Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-08-04 / 31. szám
VOL. XXIX. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA. AUGUST 4th, 1928. No. 31. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR '*d ‘ap-'p-oitnA REFORMAI uboK LAPJA AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879 Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. ves" órakoi su ban. TÉVÉS ALLITAS. Sokszor hallottuk már azt a kemény megjegyzést, hogy az egyházaknak nem illik mulatságokat tartani, ilyen pénzforrásra spekulálva emelni az egyház pénztárát. De bármennyiszer emeltek szót gyűléseken, lapokban azok, akik szigorúan vett értelemben kivánják betartani az egyház célját és munkakörét, úgy látszik szavukat elnyelte a nagy mindenség, meghallgatás nélkül enyészett el a jóravaló figyelmeztetés. Dehát van-e szükség arra az örökös zaklatásra? Vájjon messze zökkent-e az egyház arról az egyenes fővonalról, mely hivatása magaslatára igykezett elvezetni? Az első kérdésre azzal igyekszünk megfelelni, hogy nincs szükség arra, hogy meggondolás és alapos betekintés nélkül, valaki az egyház hivatását és munkaprogrammját birálat alá vegye. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy tervszerűen vindikáljuk azokat az egyházakat, amelyek hébe-hóba mulatságot tartanak. Másrészről pedig bátran állíthatjuk, hogy az egyház ma is betölti hivatását, sőt a tegnapinál szebb és magasztosabb értelemben. Azok, akik gyakran az Ítélet kövét dobolják az egyházra komolyabb megfontolás nélkül, azok álszenteskedők, vagy rosszindulatuak. Nem hiszem, hogy volna egyház, melyik az élvezet hullámaiba vetné magát, mert azt jövedelmezőbbnek, értékesebbnek tartaná. Ha valamikor társadalmi szempontból tekintve tart is mulatságot az egyház, azt nem lehet oly jövedelmezőnek mérlegelni, mely szerint a pénztárt bűn terhelné. Hiszen az egyház tízszer any- nyi összeget adományoz jótékonycélokra, mint amennyi összeget társadalmi összejöveteleken keresztül nyerhet. Hogy mégis tartanak társas összejöveteleket, különösen a nyári időben, az annak tulajdonítható, mert ez a szokás örökség szerint maradt a magyar egyházakra. Arról pedig senkisem gondoskodott, hogy a régit jobb, keresztyénibb társadalmi berendezéssel pótolja. Az ilyen megkövesedett szokást csak uj, megfelelőbb tervekkel lehet kiküszöbölni. Máskülönben, a mi egyháztagjaink kilencvenöt százalékban gyári és bánya munkások. Egész héten keresztül orcájuk verejtékével eszik mindennapi kenyerüket. Nincs alkalmuk élvezni a gazdag, áldott természetet. Nincs idejük kilehellni a gyári levegőt. Az örökös hajszában milyen jól esik, ha valamikor künt a szabadban együtt élvezheti a napsugaras, balzsamos levegőt embertársával. Végül ne felejtsük azt sem, hogy Amerikában a magyarság némileg elszigetelt életet él. Amig az amerikaiak feltalálják magukat társadalmilag az egyház segítsége és irányítása nélkül, a magyarság mintegy rá van utalva nyelve, szokása szempontjából, hogy egyházán keresztül is fejlessze társadalmi életét. Nem a pénzszerzés vezeti a mi népünket mulatságok megtartására. Nem az, mintha máskép nem tudnák egyházukat fentartani, hanem inkább az együvétartozás érzése indítja őket a nyelv, faji szokások prezerválásának gyakorlására. Amikor a testvéri összetartozás, a magyar élet összefogó szálait akarjuk bontogatni, szétvagdalni, legyünk óvatosak. Ahelyett, hogy az egyház elválasztaná magát a külső befolyásoktól, inkább terjessze ki misszióját a magyar társas életre és átformáló erejével jobbítsa azt, tegye azzá, amivé lennie kell. A vallásos élet csatornáit eregessük szét öntözésre és az Isten országa hathatós erővel terjedjen igy a jobb, tökéletesebb, nemesebb élet felé! (H. S.)
