Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-12 / 50. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 50-ik szám. AZ EVANGÉLIUM TERJEDÉSE OROSZORSZÁGBAN. Az orosz nép, százados elnyomás után csak most jut hozzá Jézus tiszta evangéliumához. DAIDALMASAN HALAD ELŐRE AZ UJ REFORMÁCIÓ. A világ müveit országaiban talán sehol sem volt olyan nehéz a protestantizmus helyzete a háború előtt és alatt, mint Oroszországban, ahol a cári uralommal szövetkezett orthodo:: állam vallás minden eszközt «felhasznált err«'., hogy az evangélium útját meggáto'i". Maroknyi volt az a nép, amelyhez az evangélium üzenete a maga tisztaságában e1 juthatott ezelőtt és azoknak, akik üdvösségüket hit által, az Istennek ingyen való kegyelméből keresték, csak üMözésben, elnyomásban volt részük mindenkor. Az evangélium napja azonban már világítani kezd Oroszország földjén is. A lelkek, amelyek eddig is éhezték és szom- juhozták az igazságot, ma már fölszabadulva keresik a Jézus útját. Az orosz- országi protestáns evangéliumi mozgalom története máris tele van szebbnél szebb lapokkal s bizonvos, hogy diadal- utját semmiféle vallás ellenes propaganda sem fogja feltartóztatni. Emlékezünk reá, hogy pár rövid esztendővel ezelőtt a vallásgyülölet milyen lángokkal csapott föl az orosz nép között. A hatalom emberei mindent elkövettek, hogy a népet nemcsak közönyössé, de egyenesen istentelenné tenvék. Valószinüleg a munkának volt is eredménve, de az is egészen bizonyos, hogy az eredménytől maguk a vezetők ijedtek meg legiobhnn, mert azóta volt alkalmuk meglátni, hogy mit jelent egy istentől elfordult népet kormányozni. Ma már a szovjet vezetői is máskénen gondolkoznak s elnvomás, kigunvolás helyett teljes szabadságot engednek az evangélium hirdetőinek. Az orosz Luther. Az a férfiú, akinek a protestáns vallásos mozgalom ni iászületését legnagvobb mértékben köszönheti, Rev. T. S. Prok- hanoff, jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik. Előadásokat tart, amelvek rendkívül érdekes megvilágitásbnn tárják elébünk az orosz népnek eddig még kielégítetlen éhségét és vágyakozását az Isten tiszta igéje után. Ma nem a testi éhséget, hanem ezt a lelki éhséget érzi legjobban az orosz nép, amelyet már természete is vallásos életre öszönöz. Prok- hanoff előadásai nvomán feltétlenül kialakul hallgatói lelkében az a meggyőződés, hogy Oroszországban ma igazi reformáció van folyamatban , amelynek Luthere épen az a férfiú, aki jelenleg itt időzik és az oroszországi evangelizáló mozgalmakra hívja föl Amerika keresztyén népének figyelmét. Egy modern Pál apostol. Maga Prokhanoff rendkívül érdekes pályafutásra tekinthet vissza. Mint fiatal diák határozta el, hogy életét a Jézus ügyének fogja szentelni s már mint diák, a fővárosban diáktársai között hirdette az evangéliumot, pedig nem a lelkészi, hanem a mérnöki pályára készült. Körülbelül negyven esztendeje ennek s ezen idő alatt ő lett Oroszország vallásos megújhodásának legkimagaslóbb vezető embere. Háromszor vetették börtönbe evangéliuma hite s annak hirdetése miatt, de mint Pál apostol, ő is arra használta fel bebörtönöztetését, hogy az evangéliumot hirdesse fogolytársainak. Mikor bírái rájöttek, utolsó bebörtönztetése alkalmával. hogy vádlói hamis vádakat emeltek ellen, szabadon bocsátották és a vádlókat vetették börtönbe. Ő maga volt aki kiszabadulása után azonnal folyamodványt adott be, hogy vádlói kegyelmet kapjanak. A válaszban, amit a kérvényre kapott, az állott, hogy igen szép dolog, ha ő maga jár közben ellenségeiért, de nem fog ártani, ha egy darabig lecsukva maradnak, legalább a jövőben jobban fognak vigyázni hazugságaikkal. Prokhanoff fáradhatatlan munkájának nagv része van abban, hogy ma már két millió protestáns lélek van Oroszországban, akiknek körülbelül fele tényeges egyház tag. A mozgalom apostoli egyszerűséggel folyik. Minden egyes evangéliumi keresztyén egyúttal hittérítő is. A mozgalom ma már belenyulik a társadalom valamennyi rétegébe. A mai törvények szerint ma már az összes oroszok evangéliumi szövetsége törvényesen elismert és bejegyzett testület, amelynek joga van gyűléseket tartani, joga van hittérítőket küldeni egész Oroszország területére, joga van bibliai iskolát fenntartani. Tavaly engedélyt kaptak arra is, hogy 50 ezer bibliát hozhassanak külföldről. Ebben az esztendőben engedélyt kaptak, hogy orosz földön, nyomathassanak 25 ezer bibliát és 20 ezer újszövetséget. Többre is kaptak volna engedélyt, de nem volt pénzük ennél nagyobb befektetésre. A szovjetkormány leginkább azért engedte meg a bibliák otthon való nyomatását, hogy igy is segítsen egy uj iparág kifejlesztésében. Négyezer egyház. Az evangéliumi szövetségnek ma már nem kevesebb, mint négyezer egyháza van az óriási birodalom egész területén. Ma már az orosz birodalom pénze biztos aranyalapra van fektetve s a vasúti rendszer is pontosan működik, úgy hogy még a Szibéria legtulsó részén levő Vladivosztokba is menetrend szerint indulnak a vonatok. Az evangéliumot nyolc ezer lelkész vagy evangéliumi munkás hirdeti, de van még 250 utazó lelkészük is. Az óriási birodalmat, amely ötször akkora, mint az Egyesült Államok, hetven missziói kerületre osztották fel. Mindegyik kerületnek külön vezetősége van, amely az egyházak kiküldöttjeivel éven- kint egyszer gyűlést tart. Az egyes gyülekezetek önkormányzati joggal bírnak. Természetesen az egyházi élet teljesen ellentéte annak, amihez a nép az orthodox egyházban volt hozzászokva, ahol a papi tekintély és a püspöki uralom nehezedett rá minden egyes egyházra. A misszió lélek. És jellemző az evangéliumi egyház vezetőre ,hogy már most gondolnak arra az időre, amikor majd országuk határán túl is küldeni fognak hittérítőket, hogy a szomszéd pogány népeket is a Jézus evan géliumához vezessék. Most erről még szó sem lehet, de a keresztyéni kötelességek hü átérzését ez is hangos szóval bizonyítja. Bár a magyar protestantizmust is áthatotta volna ez a gondolat a múltban vagy áthatná a jelenben is 1 Az orosz nép előtt addig, mig az evangéliumi mozgalmat meg nem ismerte, csak két ut állott: vagy hü marad a romlott, sötétségben élő orthodox egyházhoz, amely mindenkor az elnyomók szövetségese volt, vagy pedig a teljes val- lástalanságba és istentelenségbe sülyed, amit a szovjet uralom birtokosai eleinte igen nagy hévvel segítettek előmozdítani. A nép megundorodott az orthodox egyháztól, Istenét, Jézusát azonban azután is keresni akarta s igy gondviseléssze- rüen állott elő az evangéliumi mozgalom, amely ezt az óhajtott tiszta evangéliumot odaadja a nép kezébe. Valami csodálatos jelenség volt a nép éhsége az Isten igéje után. Az orosz népnek élő hit, élő ke- resztyénség kell s igy nemcsoda, ha egy egy evangéliumi összejövetelen ott van a falu minden egyes lakója, apraja nagyja, sőt ott vannak a távol élő emberek is. a kik nem egyszer 30-40 mértföldet gyalogolnak, hogy az isteni üzenetet meghall- j ák. Órás tanítások egymásután. Amikor elhangzott az egy órás evangéliumi beszéd, a nép ott marad, hoev végighallgasson még egyet, amely szin-