Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-09-08 / 36. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 36-i‘k szám. akarni a legnagyobb méltósághoz jutni. Sokan, nagyon sokan, fognak, ennek az elvnek az alapján, őreá szavazni és sokan, de nagyon sokan, ,fognak, még akkor is, ha győznek, ennek az elvnek az alapján, kegyetlenül csalódni. A prolii- bicó törvényének a washingtoni parlamentben olyan harcosai és védelmezői vannak, kiknek akaratán minden elnök törekvése megroppan és porba hull. Gyermekes álom egy elnököt középkori felség-jogokkal ruházni fel: csalóka vak-remény hinni, hogy az ő varázsvesszejének egyetlen ütésére egyszerre mindenek csak “jóra” változnak majd ismét. A prohibiciós törvény, egy nemzetnek törvénye, mely élni fog, mert egész kis hadsereg áll vértezve mögötte s ha át nem ,is itatja a jelent, de megteremt majd egy csodálatos jövőt. Szabó István. MUNKÁBA FEL. (Ámos VI. 1.) “Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon és akik elbizakodnak Samária hegyén”, mondja a népe bűnei felett kesergő próféta. Pedig ez a bűn csak mulasztási bűn, mert amint halljuk, a Sionon élnek az Urnák szent lakóhelyén. Ott élnek a templom boltjai alatt, mégis jaj nekik. Mert gondtalanul élnek. Vallásos életet élnek az bizonyos, büszkék is reá nagyon. Hiúk arra, 'hogy ők az Urnák választott népé, akié a szent Sion, a templom, a kherubinok, a Jehova: de azután ez minden. Az. életnek, az emberi szivnek, a könyörületnek minden követelménye iránt hidegek, érzéketlenek. Tudják és látják a bűn rettenetes pusztító hatalmát magúkon, másokon, de csak meg se mozdulnak, semmit se tesznek annak ellenében, hiszen ők a Sionon nyugosznak. “Én megadtam az áldozatot magamért”, hogy a többivel mi leSz, nem bánom. Jaj nektek, zug rájuk az Isten emberének szava, jaj nektek, ha a Sionon éltek is. Jaj nektek akik azt hiszitek, hogy ott gondtalanul lehet élni. Jaj néktek, kik elbizakodtok, hogy tiétek a Garizim hegye, s azt hiszitek, hogy immáron összetett kezekkel, tétlen gondtalanságban élhitek napjaitokat. Táj néktek, kik elbizakodtatok a névben, melyről neveztetettek, a helyben, mely néktek adatott szentségül, ti mag'atok pedig nem tesztek semmit. Jaj néktek kik csak prófétáitok, s gondtalanul hevertek tovább, hiszen úgyis miénk a Sión. Pedig épen azért százszoros jaj reálok, mert a Sionon vagytok. Ámosnak jövendölése rettenetes hűség gél teljesedik be. Hol van ma az a nép, aki a Garizim ormán álló szentélyre volt büszke, annak birtokában elbizakodott? Hol van ez a másik, mely tétlenül élte a szent Sión tetején? Az egyik nyom nélkül elveszett, sirját kő se jelzi; a másik szerte szórva él, idegenül, jövevényen a föld minden népe közt, nem szeretve sehol, senkitől. Napjainkban is két dolog fenyegeti az Ur Sionának, az evangéliumi leeresztvén egyháznak népét; a gondtalan élet, s a kevély elbizakodás. Ma is megelégszenek az emberek azzal, hogy én úgy is keresztyén vagyok, az Úrral szövetségben élő. Vájjon nem az Ő szárnyainak árnyékában nyugszom- e? És tényleg megelégszenek az emberek a nyugalommal, még pedig a gondtalan nyugodalommal. Vagy pedig kevé- lyen verik a keblüket, hogy én kálvinista, én meg lutheránus vagyok, ki venne erőt rajtam, hiszen eddig sem vett senki, pedig különb ellenségeim is voltak már, mint a mostaniak, különb veszteségeket is szenvedtem mint a minőket most szenvedek, még sem pusztultam el. Igen ám csakhogy akkor nem is hevert tétlenül Sionnak népe. Ezeket a dolgokat pedig nem én találtam ki. Bárki elolvashatja őket egyházi lapjainkban vagy meghallgathatja egyházi üléseinken. S a mikor ilyeneket olvasok, hallok, elrémülve kérdezem, hogy mi is lesz velünk, vájjon rajtunk is beteljesedik, ha tovább is gondtalanul élünk Sionon. Bizony elpusztulunk, mint az a nép, mely Ámosna'k nem hitte el jövendölését. De talán még sem olyan vigasztalan a mi állapotunk. Sionnak őrei nem élnek mindenütt gondtalan. Innen is, onnan is hallatszik, hogy tusakodásban vannak Isten népének jóléte felől. A különféle lelkészi értekezletek tanácskozásai, s az azokon kifejezett óhajtások, hogy tennünk kellene már valamit, azt jelentik, hogy ébredőben van Sion. Most már csak a tettek hiányzanak. Sőt itt és ott a cselekvés is megindult az Ur áldásának csalhatatlan jeleivel. Óh! ha mindenütt megindulna a cselekvés a sok szép elvnek valóra váltására, melyeket hirdetnek! De sajnosán esik látnunk, hogy sokaknak tetszik az elv, küzdenek is mellette tűzzel, hatalommal, de valóra váltani valahogy nem akaród- zik nekik. Sőt amikor megvalósítani látják, sehogy se tetszik a dolog, mert az már zavarja a gondtalan életet Sionon. Csak úgy szállnak a szép szavak, csak úgy repülnek a jó tanácsok, csak úgy har sog a harcra hivó harsona, de mozdulni már nem igen mozdul senki. Vagy ha mozdulni mer, a sok biztatás, ösztökélés után akkor jaj neki, hogy mer nyugalmat zavarni, a Sión nyugalmát hogy meri bántani. Pedig mennyi munka vár az eddig pihenő munkásokra. Éhező szegénység, mezítelen árvák, szenvedély láncába vert részegesek, vigasz nélküli bűnösök, elkeseredett ínség, igazságot szomjazó lelkek, nevelésre váró ifjaink, leányaink ügyeinek felvétele; vezetésre, ösztökélésre szoruló népünk vezetése, irányítása miként várják a munkást, ki kezét az eke szarvára tegye. Es mi eddig nyugalommal tudtunk ’élni egyházunk árnyékában, és mi mernénk még gondtalan sütkérezni még tovább? Jaj akkor mi né- künk. Fel tehát, munkára fel, mindenki ki szereti egyházát álljon munkába szaporán. Sión falain annyi a tatarozni való. Terméketlen kevélység helyett, alázzuk meg magunkat, látván a sok hasadást a falakon, melyet bizony nem erős ellenség támadása, de saját gondtalanságunk okozott. Alázzuk meg magunkat a mi Istenünk előtt s kérjük, hogy a mi hibánkért ne hozzon romlást az egész Sionra. Azután pedig fel a munkára. Elég volt már a meddő pihenésből, körülöttünk mindenütt pezsgő élet hirdeti, hogy elleneink nagy szorgalmatossággal törekszenek épitni erősségeiket. Ha a mi egyházunk nem akar elveszni, nekünk is úgy kell cselekednünk. Egyébként egyházunk falai sem mentenek meg bennünket a pusztulástól. Óh! fogjunk azért minél előbb a munkához ! Alkalmas és alkalmatos időben tusakodjék, buzogjon tehát minden igaz fia egyházunknak. S “amint minden ember vette az ajándékot, azon- képen sáfárkodjatok abból egymásnak mint Isten ajándékainak sáfárai. Aki szól, szólja Istennek beszédét, aki szolgál, szolgáljon mint egy Istentől adott ajándékok szerint, hogy mindenekben dicsőit- tessék Isten a Jézus Krisztus által, kinek dicsősége és bizodalma vagyon mindörökké”. (I. Péter. IV. 10—11). Gergely Antal.
