Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-24 / 4. szám
8. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 4-ik szám vei megenni, nines fogam.” Az élet tragédiája van ebben. Mily sok ember jár igy az életben. Töri magát, feleségét, gyermekeit. Agyondolgozza magát, elfeledkezik egyházról, testvériségről, el mindenről, csakhogy összeszerezzen valamennyi vagyont. Majd ha ennyim, meg enyim lesz, akkor nyugodtan fogok élni, akkor benne leszek az egyházi életben. És mi az eredmény? Ha elérte is célját, nem tud igazán örülni, mert a lelke közben elközönyösödött, kihűlt, megkeményedett, elsorvadt. Nem tudja élvezni a javakat, nem tud beleilleszkedni a lelki dolgokba, nem tud lelkesedni, hinni. Nem, mert elkésett. Hol vagy Zebedeus? Nincs szomorúbb, rettenetesebb, mint elkésni. Skótországban történt. Egy vad, akaratos fiú rosszaságával összetörte édesanyja szivét. Egyik bűnből a másikba esett. Egy alkalommal az Ausztráliába menő hajóra szegődött matróznak. Megérkezve aranyásó lett. Sok kinlódás után egy nap rámosolygott a szerencse, egy csomó aranyat lelt, egyszerre gazdaggá lett. Legelső gondolata az édesanyja volt. “Édesanyám — mondotta magában — visszamegyek a régi falunkba. Megszer- zem neked a legszebb házat, megadom a legnagyobb kényelmet.” Haza is ment. Megérkezve a kis városkába, felkereste a szülői házat. Megzörgette az ajtót. Semmi felelet. Nézi az ablakokat. Sötétség mindenütt. Füst nem száll fel a kéményből. Elmegy a szomszédhoz. Ott azt mondták neki: ‘ ‘ maradj nálunk reggelig, és akkor megmutatjuk, hol van édesanyád.” Reggelre kelve elvezették a fiút a falu végén levő temetőbe. Elhaladva a sir- dombok között, megállanak egy újonnan hantolt sir előtt. “Itt van az édesanyád”, mondotta a szomszéd. A férfi leborulva a sírra, kezeibe temetve arcát keservesen zokogott. “Anyám, én édes jó anyám! én szerettelek téged! Anyám, én szerettelek téged!” Az ottállók egyike gyöngéden megérintve a fiú válát, igy szólt: “Lehet, hogy szereted, fiam, de már későn mondtad meg neki ’ ’ Igen, már késő volt. Hol vagy Zebedeus? Kötözgeted a hálót? Nem érsz rá lelkeddel, Isteneddel, Megváltóddal foglalkozni? Nincs időd az egyházzal törődni? Majd máskor? Hátha akkor már késő lesz! Hol vagy Zebedeus? a hálók között? Feljebb emeljetek, feljebb.... ott a helyem Jézus mellett ! IMA. Isten, jó Atyám! Tudom, érzem, hogy ott a helyem Jézus mellett, a tisztaság, a szentség, az ártatlanság világában, a te országodban. Ott a helyem Jézus mellett, de az élet lenyűgöz, a kötelességek, a szüntelenül tartó munka vasmarkával tart fogva. A kisértés, a bűn elvon a Jézusom mellól, lehúz a föld szennyébe, porába. Uram irgalmazz! Uram könyörülj és ments ki engemet a közönyösség, elfásu- lás veszedelméből. Add, hogy láthassam, hallhassam, követhessem az én Uramat, a Jézus Krisztust. ÁMEN. ÚJLAKI FERENC CSALÁDI ÉLET AZ ANYA ÉS TÁRSASÁGA. „Óh, mely édes akkor nyugalma lelkemnek, Ha tisztemtől semmit elmúlni nem hagyok, Kellemes körében kis házi népemnek Érzem, hogy feleség és anya vagyok. Kevés, de elég az; s minek is több nekem”? Ilyen érzés hatja át a szivét minden igaz anyának. S bizony boldog is lehet az az édesanya, akinek társaságát az otthon, a családi kör és annak tagjai képezik- Lehet-e ennél szebb, magasztosabb és a mennyhez hasonlóbb kép, melyet a költő fest egy hű anyáról? „Csak otthon, otthon van világom, életem. . .! Minden oly szép s igaz belől e kis körön, Gondoljam képeit együtt bár, vagy külön! Mellettem két piciny angyal mosolya repes ..! A férjem hűn szeret: — s beléfogózva én: Nyugton s vigan megyek az élet mezején”. Igen ám! Csakhogy ilyen anyák ma már nagyon kevés számban teremnek. És a legtöbb anya: mama is egyszersmind és ezenfelül asszony is és mint ilyen nem elégszik meg az otthoni szűk körrel, a család tagjainak társaságával, hanem keresi azt egyebütt, másoknál, idegeneknél. Erről a társaságról, az anya, jobban mondva az asszony társaságáról, amely oly sok örömnek, de még több veszedelemnek volt már az okozója, kell egyet-mást elmondanunk, hátha elérjük azt a célt, hogy a mi asszonyaink vigyázóbbak lesznek a társaságokban! Sokkal fontosabb, mint amilyennek az első pillanatban látszik az, hogy megtudja-e kellően választani egy asszony a társaságot és ha már megválasztotta, meg tudja-e tartani magának azt a társaságot? Mert nem könnyű ám egy társaságnak a megtartása különösen azoknál, kik jól- rosszul bevégzett elemi iskolázás után többé nem tanulnak, nem olvasnak, nem önmüvelődnek és ezért aztán az ő minden társalgásuk a mások megszólásából, vagy a saját erényeik magasztalásából áll csupán. Nem lehet tiszta, egészséges, életrevaló az a társaság, amelyben szűk körre szorítkozó tárgyakat sikamlós, nagy nyelvek tárgyalnak. Nagyon kevesen vannak olyanok, a kik a társaságot teljesen nélkülözni tudják, ha még annyira hangsúlyozzák is: “Nincs szükségem senkire: az én társaságom a könyv, a zongora, a festő állvány” és igy tovább. Hiába, az a könyv, az a zongora akármennyi szépséget nyújt is, mégis élettelen, akármilyen beszédes is, néma és ha nagyon fáj valami, akkor vigasztalanul hagy bennünket. A bennük rejtekező szépségeket, a mi lelkünk váltja ki belőlük és ha nincs ereje a kinlódó léleknek, akkor érezzük, hogy elhagy bennünket a társaság, amelyre olyan bizalommal támaszkodtunk; akkor érezzük, hogy jól esnék egy meleg emberi szó, a melyből kirezg a részvét, a szeretet. Érezzük; hogy emberek vagyunk, akiknek szükségük van embertársaikra. És ha hiányzik a családi kör, s társaságunk sincs, akkor szomorú a mi életünk. Milyen legyen hát a társaság? Az emberhez, hozzáillő legyem Balgák azok, akik a saját társadalmi állásuknál magasabb körbe igyekeznek; akik mindent elkövetnek, hogy olyanok fogadják őket, akiktől ezt leereszkedésnek, kegynek kell tekinteniük. Az ilyen körben kinosan érzi magát a befogadott. Akármilyen szívesen mosolyognak is rá, kiérzi a mosolyból: mi most kegyet gyakorlunk veled szemben, mert te itt tulajdonképen olyan betolakodott féle vagy. A társaság ne legyen magasabb és ne legyen alacsonyabb körből való. Ma még kevesen vannak azok, akik nem a zseb, nem a külső, hanem intelligenciája szerint mérik az embert, mert tudják, hogy lehet aranyat találni a szemét között is és szép mivü, drága foglalatban is akad csiszolt üveg a nemes gyémántkő helyett. — Ezek a kevesek az emberben az embert keresik és ha ezt megtalálják benne, mindegy, hogy az illető selyempárnák közül nézett-e először a világba, vagy szalmazsákon henteregve hajolt fölé sóhajtó apja és csókkal fogadta be a keservek tanyájára. De meg nagy emberismeret kell ahhoz, hogy ezeket a kiválasztottakat megismerje a társaságot kereső ember. Legbiztosabb, ha mindenki azok felé indul, akik között legjobban érzi magát. Az ösztönös érzések ritkán csalnak, mert nem lehet sokáig áltatni őket.
