Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-31 / 5. szám

2. oldal

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

5-ik szám

/■-----------------------------------------PUBLICATION COMMITTEE: Rev. Alexander Ludihan,

Rev. Géza Takaró,

Rev. Julius Melegh,

Rev. Francis Újlaki,

Rev. Louis Bogár,

Rev. Gabriel Dókus jr.,

Rev. Francis Kovách,

Rév. Charles Papp,

Rév. Sigismund Laky.

EDITOR TN CHIEF:

Rev. MICHAEL TÓTH, 8016 Vanderbilt Avenue

% Detroit, Mich.

Tel. Cedar 4237 BUSINESS MANAGER:

JULIUS FODOR,

* 7911 West Jefferson Ave.

Detroit, Mich.

Tel. Cedar 0414

AMERIKAI MAGYAR

REFORMÁTUSOK LAPJA

AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER

PUBLISHED WEEKLY — MEGJELENIK MINDEN HÉTEN

SUBSCRIPTION TERMS: $2.00 PER YEAR SENT ANYWHERE ELŐFIZETÉSI ÁR: BÁRHOVA KÜLDVE 2 DOLLÁR EGY ÉVRE

Mindennemű közlemény a felelős szerkesztőhöz küldendő. Előfizetési és hirdetési dijak az üzletvezetőhöz küldendők.

Publication Office: 7911 W. Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 Editor’s Address: 8016 Vanderbilt Ave. Detroit, Mich. = Tel. Cedar 4237

Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. O. at Detroit. Michigan, under the Act of March 3, 1879.

KIADÓ BIZOTTSÁG: Ludmán Sándor, Bridgeport Takaró Géza, New York Melegh Gyula, McKeesport Újlaki Ferenc, Lorain Bogár Lajos, Toledo Dókus Gábor, Canton Kovách Ferenc, Bloomfield Papp Károly, Lackawanna Laky Zsigmond. New Brunswick

FELELŐS SZERKESZTŐ:

TÓTH MIHÁLY,

8016 Vanderbilt Avenue

Detroit, Mich.

Tel. Cedar 4237 ÜZLETVEZETŐ:

FODOR GYULA, 7911 West Jefferson Ave.

Detroit. Mich.

Tel. Cedar 0414

V_____________________________________J

Történetek és gondolatok

Egy ember, ki atyjától szép házat és birtokot örökölt, gazdaságát elhanyagolta. Ahelyett, hogy rendes és munkás életet élt volna, örökké a legkalandosabb terveket forgatta a fejében és mivel semmi rendes munkát nem folytatott, lassanként elúszott mindene és azon a ponton állt, hogy a tönkremenés fenyegette. Ekkor aztán összeakadt egy emberrel, aki szintén olyan naplopó volt, mint ő maga és ennek a másik embernek az unszolására elhatározta, hogy megmaradt vagyonát pénzzé teszi és elmegy szerencsét próbálni.. Elhatározták, hogy együtt elmennek messze földre, ahol (a másik ember állítása szerint) szabadon terem az arany éf ott majd munka nélkül meggazdagodnak.

Úgy is lett. A mi emberünk eladta mindenét, kifizette adósságait és a megmaradt pénzzel elindult a nagyvilágba, könnyű szerencsét próbálni. Csakhogy a nagyvilágban nem megy olyan könnyen a szerencse-próbálás. Az aranyról szóló mesék igaztalanoknak, vagy legalább is vakmerő módon túlzottaknak bizonyultak, a szegény dologtalan ember pénze hamarosan elfogyott; a szerencse, amely még becsületes munka mellett is gyakran késni szokott, csak nem akart rámosolyogni a szegényre. Letörve, koldusként vándorolt hát vissza elhagyott szülővárosába. S mikor megérkezett, mit látott?

A gazdaságban, melyet ő nemcsak, hogy nem ' tudott fenntartani és továbbfejleszteni, de romlásának is okozója volt, az uj tulajdonos gázforrást fedezett fel és az értékes! ■tett gáz milliomossá tette az uj gazdát, mig a régi tulajdonos koldusbotra jutott.

EhhRZ hasonló történetek nemcsak a gazdasági, de még a lelki életben is gyakran előfordulnak. Hány ember van, aki napról-nap- ra kincseken jár, 3 lelkének kibányászatlan tehetségeit és értékeit elpazarolja, vagy azokat fel sem ismerve, veszni engedi. És ennek a szomorú következményei még szomorúbbá válnak az által, hogy mig az elhanyagolt gazdaság előbb vagy utóbb más, mentőbb gazda kezébe kerül, ki annak értékeit rispfényre hozza: az elhanyagolt emberi életet nen,' tudjuk más, nálunk okosabb embernek átadni. Amit -a mi saját életünkből, tehetségeinkből elpocsékoltunk, az menthetetlenül elvész. — Mert a mi életünk, csak a miénk; mirajtunk áll, hogy az gyümölcsöt terem-é, avagy kártékony gyommá válik Isten veteményes kertjében. ----—.........— — ~ ---------------------------Ha egy gazdaságot veszni enged valaki, az mindenesetre nagy kár, de másnak az ügyessége, vagy szorgalma árán később esetleg helyrehozható. De életünk, lelkünk legfőbb értékeit veszni hagyni nem más, mint súlyos és jóvátehetetlen bűn.

* * *

Egy kis pennsylvaniabeli város, Grove City, arról nevezetes, hogy a városka bankjában száz és egynéhány olyan betét van elhelyezve, melyeknek összegeit csak egy dologra: keresztyéni jótékony adományok céljaira szabad forditani. Az amerikai evangéliumi keresztyén egyházakban nem ismeretlen, sőt sokak által követett nemes szokás az u. n. “sáfárság”, mely abban áll, hogy a “sáfár” jövedelmének egy tizedét Istennek ajánlja fel és az Ő építésének országára forditja. Az említett városban tehát alig néhány ezer lakó közül (ha van annyi) száznál több azoknak a kenyérkereső felnőtteknek a száma, kik annak tudatában, hogy minden áldás Istentől van, igyekeznek földi javaiknak egy- tizedét az Ő dicsőségére felajánlani. Nagy hit és Isten iránti hűség kell ehhez.

Az az amerikai keresztyén újság, melyből e hirt vesszük, a következőket írja a Grove City-beli sáfárokról:

“Csudálatosán érdekes és tanulságos az a tény, hogy az egyház, melynek tagjai közé ezek a tizedet fizető sáfárok tartoznak, saját szükségleteire és külömböző természetű kiadásaira évente 15.000 dollárt költ, mig a száznál több csekkszámlán levő összegek többi része, mely több mint 32 ezer dollárt tesz ki évente, missziókra és egyéb, áldásos és jótékony célra fordittatik. Az egész világot hamarosan Krisztushoz lehetne téríteni, háborúkat meg lehetne szüntetni s egy nemzedék alatt eljönne a testvéri szeretet korszaka e világon, ha minden kenyérkereső és önmagát fenntartani tudó keresztyén ember ennyit áldozna Krisztusért.”

* * *

Krisztusért áldozni — vájjon mondha- tunk-e ilyesmit? Lehetséges-e, hogy ember Krisztusért áldozatot hozzon? A legnagyobb áldesat, melyet Ő érette hozzunk, elenyészik az Ő áldozata mellett S az az áldozat, melyet mi hozunk Krisztusért, örömnek, békének és - boldogságnak forrá£ává:-dissőséggé—válik.----“Én adok, ami tőlem telik, én áldozok az egyházért, én viselem a terhet, de a többi ember nem teszi meg a kötelességét” — mondják nagyon sokan.

Hát a dolog úgy áll, hogy elsősorban is az egyházért, a Krisztus országának emberi szivekben és a mi életünkben való építéséért való munkát nem szabad úgy felfognunk, hogy az “teherviselés”. Ami terhes ránk nézve, azt inkább ne tegyük, ha nem muszáj, mint hogy kénytelen-kelletlen magatartásunkkal annak igazi lendületét megakadályozzuk.

Másodsorban pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy nem elég a mi krajcárjainkat, vagy forintjainkat odaböknünk s aztán azt várnunk, hogy vájjon a másik ember is úgy csinál-é és, ha a másik embernél nem látunk valami nagy készséget a mi példánk követésére, nem szabad elcsüggednünk.

Ha nekünk a Krisztusért való minél teljesebb és odaadóbb munkánk nem teher, hanem öröm és gyöuyörüség és ha mi ezt a gyönyörűségünket bátran hidetjük az emberek előtt, ha gondunk van arra, hogy ne csak magunk legyünk kersztyének, hanem igyekszünk minél több embert keresztyénné tenni, ha nemcsak a pénzünk egy kis részét, hanem elsősorban az egész szivünket és lelkünket s amellett természetesen anyagi erőinknek is kellő nagyságú részét lelkesedve állítjuk be a világ megváltásáért folyó szent küzdelembe, akkor a Grove City-k egész serege fog életre kelni és a keresztyénség útja diadalut lesz.

* * *

Egy vagyonos ember kertészével a virágokról beszélgetett. Beszélgetés közben a kertész lelkesülten felkiáltott: “Uram, én úgy érzem, hogy valahányszor virágot plántálok, vagy öntözök, vagy bármiféle hasznos növényt ápolok, mindannyiszor részes munkása vagyok a teremtésnek és munkatársa magának Istennek az Ő állandó munkájában!”

Vájjon ki az, aki azon a helyen, hova őt az isteni gondviselés állította, ilyen lélekkel áll és munkálkodik ?.... Soha . s,e; feledjük, hogy embernek lenni: azt kell, hogy jelentse, hogy a mi Atyánknak Isteliünkriék engedelmes ..gyermekei és hűséges munkatársai is vagyunk. Szánalomraméltó az az emberi élet, mely nem jut el ennek a boldogító ténynek a „felismerésére.--------------------------------------