Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-09-15 / 37. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 37-ik szám. EGYESÜLÉSBEN VAN A ERŐ! Oldott kévék vagyunk. Egyik Pálénak, a másik Appolósénak nevezi magát, holott egyeknek kellene lennünk a Jézus Krisztusban. Szétszakadozottságunknak önmagunk vagyunk az okai. Nekünk magunknak kell arra törekednünk, hogy ezeket az okokat lassan kiküszöböljük s ha teljes egységet nem is lehet megteremtenünk, legalább azt munkáljuk, hogy együtt- egymás mellett dolgozzunk. Végezve kiki a plántálásnakés az öntözésnek a munkáját a legjobb tehetsége szerint, a legmesszebbmenő odaadással. Istennek a munkatársai vagyunk s így csak arra a fundamentumra építhetünk, amely egyszer megvettetett, amely a Jézus Krisztus. Ezt a célt tartottuk szemelőtt akkor, amikor Március hó 14-ikén a new yorki magyar református templomban gyűlést tartottunk s megalapítottuk a Református Lelkészegyesületet. Teljesen tisztába voltunk azzal, hogy nem leszünk mindnyájan együtt egy akarattal. Ma már olyan magasak az elválasztó falak, hogy azokat egyszerre nem lehet ledöntenünk. De a kürtöket meg kell fújnunk és bizonyos, hogyha úgy engedelmeskedünk Isten parancsolatának és olyan pontosan betöltjük Istennek akaratát, amint a Józsué seregei betöltötték: akkor ezek a falak lefognak dőlni s mindnyájan bent lehetünk Jeri- chóban! Az a kérésem ihát lelkész társaimhoz, hogy mindazok, akik tisztában vannak azzal, hogy azokat a nagy feladatokat, amelyek erre a mi nemzedékünkre várakoznak, csak úgy tudjuk megvalósítani, ha együtt leszünk mindnyájan egy akarattal; hogy csatlakozzanak a Lelkészegyesülethez, A megoldásra váró feladatok olyan nagyok, a munkamező olyan széles, hogy azon egy-egy embernek a munkája nem vághat mély barázdákat s feladatainkat együttesen lehet megoldanunk! Itt van mindjárt az evangelizálásnak a kérdése ! Bizonyos, hogy mi ha hivatásunknak a magaslatán állunk: Istennek a munkatársai vagyunk. De mint Isten munkatársainak különböző talentumaink vannak. Nem mindenki képes arra, hogy az egyet len fundamentomra aranyrat, ezüstöt, drágaköveket hordjon. Jézushoz pedig csak ezek méltók! Ezért helyeztük az első feladatok közé az evangélizálásnak a kérdését. Az evangélizálás nagy eredményeit a megkezdése alkalmával már láttuk! Csudálatos hatást gyakorolt népünkre ez a munka mindenütt, ahol ezzel a munkával komolyan foglalkozták. Sajnos, hogy evangélizálási munkánk nem maradt azon a színvonalon, amelyen állott. Ezért gondolta néhai Bogár Lajos már régebben, hogy uj módszert kellene alkalmaznunk ezen a munkamezőn. Mélyebbre kellene engednünk a szántóvasat, hogy a lelki életnek legmélyebben fekvő, rétegei kerüljenek felülre és az őstele- vény' hatását gyakorolják az egyház életére. Bogár Lajos készítette elő Nt. Muraköz}- Gyulának a kijövetelét, akit Főtisz- teletü Ravasz László ajánlott ennek a munkának a köztünk való elvégzésére. Nt. Muraközy már régen megérkezett volna, ha nem jött volna közbe Bogár Lajosnak a halála. Ám ami késik, nem múlik. Az a lelkészi kar, amelyik részt vett Bogár Lajosnak a temetésén úgy határozott, hogy Muraközy- Gyula, mihelyt teheti, induljon a nagy útra ! Muraközy Gyula a meghívást ismételten elfogadta és e hónap 17-én meg is érkezik az Egyesület Államokba. Muraközy Gyulának az útjához nagy remény-ségeket füzünk! Azzal legyen tisztába minden lelkész- testvérem, hogy- semmiképen nem vagyok hajlandó arra, hogy ez a tisztán evangélizálási munka, egyházpolitikai célokat szolgáljon. Ezt ennek a lelkészegyesületnek a mun kájából ki kell küszöbölnünk. Lássák meg ezt a túloldalon is. Nem azokat keressük, amik szétválasztanak, hanem azokat, amik összekapcsolnak! Muraközy- Gyulát azért köszöntjük mint a békességnek a követét, aki bizonyára nem akar mást tudni, mint egyedül Jézus Krisztust! Nagy feladatnak az elvégzésére vállalkozott ! Tudom, hogy az elvállalt feladatot meg is fogja valósítani! De nekünk melléje kell állanunk egy szivvel-lélekkel! “Munkára fel, munkára fel! Ki nézné tétlenül az aratást? Amig körülte leng a dús kalász!? És sorba szól az Ur szolgáihoz: “Menj és dolgozz, menj és dolgozz 1” Munkára fel, munkára fel! El gyáva kétség, hitvány félelem! Szolgálhat itt bármily erőtelen, A legkisebb is a legnagyobb lehet: “Az Ur veled, az Ur veled!’’ Munkára fel, munkára fel! Munkád gyönyör, dicső a jutalmad, Boldog, ki mindhalálig hív marad! Mily- nagy öröm és béke várja őt: “Az Ur előtt, az Ur előtt!” Kalassay Sándor. A MEGSZOKÁS HATALMA. Péld. 22:6. A példabeszédek írója ismerhette az élet törvényeit. Ad nekünk igen sok olyan tanácsot, amit minden ember haszonnal követhet. Úgy látszik, hogy ismerte a megszokás hatalmát és felfogta a jó szokások kialakulásának szükséges- szégét is. Már Pál apostol is azt mondja: “Valamit az ember vet, azt aratándja is.” Volt idő, amikor az emberek borzalommal gondoltak Pál apostolnak erre a mondására, mert csaknem minden prédikáció, amit ennek alapján hallottak, a bűn aratásáról szólott s alig lehetett e mondással kapcsolatban a jó, a nemes a szép és szent dolgokról hallani. Pedig tán itt nemcsak gonosz cselekedetekről lehet szó, hanem jó cselekedetekről is. Éppen úgy-, mintha az ember rossz magot vet, csak egész természetes, hogy rossz magot is arat. Pál apostol mondásában a hangsúlyt az első szóra: “Valamit” kell helyezni. Most már alkalmazzuk csak ezt a képes beszédet önmagunkra. Napnál világosabb, hogy épp oly könnyű megszokni a jó dolgokat, mint a rosszakat, csak akarni kell. A mi erényeink nem egyebek, mint lelkűnkben megrögzött szokások, csak éppen úgy, mint apró bűneink sem egyebek, mint-megrögzött szokások. Sőt maga az egész ember sem egyéb, mint egy halmaz megszokás. Persze, amikor emberről beszélünk, nem értjük magát a testet, hanem a testtől elszakítva magát az igazi Ént, a jellemet, azt a tulajdonságot, amelynek alapján meg lehet Ítélni, hogy ki micsoda? Ha az ember már ifjú korában megindul a jó utón és azon kitart, végül már nem is tudna más utón még járni sem. Annyira megszokja. Viszont, ha elindul a gonosz utón és azon makacsul kitart, a gonosz szokások hatalmába kerül. Jelleme a szerint fog kialakulni, kijegecesedni, amilyen szó kásoknak a hatalma alatt áll. Hogy mi a jellem? Nem az, amit az emberről mások mondanak. Mert ez csak a hirneve. Lehet ez is igaz, de az emberek sokszor tévednek és mást hisznek és mást hirdetnek az emberrel kapcsolatban, mint ami az ő jellemének szilárd alapját képezi. Sokszor egy igazán nagy és fenn- séges jellemű embert egészen félre ismer a közvélemény s ilyenkor a hirneve rosz- szabb, mint amilyen ő a valóságban. Viszont máskor meg egy egészen értéktelen jellemről nagy és fennséges közvélemény alakul ki. Ilyenkor hamis a hirnév. Az ember jelleme nem is az, aminek az ember önmagát mondja, vagy mutatja mások előtt. Ez csak az, ami lenni sze-
