Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-24 / 4. szám
4. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 4-ik szám VISZONYUNK A HAZAI EGYHÁZHOZ AJÁNLVA AZ OTTHONI EGYHÁZI KÖRÖK FIGYELMÉBE. A mint reánk nézve, soha egy percre sem vált közönyössé a hazai egyház és annak jó és balsorsa: feltesszük, hogy jó magunk és a mi helyzetünk sem közönyös a hazai egyházra nézve és a hazai Egyetemes Egyház előtt. A mint bennünket szivünk legmélyén és a lehető legfájdalmasabban érintett a hazai egyház szétdarabolása: feltesszük, hogy otthon is éppen olyan fájdalommal szemlélik a mi egységünknek hiányát. És végül, a milyen őszinte és igaz szivvel óhajtjuk mi az otthoni egyház testi és lelki nyomorúságának megszűnését, — értvén a lelki nyomorúság alatt a szétdaraboltságot, — és a milyen őszinte és becsületes lélekkel igyekszünk mi megtenni mindent, a mi csak módunkban áll, e hazai nyomorúság enyhitésére: feltesszük, hogy az otthoniak éppen olyan őszinte lélekkel igyekeznek megtenni minden tőlük lehetőt a mi nyomcruságunk enyhitésére, megszüntetésére. A mi nyomorúságunk az amerikai magyar reformátusság egységének hiányában áll. Gyülekezeteink egyenként alig érzik meg ezt a hiányt: hiszen az egyházak egyéni élete panaszra sehol sem ad okot. Élnek és fejlődnek és haladnak előre napról-napra. De az egységnek hiánya romokká változtatja a közéletet és azt a munkát, a melyet nem külön- T ülőn, hanem együtt kellene elvégeznünk. A mi szétdaraboltságunk nem mai kezdetű. Már akkor keletkezett ez, a mikor 20 évvel ezelőtt egy eltévesztett politikával a hazai egyház abban a formában vette fel velünk az összeköttetést, a mely forma nem volt szerencsés és üdvös sem ránk, sem a hazai egyházra nézve. Nem volt ez szerencsés sem egyházi, sem hazafias szempontból, noha nem kételkedünk abban, hogy a vezetőket felfogásuk szerint a legjobb int:nciók irányították. Hogy egyházi szempontból nem volt szerencsés, az kézenfekvő. Hiszen sohasem lehet jó dolog ugyanazon hit cselédeinek szétválasztása, és bizonyos, hogy a hazai egyház amerikai munkája megindításának nem ez volt a tulajdonképeni oka. A tulajdonképeni ok a hazafiasság szempontja volt, — és a tévedést itt követték el. A külföldön élő magyarság ugyanis nem akkor válik szülőhazájának és magyarságának igazán javára, ha államot igyekszik alkotni az államban és ezzel jogos ellenszenvet ébreszt fel önmagával szemben, hanem akkor, ha az illető állam lakosságának rokonszenvét és tenni kész és tenni tudó akaratát igyekszik megnyerni a szülőhaza számára. Saját magunkról beszélve: a mi magyarságunk a szülőhazára nézve is nem akkor válik értékessé, ha az utcasarkon a fokost forgatja és a mellét verve elkülöníti magát az amerikaiaktól, — hanem akkor, ha velük kezet fogva, az ő megnyert jó akaratukon keresztül igyekszik értékesíteni helyzetét. Nem azt jelenti ez, mintha hátat kellene fordítanunk mindannak, a mi magyar! A beolvadás kérdése egy egészen más probléma, a mely reánk nézve ma még nem aktuális. Bizonyságul szolgálhatnak erre azok az egyházak, a melyek immár több, mint harminc éve élnek amerikai egyházi kötelékben. Hogy nemzeti szempontból mennyire elhibázott volt a hazai egyház amerikai egyház- politikája: igazolta azt a világháború, amelynek folyamán szülőhazánk érdekében egy lépést sem tehettünk, mert hiszen egyházi berendezkedésünk miatt jómagunk is állandóan gyanú és megfigyelés alatt állottunk. Ezt az igazságot felismeri és elismeri a Konvent is, a mikor 1920, május 29-én a 40-ik jegyz könyvi szám alatt szószerint a következőket mondja: “A konventi elnökség jelenti, hogy az egyetemes konvent külmissziói bizottsága hazánk és egyházunk változott viszonyaira tekintettel, az utóbbi hónapokban több Ízben foglalkozott az amerikai református egyházak ügyeivel s mérlegelve egyrészt a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat, másrészt azokat az eló'nyöket, amelyek egyházunkra a hatalmas befolyású testvéregyházak rokonérzésének megmozdulásából fakadhatnak, arra az elhatározásra jutott, hogy amerikai egyházaink jövő' sorsának a megoldását az amerikai testvér-egyházakkal teljes egyetértésben kell megoldanunk.” E felismert igazság alapján indultak aztán meg azok a tárgyalások, a melyek Budapesten és Lancasteren át 1921, október 7-én az úgynevezett “tiffini egyezményhez” vezettek. Ez egyezmény értelmében a Konvent aa összes egyházakat elbocsátja a Reformed Church in the United States kebelébe, a hoi azok teljes birtokába lépnek mindazoknak az alkotmányos jogoknak, a melyeket a Reformed Church in the U. S., egyházalkotmánya a gyülekezetek részére biztosit s a melyek hasonlíthatatlanul szélesebb körűek, mint az otthoni egyházalkotmány által biztosított jogok. Az ingó, vagy ingatlan javak továbbra is változatlanul az egyházak birtokában maradnak. A Reformed Church átveszi és kifizeti azokat a tartozásokat,— mintegy $52,000.00 értékben, a melyeket a hazai egyház kifizetni nem tudott. Biztosítja a magyar nyelv használatát úgy az istentiszteleten, mint az iskolában. A Reformed Church belmissziói hatóságán keresztül fen- tartja az összeköttetést a hazai és itteni egyházak között. Intézkedik az összes amerikai magyar ref. lelkészek és gyülekezetek közös tanácskozásairól. Intézkedik a hazai és amerikai lelkészek kölcsönös választhatósági jogáról. hazai lelkészjelőltek amerikai tanulmányairól, és a hazulról választott lelkészek egyenjogosultságáról, és arról, hogy az itten tanuló lelkészjelőltek magyar nyelvű oktatást kapjanak a magyarországi ref. egyház törvényeiből, történetéből és szokásaiból. Nyilvánvaló, hogy ez az egyezmény a lehető legteljesebb mértékben biztosítja azokat az erkölcsi és anyagi javakat, a melyekért a hazai fenhatóság alá tartozott egyházak addig is küzdöttek. Sőt többet ennél, mert ez egyezmény értelmében a magyar nyelv és irodalom, a magyar ref. egyház története, alkotmánya, szokásai, sőt Magyarország történetének és földrajzának magyar nyelvű tanítása bevonult egy amerikai f iskolába, a lan- casteri főiskolába, a hol az említett tantárgyak a magyar nyelvű tanuló ifjakra nézve kötelező erővel, rendszeresen tanittatnak nemcsak a theologián, hanem a college-ban és akadémián is. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a küzdelem eddig is szélmalomharc volt csupán, mert hiszen ugyanazoknak az erkölcsi és anyagi javaknak addig is birtokában voltak azok az egyházak is, a melyek amerikai kötelékben éltek. Ezeket a javakat a Reformed Church egyházalkotmánya már önmagában véve is biztosítja. Természetes, reménykedtünk abban, hogy ez az egyezmény véget vet annak a két" évtizedes harcnak, mely az amerikai magyar re- formátusságot két részre osztotta. Reménységünk azonban nem vált teljes mértékben valóra. Az egyezmény tárgyalás és elfogadás végett letétetett az egyes gyülekezetekhez, a hol aztán két oldalról találkozott ellenzékkel. A nyugati egyházmegyében független, — a Keleti egyházmegyében független és episkopális ellenzéke akadt, a következő kimutatás szerint: A Nyugati egyházmegye összesen 20 anyaegyháza közül elfogadta Ashtabula-Con- naut-Erie, Buffalo-Tonawanda, Chicago-Burn- side-Westside, Cleveland East Side, Cleveland West Side, Columbus, Drakes-Congo, Elyria, Fairport, Flint, Detroit, Kearsarge, Kalamazoo, McKeesport, Pocahontas, Springdale, Windber és Ethel, összesen 19. Nem fogadta el és a független irányzathoz csatlakozott Duquesne. A keleti egyházmegye összesen 15 anyaegyháza közül elfogadta Bridgeport, New York, Passaic, South Bethlehem, Wallingford és Woodbridge, összesen 6. Független irányzathoz csatlakozott Perth Amboy, Trenton, Chrome-Carteret, összesen 3. Az episzkopá- lisokhoz csatlakozott New Brunswick, Phoenix vilié (bírói döntés alatt), South River, Franklin Furnace, Philadelphia (később áttért a független irányhoz, Kreisherville, összesen 6. A két egyházmegye összesen 35 egyházából tehát elfogadta a tiffini egyezményt 25, független irányhoz csatlakozott 4, az episzkopális egyházhoz csatlakozott 6. A Reformed Church-höz már addig is tartozott 13 anyaegyház, a Presbyterian egyháznál volt 29 egyház. Ez a 42 gyülekezet egymással tökéletes testvériségben alkotta eddig az egyik csoportot. A tiffini egyezményt elfogadó egyházakkal most már a számuk 67-re emelkedett s ezekkel állt szemben 4 független és 6 episzkopális gyülekezet. Némely gyülekezetben a határozat nem volt tökéletesen egységes és az ellenzék, ahol azt megtehette, ellen-egyházakat alakított, így alakultak a tiffini egyezménnyel szemben ellen-egyházak Detroitban és McKeesporton, ahol az ellenzék a független irányzat mellett szervezkedett. New Yorkban az episzkopális irány szervezett ellen-egyházat. A tiffini egyezmény hivei Duquesneben szervezkedtek külön. Phoenixvillen az ellenzék pörrel támadta meg az ep:szkopális csatlakozást és a még most is folyó pör tartama alatt külön egyházi életet élnek. Erős ellenzéke van az episzkopálizmussal kacérkodó független irányzatnak Perth Amboyban, ahol azonban az egyház külső egysége mindeddig megmaradt. Ezek az adatok a valóságnak a legtökéletesebb hűséggel megfelelnek és ezeket azért soroltuk ilyen részletességgel elő, hogy lássa még otthon is mindenki, akihez szavunk eljut, hogy az amerikai magyar reformátusság 87 százaléka a tiffini egyezmény szellemében gondolkodik s e 87 százalékkal szemben 8 százalék van az episzkopális irányzat mellett és 5 százalék a független irányzat mellett. Ezen az arányon a szervezett vagy csak lappangó ellen-egyházak lényegesen nem változ- (Folytatás a 9-ik oldalon) ;
