tudjuk ezt. — De ha ezt megállapítjuk is, csupán ennél nem állhatunk meg, mert ha a bajt ismerjük, akkor a bajt el is tudjuk háritani. Az említett cikk sem áll meg csupán a baj konstatálásánál s ez az, amiért hivatkozunk erre ez alkalommal, mint követendő példára, — hanem adakozásra hívja föl az amerikai magyarságot. Az otthoni “Magyar Vörös Kereszt” Egyesület minden erejével arra törekszik, hogy megszerezze a fogoly véreink haza hozatalára szükséges nagy összeget s nekünk erkölcsi, faj testvéri és keresztyéni kötelességünk, hogy erre áldozható adományainkkal, mint önkéntes, szives rész áldozatokkal magunkévá tegyük ezt a, magyarázni is fölösleges, szent ügyet. Katholikus testvéreink a “Vörös Kereszt”, illetve a magyar kormányhoz erre a célra küldendő szeretet-adomá- nyokra már alapot is szereztek, amint a fent említett cikk igazolja; (Böhm K. ny. pléb. $50.00; Captain Smith, rendőrkap. $10.00; Alexy Lajos clev. magyar konzul $20.00; Hartel József pléb. Cleveland $10.00; Köller Endre pléb. Cleveland $20.00; Eördögh Elemér pléb. $25.00) $135.00 dollárral s mi sem nézhetjük tétlen a nemes, áldozatos megmozdulást! Nekem és neked, külön-kü- lön biztosan nincs, ezt mondod s talán igazad is van Testvérem, aki most olvasod e sorokat. De azért ne tekints el fölötte mégsem, mert neked és nekem nincs, de nekünk együtt, mégis csak van! “Mindent lehet, ami van”, mondta Ligonierban, köztünk időző nagy püspökünk s ennek pedig igazán meg kell lenni minél előbb, hogy a mieinket hazahozzuk már. A megvalósítást kívánó fillérek, a lehetőségek centjei méhük- ben hordozzák már magát a megvalósulást. Mi is kéréssel fordulunk tehát ez utón minden református testvérhez, küldje be adományát lapunkhoz mindenki, az adomány céljának megnevezésével (“hadifoglyokért”) s akár milyen kevés is az nagy eredményhez segítő mégis. A beküldött adományokat időnként az illető helyre (“Vörös Kereszt”, illetve magyar kormányhoz) közvetítjük s e helyről pontos kimutatással ellenőrizzük. AZ UTOLSÓ UNOKA. Dévai Biró Mátyás, nagy emlékű, nemes szikszói reformátorunk utolsó unokája, a Sukoró községben élő 76 éves róm. kath. plébános. Dévai Biró Mátyás, aki a magyarországi reformáció egyik legkiválóbb képviselője volt, az ország legkülönbözőbb részeiben oly buzgón terjesztette Luther tanításait, hogy kortársai magyar Luthernek nevezték. Élete későbbi szakában azonban Kálvin tanai mellé szegődött s a magyar kálviniz- mus egyik első és igen hatalmas apostola lett. Ennek a nagy reformátornak egyenes leszármazottja, mint legutolsó élő unoka, Dévai Biró Gyula sukorói plébános. Édesapja még református volt, csak később tért át a r. kath. vallásra. Az édesatyát erre, a ránk nézve szomo- Folytatás a 4-ik oldalon.
