Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-26 / 52. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 52-ik szám A vallásüldözés sötét felhőit látjuk ... Magyarországon rendszeres hadjárat folyik a református egy ház ellen, amelyre az anyagi elsorvasztás halálos ítéletét mondották ki. A TISZÁNTÚLI EGYHÁZKERÜLET MEGDÖBBENTŐ MEGÁLLAPÍTÁSAI. Magyarország legnagyobb református egyházkerülete, a tiszántúli, november végén tartotta évi közgyűlését Debrecenben. Ez a gyűlés rendkívül kimagasló alkalommá lett azoknak a beszédeknek és megállapításoknak révén, amiket dr. Baltazár Dezső püspök és az egész gyűlés tett a református közegyház mai nehéz helyzetéről, amelyet a hatalmon levő emberek szándékosan mindig nehezebbé és tűrhetetlenebbé tesznek, igazságtalan elbánásuk révén. Figyel az ország. Felfigyelt az egész ország arra a kemény kritikára, amelyet Baltazár püspök a mai magyar kormányok vallásügyi politikájáról mondott, aki megállapította, hogy a magyar nemzet külömböző vallá- su fiait csak azt hozhatja egy táborba, ha a felekezeti kérdéseket félre teszik és csak az ország közös javát tartják szem előtt. :, A kormány részrehajlása. Rámutatott a püspök arra az eljárásra, amelyet a kormány a debreceni egyetemmel szemben fennálló kötelességeivel mutat meg, amikor ezeket a kötelességeket folyton halogatja, dacára annak, hogy az egyházkerület, mint a város minden kötelességének eleget tett a szerződés értelmében. Minden küldöttség csak ígéreteket kap, de egyebet semmit. Ami talán nem is véletlen, mert a minisztériumban csak elvétve akad református tisztviselő. Szó sincs közös munkáról. A felekezetek egymásközti viszonyáról sem tud sok jót mondani a püspök. Azok akik azt remélték, hogy a katholikus egyházzal együtt lehet működni az istente- lenség és hazafiatlanság ellen, már régen kiábrándultak ebből a hitükből. Ezt meg lehet érteni, mert hiszen a római pápa a Hit és Rend világkongresszus előkészi- tőinek megmondta, hogy protestánsokkal még akkor sem ül össze, amikor a hit és rend védelméről van szó a világban. Protestáns ellenes rágalmak. A jezsuitizmus azért trombitálja a közönség fülébe az egység szükségességének jelszavát, hogy igy elvonja a figyelmét és a politikai zavarosban a maga javára halászhasson, ő fél annak az irányzatnak kéznyujtásától, amely épen a történelem előtt is naggyá lett protestantizmus homlokáról próbálja a babért letép- desni, írásban és szószéken. Ez az irányzat például iskolai könyvekben tanítja azt, hogy a protestantizmus mérhetetlen erkölcsi károkat okozott a világnak, mert Európa népeit Luther fellépéséig legalább közös hit egyesítette, a protestáns hit azonban megbontotta a keresztvének között a vallási egységet és békét. Ez az irányzat, amely a mohácsi vészért és minden más nemzeti csapásért, amely Ma gyarországot érte, a protestantizmust állítja oda bűnbakul. Ez az irányzat az, a mely a Mária Országa mozgalomnak templomot akar emelni, pedig ez a mozgalom irtó hadjáratot indít a protestantizmus ellen, ő fél ettől a kéznyujtás- tól, még ha ajándékot hoz is. A jó magyarok egysége. Ezért fölösleges a keresztyén egységet erőltetni. Ehelyett, mondotta a püspök, hirdessük és érvényesítsük minden jó magyar ember egységét és békességét. Legyünk csak mi hitelveink mellett szilárdan megálló, erős magyar reformátusok. Vallási tekintetben mindenféle más igába rekesztés kísérleteit elvetvén, keressük a békés társadalmi együttműködést, vallásfelekezeti külömbség nélkül mindenkivel, akit a haza szolgálatában testvérünknek ismerünk. Az egyházkerületi közgyűlés behatóan foglalkozott a magyarországi református egyház nehéz sérelmeivel. Megállapította azt a keserű valóságot, hogy a református egyház, annak minden intézménye, a lelkészek szomorú serege a jelenlegi kormány részéről még a mostoha gyermeknél is mostohább elbánásban részesül. A vallásüldözés felhői. A kormány a törvények semmibe ve- vésével egyszerűen elvonja azokat a törvényes járandóságokat is az egyháztól, amiket törvények biztosítanak számára. A közgyűlés a vallásüldözés nehéz idejének felhőit látja abban a tényben, hogy a református egyházakat az anyagi elsorvasztás halálos ítéletének teszik ki. A közgyűlés megdöbbenve látja, hogy hogyan lehet országos törvények által biztosított jogokat egy egy önkényes miniszteri rendelettel félrelökni. A lelkészi munka lebecsülése. A közgyűlés felkéri az egyetmes kon- ventet, hogy a kormánynál védelmet találjon ez ellen a pusztító valláspolitika ellen. A kormány a lelkészi kar munkáját lebecsüli, ami nemzeti szempontból is káros és sérelmes eljárás. A református lelkészi kar törhetetlen hazafiasággal állotta meg a helyét a bolsevizmus idején is, amikor épen emiatt sokat kellett szenvednie. Ez a lelkészi kar a jövőben is teljesíteni fogja kötelességét s épen ezért nem szolgált rá, hogy munkáját a magyar kormány lebecsülje. Ezt a határozatot a közgyűlés egyhangúlag hozta és nemsokára a kormány elé fogja terjeszteni. Hogy azután lesz-e foganatja ,az megint más kérdés. Ezeken a bajokon csak a magyar protestáns társadalom elemi erejű megmozdulása segíthetne. AKI VÉGIG CSÓKOLGATTA A BIBLIÁT. Egy vakról szól az a történet, hogy a vakok számára készített Bibliából ujjai segitségével naponként örömmel olvasgatott. Egyszer azonban a kályhának esett és ujjait úgy összeégette, hogy azokkal többé tapintani nem tudott. Szegény világtalan sokat szenvedett, amíg keze meggyógyult, de fájdalmait szívesen viselte. Nem az égés, hanem az fájt neki legjobban, hogy Bibliáját több nem olvashatja. Sírva borult tehát a szent könyvre, hogy csókjaival búcsút mondjon annak. De ekkor Isten különös dolgot mutatott meg neki. Amint a vak a könyv betűit csókolgatna, észrevette, hogy ajkaival és meg tudja különböztetni egyik betűt a másiktól. Lelke megtelt örömmel és hálaadással. Nagy mohósággal elkezdett olvasni az ajkával. Hosszas és fárasztó próbálkozások után sikert aratott. Ajkai érintésével megtanult folyékonyan olvasni. így olvasott nap-nap után, amig a Bibliának minden betűjét végigcsókolgatta. Oh, mennyire megszégyeníti ez. a vak azokat, akiknek Isten szemet adott és mégsem olvassák az Ő szent igéjét! A magyar ember általában örömmel és büszkén szeret visszatekinteni a múltba. Szívesen emlegeti a magyar hazát. Gyönyörködik nemzetének, városának, egyházának szivet dobogtatóan szép, de rendesen nagyon szomorú év százados történeteiben. És ez nagyon jól is van igy, csak épen önmagában NEM .ELÉG. A múlt nekünk, magyar református keresztyéneknek, nemcsak gyönyörűségünk, büszkeségünk, dicsőségünk, hanem ERŐSSÉGÜNK is kell hogy legyen. Erősségünk pedig csak akkor lesz a múlt, hogyha föl tudjuk benne ismerni az Isten kezét! (Révész Imre dr.)
