Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-31 / 13. szám
13-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal VALLÁSOS NEVELÉSÜNK. A vallásos nevelés roppant nagy fontosságára Tassan-'lassan ébredezünk. E kérdésnek nagy fontosságát nem is lehet eléggé hangsúlyozni, mert egyházi munkánknak ez a legfontosabb követelménye: hogy neveljük és tartsuk meg ifjúságunkat igaz keresztyéneknek amikor a világ annyi szemkápráztató eszközzel csalogatja őket ? Örvendetes jel, hogy egyházaink ma tisztábban látják a nevelésnek óriási jelentőségét, mint bármikor és néhol külön, erre a célra kiképzett tanítókat fogadnak és tartanak. S vannak emberek akik az ország legkiválóbb egyetemein ■külön kutatásokat és tanulmányokat végeznek a vallás nevelés terén, hogy a lehető legpraktikusabb és legmegfelelőbb módszereket találják meg és adják a munkások kezébe. S ez a fellendülés nem azért van, mintha eddig az egyház egyáltalán nem foglalkozott volna a vallásos neveléssel, hanem történt ez a megújult érdeklődés azért, mert a régi módszerek hiányosaknak találtattak, mert nem hozták be a kívánt eredményt. Ereztük, hogy többet is lehet tenni! Mi volt eddig egyházainkban a vallásos nevelés és mi az még ma is sok magyar egyházunkban ? Hogy vallásos tanítás volt, azt nem lehet letagadni és azt sem, hogy lelkészeink törődtek az ifjúság jövőjével. Vasárnapi iskoláink, nyári iskoláink, szombati iskoláink és a konfirmáltak osztályaink valamennyien arról a keresztyéni komolyságról és odaadásról tanúskodnak, mely szerint lelkészeink az ifjúságot a helyes utón óhajtatták vezetni. Mégis ha közelebbről megvizsgáljuk a szokásban levő methodusokat, úgy a múltban mint a még sok egyházban ma is azt kell megállapítanunk, hogy valahol hibának kell lenni, hogy valahol valami fogyatékosságunk vanMiből állott vallásos o'ktafásunk? Abból, hogy a vasárnapi iskoláinkban és a nyári iskoláinkban megtanítottuk a gyermeknek a bibliai történeteket, neveket, mozzanatokat, de ezeket a gyermek világnézetével, mindennapi életével problémáival semmiféle összeköttetésbe nem hoztuk. A gyermektől csupán a mese fonalát követeltük meg. S ha megvizsgáljuk a konfirmációi osztályainkat, ott azt látjuk, hogy a gyermekek megtanulnak egy csomó dogmát, vallásról szóló tényeket, de ritkán részesülnek az értelmükhöz és lelki szükségleteikhez mért tanításban, lelki vezetésben. Hallanak sokat és bőven a megváltás tanáról, de arról, hogy saját környezetükben előálló különféle helyzetekben miképpen viselkedjenek igazán édes keveset hallanak. Az a szomorú eredménye e methodusnak aztán, hogy sokan kiesnek egyháztagjaink sorából és akik megmaradnak is, igen sokszor két életet élnek: egy egyházit és egy világit. S mi mind ebből a tanulság? Tegyük le eddigi fegyvereinket, szerszámainkat? Dehogy, távol legyen tőlem e tanács. Sokkal helyesebb, ha elismervén jelenlegi rendszerünknek fogyatékosságát, igyekezzünk egy alapos és pozitiv megoldást találni. S e megoldás abban van, hogy a vallásos nevelést egészen más szempontból kell tekintenünk- Be kell látnunk, hogy a tudás magában nem üdvözít s arra kell törekednünk, hogy a reánk bízottak iskoláinkban életbölcsességet sajátítsanak el. S nem is akármilyen életbölcsességet. Egyedül az az életbölcsesség felel meg, amelyet maga Jézus szerzett és bizonyított gyakorlatinak életében. Mit jelent az életbölcsesség? Egyenesen azt, hogy a gyermek megtanul élni, magáévá teszi a keresztyén életszabályokat, mert a megfelelő módszerrel rávezettük arra a tudatra, hogy más életszabály szerint nem boldogulhat. Mi ez a módszer? Az, hogy alkalmat nyújtunk a gyermeknek a keresztyén 'életszabályok gyakorlására, megengedjük neki, hogy kipróbálja azokat s csakis akkor vállassza, ha megfelelnek. Persze, roppant sok függ a ilelkivezetőtől, hogy milyen világosan és ügyesen állítja elő a keresztyén életszabályok célszerűségét egy bizonyos helyzetben. Minden gyermeknek megvannak a saját életproblémái s akármilyen jelentékteleneknek is tűnek azok fel egy olyan előtt, aki már túl van rajtuk, mégis a gyermek életében azok a porblémák nagyon fontosak, sőt gyakran a “kérdések kérdését” képezik. S minden gyermek szive mélyében hálát érez azok iránt, akik bármilyen segítséget nyújtanak neki •problémái megoldásában. E segítés nem egyszer azt eredményezi, hogy a gyermek segítőjéhez különös szeretettel ragaszkodik. Szomorú, hogy a gyermek nem mindig keresztyéniesen gondolkozó emberektől vagy barátoktól kapja-e segítségét s egész természetesen következik, hogy a gyermek rossz útra tér. Mindezzel szemben az egyház kötelessége az, hogy amennyiben csak lehetséges, kifürkéssze s alaposan megismerje minden egyes gyermek problémáit és szeretettel, megértéssel, szimpátiával a keresztyén világnézet szempontjából tisztázza a gyermek elméjében tusakodó ellennézeteket, hogy a gyermek egyszer tisztába léve a helyzettel csakis a keresztyén vallás szerinti megoldást vállassza s háláját, ragaszkodását azzal fejezze ki, hogy az egyház buzgó aktiv tagja lesz s a társadalomnak igaz keresztyén tényezője. Áldásos eredménye a nevelői módszernek az, hogy a keresztyén életszabályainak önmaguk vivják meg a harcot a bűnnel. Győznek, mert a gyermek saját tapasztalatain keresztül győződik meg nagyszerű mivoltukról. Gyakorolja, éli azokat s ennélfogva szinte alkotórészei lesznek társadalmi magaviseletének. Vallásos nevelésünknek semmiképpen nem szabad más irányban haladnia. Ne tudással terheljük gyermekeinket, bár a tudás is fontos, hanem öltöztessük fel őket első sorban azzal az életbölcsesség- gel, amely igazán fegyver lesz majd kezükben a bűn elleni harcban. Igen, nem tudás, hanem élet legyen a mi vallásos nevelésünk célja! De nem csak célja, hanem módszere is. Az élet csakis az élet nagy iskolájában tanulható meg. Amit az ember könyv bői tanul, azt könnyen is feledi; de amit az életben tapasztal, az elkíséri egész életén keresztül. Azt a csekély tudományt a vallásról, amelyet rendelkezésükre álló rövid időn belül adhatunk, gyermekeink hamar a szélnek eresztenek. Ellenben ha oktatásunk életükben valami gyakorlati helyzetet érint és őt oly tanácsnak a teljesítésére ösztönzi, amely előtte megvi- lágositja az élet útját, akkor bizonyosak lehetünk róla, hogy az a tanács örökre be van vésve az ő emlékezetébe. Miért ? Mert megcselekedte, mert tapasztalta s élte azt! Szükség, tehát a mi nevelési programunk főpontjává magát az életet tenni s igyekeznünk kell áron is megvenni azokat a drága alkalmakat, hogy gyermekeink tanításunkat bevigyék a mindennapi életbe. Az Elet, a gyakorlat: ez legyen módszerünk ! Ezt a sarkolatos igazságot, mely vallásos nevelési programunknak voltaké- pen alapját ikell, hogy képezze, nem szabad soha szemeink elől eltévesztenünk. S egyedüli irányítónknak csupán e nagy ténynek szabad lennie, mert Jézus tulajdonképpen nem vallást hozott n'ékünk, hogy mi azt jól bemagoljuk, hanem Jézus első sorban és mindenek felett azért jött, hogy életét adjon — gazdagabb, mélyebb, igazibb életet. Vallásos nevelési programunkban is kövessük őt. Természetesen, egy ilyen programban a Christian Endeavornak felette jelentős szerepet kell betöltenie. Amíg ezen irányelveket a vallásos nevelés minden ágazatában meg nem honosítjuk, a vasárnapi és nyári iskoláinkban valamint a kate- kizmusi osztályainkban egyaránt, addig a Christian Endeavor az egyedüli intézmény lesz, amely gondot fordit arra,
