Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-03 / 1. szám
1-ső szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 oldal VASÁRNAPI ISKOLA i « Az utolsó ítélet A mikor eljő az embernek fia az ő dicsőségében és vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyüjtetnek mind a népek és Ő elválasztja azokat egymástól, a mint a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől és a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig balkeze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobbkeze felől állóknak: Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ezt az országot, a mely a ti számotokra készíttetett a világ teremtése óta; A mint a feldobott kő leesik, mert minden oknak okozata van: úgy következik el az Ítélet is, az Ítélet mi reánk minden dolgainkért. És nemcsak cselekedeteinkért, hanem beszédeinkért és gondolatainkért is, és nemcsak földi életünkben, hanem a test halála után az utolsó ítéletben is. Megítél pedig az Isten, az a Fövaló, a ki az egész mindensé- get teremtette s törvényt is adott minden teremtményeinek, hogy annak utján járva, mindenek betöltsék az Ő rendeléseit s elérjék az elébük kitűzött célt. A teremtésben mindenek engedelmeskednek az Isten törvényének: a csillagok, a nap, a föld és minden bolygók milliói évezredek óta járnak az ő pályájukon; a földön az élettelennek látszó ásványok, a fák, füvek és virágok és a sokféle állatok mind az Isten törvényei szerint élnek. Csak a “teremtés koronája,” az ember az, aki igen sokszor letér az elébe adott pályáról és él úgy, mintha neki semmi törvény nem adatott volna; csak az ember, az Istennek legtökéletesebb földi teremtménye az, aki szembe mer szállani az Isten törvényével s nem akar engedelmeskedni Neki. Pedig a jó Isten az embernek, az Ő gyermekének, nemcsak testet adott, hanem adta az Ő lelkét is, hogy legyen, hasonlatos Hozzá; pedig az ember, Isten lelke által megvívó gosittatván, ismeri és tudja az Isten törvényét, melyet adott az Ő szent Fia, az TJr Jézus által;' pedig az Isten szereti az embert s nem- akarja, hogy elvesszen, hanem hogy Hozzá térjen, Neki engedelmeskedjék és így, Szent Lelke által is megerősittetvén, elérje célját, betöltse rendeltetését és boldog legyen. Az Isten törvénye ellen büntetlenül senki sem vétkezhet, azért a bűn után büntetés (az ok után okozat) következik. Az első büntetése a bűnös embernek a bűn-tudat s a lelkiismeret Ítélete emiatt. Hány embert tett már és tesz ma is boldogtalanná a lelkiismer.et mardosása ! A -mint a mese szerint Prométheüsz máját mert éheztem és ti ennem adtatok, szomju- hoztam és ti innom adtatok, fogoly voltam és ti eljöttetek hozzám... Bizony mondom nék- tek, hogy amennyiben ti ezeket cselekedtétek az én atyámfiaival, én velem cselekedtétek azokat. És a balkeze felől állóknak ezt mondja: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és azok követőinek készíttetett; mert éheztem, és ti nem adtatok ennem, szomjuhoztam és ti nem adtatok marcangolja a sas, úgy tépi lelkünket s veszi el annak békességes nyugalmát a bün-tudat, a lelkiismeret szava ellenünk. És hányán menekülnek, vagy jobban mondva, akarnak elmenekülni ez Ítélet elől a halálba, a még súlyosabb utolsó ítéletre, hogy boldogtalanná tegyék magukat az örök életre, a kárhozatnak örök életére! Van, a ki el tudja hallgattatni lelkiismerete szavát sokáig, talán egész földi életében is, de a halálnak kapujában, az elmúlásnak perceiben, rettentő az ilyen állapota, mert az Ítéletet el nem kerülheti, akárhogy tudott parancsolni addig lelkének: kétségbeeséssel s reménység nélkül megy az utolsó Ítéletre; mert ha megcsalhatta is embertársait, élkerülhette az emberek ítéletét, jól tudja, mert lelke mondja, hogy az utolsó Ítéletet el nem kerülheti. Sőt még ha a halálnak sem volna reá hatalma s az itéletremenés gondolata sem tudná megrettenteni: az Isten ítélete elől akkor sem menekedik, a büntetés alól magát ki nem vonhatja, mert az Isten igazságos. * * * Ha nem volna hitünk az Isten igazságosságában, ha nem tudnók, hogy minden dolgainkért felelnünk kell Isten előtt: nem volna érdemes jóknak lennünk, valóban nem fizetné-ki magát az Isten törvényeinek való engedelmességünk. Ha nem volna erős reménységünk, hogy az Isten mindenkinek megfizet s nekünk is, ha azt követjük életünkben, a kit adott példányképül, boldogságot ad a ‘földön és üdvösséget az. egekben: valóban bolondság. Volna a mi hitünk s a mi egész- életünk hiábavalóság. Akkor azok volnának az okosok, a kik senkire se tekintve, csak magúkért élnek s hogy úgy éljenek, a mint akarnak, s étami törvényt, sem emberi, sem isteni törvényeket nem ismerve, az éhezőktől is elveszik az utolsó falatot, a szomjuhozóktól is az utolsó csepp vizet és a mezítelenről is lehúzzák utolsó rongyát, hogy nekik több innom, idegen voltam és ti nem fogadtatok be, mezítelen voltam és ti nem ruháztatok fel engem, beteg voltam és ti nem látogattatok meg engem, fogoly voltam és ti nem jöttetek hozzám... Bizony mondom néktek, hogy amennyiben ti ezeket nem cselekedtétek az én atyámfiaival, én velem sem cselekedtétek azokat. Azért a gonoszak elmennek az örök kárhozatra, az igazak pedig az örök üdvösségre. (Máté, XXV. 31—46.) legyen. De szól az Ur Jézus és azt mondja ezeknek: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a kárhozatra; legyetek boldogtalanok, forduljon ki szátokból a falat, ne oltsa szomjatokat semmi, és fázzatok a selyem és bársony alatt, mert a mint nem cselekedtetek jót egy- gyel sem az én testvéreim közül, én velem sem cselekedtétek azokat. V * * Gyarló az ember, hogy még a jót is jutalom reményében szokta tenni. Csak az emelkedett ki e gyarlóságból s lett ezáltal igazán a Krisztusé, a ki a jót önmagáért a jóért cselekszi. Van ilyen ember is, a ki dicséretet vagy jutalmat nem várva, csak jó szivétől vezéreltetve, utolsó falatját is megosztja az éhezővel s ha neki kell is szomjuhoznia, odaadja utolsó csepp vizét is a szomjuhozónak, és ha dideregnie kell is, megosztja ruháját a mezítelennel ;r mert szereti az ö Megváltóját, az Ür Jézust igazán s jól tudja, hogy neki igy kell cselekednie, mert erre tanította s erre adott példát az, a kit neki követnie kell s mert jól tudja, hogy ezeket vele az Ur Jézussal cselekszi. És legyen bár sorsa mostoha; gúnyolják, lenézzék bár embertársai, szenvedjen bár akármennyit, haljon meg bár elhagyatva: az Ur Jézus szól hozzá s ad neki bátorságot az életben és reménységet' a halálban, boldog tehát mind életében, mind halálában, mert elnyerte az élet koronáját és az üdvösséget. Az Isten igazságossága áll az ilyen ember mellett s nem hagyja el soha. * * * Hiszünk-e mi az Isten igazságosságában, hiszünk-e az utolsó ítéletben? S ha igen, levonjuk-e magunkra nézve e hitből a következtetést? Úgy élünk-e, úgy cselekszünk-e mindeneket, a hogy az Isten az Ur Jézus által azt nekünk is parancsolta? S látjuk-e a parancsolatokban az Istennek, mint jó Atyának, hozzánk való* szeretetét? És szeretjük-e hát mi is ma- (Folytátás a 10-ik oldalon)
