Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-09-08 / 36. szám

36-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. AZ EVANGÉLIUM HATÁSA AZ ÉLETRE, (Folytatás.) Szeretet, mily felséges szó, mily iste­ni érzelem ez! Áthatja a veséket, a velő­ket; mennyei hatalmával csirájában fojt­ja meg a bűnt, visszavezeti Istenhez..... megváltja az emberiséget..... Óh, a mi tisztának hirdetett életünk, megbáná­sunk, istenfélelmünk, jótetteink bármily nagynak, nemesnek lássanak is ; bármeny nyíre szorongasson is “a Krisztusnak ama szerelme”; ha oly tökéletesség, szentség lenne is az ember, mint a meny­nyire bűnös és gyenge: mily csekélység volna mindez Jézus áldozatához képest, bog}7 szerétéiből megváltván a világot, ő az ártatlan bárány szenvedett megszám­lálhatatlan bűnért .....Ez a szeretet a leg­erősebb, legékesebb bizonyítéka annak, hogy benne a Szentlélek lakozott. Mily gyenge az ember? A bűnnek mily setét óceánja az emberiség évezredek óta elkövetett vétke? Ha az ember érzi szi­vében keresztelő János szavának igazsá­gait: “Jézus az, aki keresztel Szenlélek- kel”, mikor a megtérés ösvényére lépve látja az égen álló vezércsillagot; mikor először érzi, hogy a Megváltó ő érte is elszenvedte a halált, csak akkor tudja gyengeségét, bűnösségét a maga teljes­ségében. Ha a megbánás forró könnyei leperegtek az arcon, akkor világosodik meg a lelki szemek előtt, hogy Jézus az, a kin az Urnák lelke megnyugodott, böl- cseségnek és értelemnek Lelke, tanács­nak és hatalomnak Lelke, a tudomány­nak és az Ur félelmének lelke. (Ézs. 11, 2.) Hitetlen ember láthatná az Isten sze­relmének olthatatlan lángja mellett, a sa­ját bűne nagyságát? Megtérés, hit kell ahhoz, hogy a lélek átérezze a megváltás apotheosisát, hogy bevegye az apostoli szavakat: “Ebben va­gyon a szeretet, nem hogy mi szerettük volna Istent, hanem, hogy ő szeretett minket s elbocsátotta az ő Fiát, hogy len­ne engesztelő áldozat a mi bűneinkért.” (I. Ján. 4, 10.) Ekkor vallja meg a lélek, hogy vétkeinél csak Isten kegyelme és Jézus áldozata nagyobb­Jézussal a menny -szelleme szállott a földre. Szeretetet ád a gyűlölet helyett, segedelmet az őt sújtó kéznek; megcsó­kolja azt, a ki megostorozza, áldást re'beg arra, a ki őt bűneivel keresztre fesziti. Tárva van az ő szerető karja; szelíden biztatóan hangzik szava: “Jer fiam, jer leányom,, bizzál!..... Én veled leszek megsegítelek.” Mindig kész megbocsáta­ni, hiszen ő, aki csupa szeretet, csak ál­dani, a könnyeket letörleni, a megbán­tott szív sebeit gyógyítani jött el a világ­ra. Ez a tudat hatotta át az apostol lel­két is: “Mert tudjátok a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy ő ti érette tek szegénnyé lett, mikor gazdag volna, • hogy ti az ő szegénységével meggazda­godnátok.” (II. Kor. 8, 9.) S ha Jézust segédeimül hívjuk, nem tapasztaljuk-e ál­dó szerelmének erejéből, hogy templom a mi lelkünk, az Urnák temploma, mely­ben a szeretet oltárán van az áldozat; olyan igy életünk, mint a csipkebokor, mely el nem égett s a melyben ott vala az Ur. Óh siessen mindenki készséggel, örömmel; vigyük életünknek, megáldott lelkűnknek minden szerelmét az Ur oltá­ra, szenteljük néki. Folyton éreznénk ak­kor, hogy ég a mi lelkünk, mert az Ur­nák szerelme égeté s abban ő lakozik, Úgy nem vesz rajtunk erőt az enyészet hatama, örökre élünk! ..... Pedig meny­nyire vágyunk élni, élvezni. Ki az, aki vissza nem kívánja az összeomlott para­dicsomot?..... íme, Jézus ezt épitlé meg újra, oda hiv mindenkit. Az lenne a leg­nagyobb öröme, ha minden embernek el­mondhatná emlékezetes keresztfán mon­dott szavait: “Még ma velem leszesz a paradicsomban”. Az emberbe oltott élet- fenntartási ösztön is 'azt követeli, hogy az ember Jézushoz térjen, hogy a rette­gett halál birodalma összedőljön s helyet­te felmelkedjék az örök élet paradicso­ma. De Jézus nélkül, rajta kívül nincs se égen, se földön. Hányán keresik a ha­talmas pártfogót, de a lélekkel, a legfőbb pártifogóval, Jézussal kevesen gondolnak. Óh mily kicsiny a Jézus igaz hívőinek se­rege ! Akit Jézus vezet, annak megtérése, megbánása életcéllá magasztosul; ekkor lobban fel a szívbe oltott szunyadozó szikra, a szeretet ’és érzéssé válik a pró­féta beszéde: “Az én szivemben a Urnák igéje olyan volt, mint az én csontjaimba rekesztett élő tűz. (Jerem. 20, 3.) Csak a ki maga is részesül a kegyelemben, emel- kedhetik oda, hogy a megváltás tényét, mint a teremtésnél is felségesebb isteni akaratot fogja föl­Az ember remegve indul el az életirá­nyon, de a mint hite napról-napra -épül, érzi, hogy Jézus vele van. Akinek szive lázassan dobban meg, mikor ama titkos kegyelem jelét látta minden dolgain, a kinek túláradó öröme, felindult érezelme annyiszor volt a hála, ha tétovázva áll- ván a bűn utain, az Idvezitő őt kézen fo- gá: az érzi, hogy Jézus nemcsak egy nemzedékkel volt együtt, hanem min- denikkel, csak meg kell érezni keze szo­rítását, szelleme intését. Miként a pusz­tán a zsidók előtt, ott járt az égen a fé­nyes csillag, az egész emberiség előtt mint útmutató jár “Dávidnak ama gyö­kere és ága: ama fényes és hajnali csil­lag, a Jézus. De hát, ha e nagy szerelem, irgalmas­ság nem mult el, ha a vezércsillag fenra- gyog az égen, csak a hivők láthatják, csak a megtértekre száll annak sugára? Aki még meg nem tért, hol, hogyan lát­hatja meg? Elmenjen a szent földre, hogy ott fü, fa, virág, a felszálló por, a kövek, a derültebb kék ég mosolygása be­széljen el mindent ..... regéljen Ő róla?..... Talán az a virág égy ö általa feltámasz­tott ember szive porából nőtt s az sut­togja el a jézus irgalmát? Az az ég, mely vérbe borult, az a föld, a mely megindult, mikor Ő a kereszten minden emberekért kiszenvedett, az beszéljen a megváltás­ról? Csak Jézus, nemzedéke volt olyan boldog, hogy hallhatta az ő szavát hivő és hitetlen? Csak Jánosnak jutott a ke­gyelem osztályrészül, hogy Jézus szive dobbanását hallja, melegét érezze?! ..... Nem! Jézus mindenkit egyenlően sze­ret, mindenkiért dobog szerető szive..... Mindenki hallhatja Szive dobbanását..... FIol ?..... Nyissátok fel az evangéliumot.... Az megnyitja lelki szemeiteket, láthatjá­tok értetek dobog az isteni szív..... Reá borulhattok.... Azért elevenedik meg e szent könyvben a holt betű s beszél cso­dálatos dolgokról, melyeket csak Isten lelke sugalhat, mert ott a szent könyv­ben, az evangéliumban árad szét, mint az örök kegyelem, Jézus szivének szeretete ! E könyv az egyetlen igazságra vezérlő kalauz, mely oktat, tanácsol, vezet, buz­dít, fedd, hatalmas, keresztyén igazsá­gait oly egyszerűen mondja el, hogy meg értheti mindenki. A hang elárulja, hogy ember úgy nem szólhat, csak az erős Is­ten Lelke. Soha szó oly édes, vigasztaló nem volt, mint Jézus, szavai; soha igaz­ság nem lehet oly tiszta, meggyőző, mint az övé. Az evangélipm purgatorium, mely nek tüze tulvilági, er.eje felséges, hatal­ma csodálatos. Mikor a bűnös embert gyötri a lelkifurdalás s szemeibe tolulnak a megbánás tisztító könnyei s megküzd- ve a bűnnel, megutálja azt: előtte áll is­teni nagyságában az Idvezitő ..... Jézus könyve, az igaz, örökkévaló tudomány kincsesháza s az emberiségnek ez a tu­domány kell. . Óh, mennyit ócsárolták, mennyi rossz­akarattal szennyezték be e tudományt, e könyvet..... Mintha tán a szeretet, igaz­ság beszédét meg lehetne semmisíteni !.... Hány elme, hány szem volt homályos, mikor e tudományba tekintett, talán épen az isteni kijelentés fényessége ká- bitá el őket. Koréh Tatay Endre. (Folytatása következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents