Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-10 / 41. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 41-ik szám. J!*. ' ~ Csendes óra HOGYAN GYÓGYÍT JÉZUS? Dr. Ravasz László. Márk 7, 32-37. Jézusnak sok szomorúságot okozott az, hogy kortársai csodákat kivántak tőle és csak csodatételek után akartak benne hinni. Fájdalmasnak, sőt magára nézve sértőnek érezte azt, hogy ő az életnek királya, akinek egész lénye Istent sugározott, — ilyen apró jelekkel igazolja a felségét..... Ezért bántotta őt, hogy csak csodáiért akartak benne hinni. Most meg az okoz neki még nagyobb fájdalmat, hogy sokan, nagyon sokan épen a csodái miatt nem hisznek benne. Szívesen elismerik erkölcsi fenségét s meghajolnak egyénisége vonzó bája előtt, de hitelét szemükben megrontják csodái. Mithoszt, babonát emlegetnek és sajnálják, hogy a világ legrokonszenvesebb jellemét úgy elborították a legendák iszalagjai, mint egy nagyszerű romot a repkény. Pedig a csodáknak akkor is, ma is s holnap is ugyanaz lesz az értelmök és hasznok: a hitetlent megbotránkoztatják, a hívőt pedig csodálatos vigasztalásokkal táplálják. Drága aranyvedrek, a amelyeket évezredek és embermilliók érzéseiből, látásaiból maga Isten keze formált s szerelt föl azzal a különös zárral, mely csak a hit csókjára pattan fel, hogy így nyújthasson az ő választottjainak olyan édes vigasztalásokat, aminőket a világ nem adhat és el sem vehet. Ebben a felolvasott igében is, mint egy drága ódon korsóban örökifjú, szinte megmá- morositó vigasztalások és biztatások aranyló bora csillog. Arról van benne szó : Hogyan gyógyít Jézus? Beteg szivek, beteg világ, lázban hánykódó emberek, mire volna nekünk nagyobb szükségünk, mint gyógyítóra? Kórnak s tán még inkább kuruzslóknak áldozatai; simítsátok végig homlokotokat; “az Áldott Orvos közeleg-” “És hozának neki nehezen szóló süketet és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.” E pár sorban egy lélek tragédiája van elmondva. Keleten és akkor az ilyen betegséget a tisztátalan lélek megszállásának tulajdonították, amely megfertőzte annak családját is. Az ilyen nyomorult teremtés lassankint kívül esett az emberi közösségen, mondhatatlan árvaság vette körül; övéinek lassankint terhére vált, hiszen ő okozta azt a csendes kirekesztést, amiben családja ő miatta részesült. Lassankint kiváncsi érdeklődés tárgya lett a beteg, akire úgy néztek, mint valami félelmes, vagy mulattató tárgyra, különös állatra. — Népmulatság lett megfigyelni, hogyan gyógyítják s volt is elég kuruzsló, aki nyilvánosan produkálta magát; talán nevetés lett a vége vagy ütleg, de a tömeg mindenesetre jól mulatott. A család csökönyösen vitte minden kuruzslóhoz; minden kuruzsló — hisz épen ebben áll a kuruzslás — a tömeg előtt, magát fitogtatva látott hozzá a gyógyításhoz, hisz állítólagos isteni erőivel pénzt és hatalmat akart keresni — csak a szegény beteg reszketett s nézett vadul azzal a sötét arckifejezéssel, amivel a kalitkába zárt, ketrecbe fogott, tárgyként kezelt ember néz a kínzóira. így kerültek Jézus elé, a názáreti csodadoktor elé. “ö pedig kivitte vala azt a sokaság közül egymagát.” Látjátok ezt a mozdulatot? Mi uj e mozdulat, mi beszédes tiltakozás csap ki belőle! Először is annak a bizonyságtétele, hogy a vallás nem színház, nem tömegizgató vagy tömegmulattató cikk. A vallásos szolgálat istenközlés s nem ipar, amivel pénzhez vagy hatalomhoz lehet jutni. A vallás nem politikai divat, színpadias rendezés eszköze, amellyel a főszereplő a maga kedves személyét kelleti, hanem titkos, ezerszer szent, életbevágó benső ügy, szívügy. A vallás magánügy, kiáltja az egyik tábor, a vallás közügy feleli rá a másik: a vallás elébb magánügy, a szivednek ügye, hogy közügy ,a nemzet életügye legyen, dönti el a csatát Jézus. Alakja parancsolólag kimagaslik, amint elviszi magával a némát, így tartják fel a lehullott koronákat, mint ő azt a lelket! S alakján már az első pár lépés után mekkora aláizatosság ömlik el. Egyszerre elvész előtte a tömeg, el a tizvárosok tartománya, az elhagyott otthon nagy kérdései, köddé válnak a hegyek és párává a tengerek, ő csak egyetlenegy lelket lát: ezt a szegény beteg lelket. Ez a lélek életcéllá lesz számára s úgy áll a szolgálatába, mintha más lélek nem volna a világon. Csak igy lehet gyógyítani. Ez a szeretet pillantása, a mellyel szétfoszló világokból kiemeli szerelme tárgyát, egyetlenné és- mindenné nőteti s úgy merül el benne, mint a búvár az óceánban. Próbáld meg, milyen nagy dolog. Csak egy nyűgös gyermeket, egy nagy beteg szülét ápolj, meglátod, milyen nehéz minden egyébről elfeledkezni- Mennyire utadban állsz önmagadnak, hogy tolakodik fel a kedves Éned az igényeivel, a jogosult panaszaival s miként rontja meg az áldozatodat az, hogy annyira megsajnáltad. S reá gondold el, milyen szív volt az, amelyik titkon szeretett téged s annyira szeretett téged, hogy meghalt éretted. Ki méri fel annak a szerelemnek a mélységét, amelyben úgy ring az arcod, mintha csak Te volnál benne s amelyik úgy szolgál neked, mintha rajta kívül csak te volnál a világon ..... De nemcsak Jézusra nézve volt a siketnéma az egyetlen lény a világon, hanem a siketnémára is az volt Jézus. Mit érezhetett ez a szegény, félkegyelmű ember, mikor hozzája lép a megtestesült Jóság és félrevonja őt..... Mikor ránézett az a két szem, amelyből az Isten nézése sugárzott. Egyszerre köddé vált a világ, csak az a két szem nőtt előtte, már nagyobb volt, mint a nap, mélyebb volt mint az égbolt, tele volt világossággal, meleggel, biztatással, tele volt Ő vele. Itt valami olyan csoda történt, mintha a nap rátüzne egy acéldarabra, rátüzne egész erejével s az az acéldarab egyszerre kék ölü, mély ölü, tükörré simulna ..... Ezért gyógyult meg a tyrusi siketnéma, mert igy tudott Jézussal egye dűl szemtől-szembe állni..... Hányszor megfogta a te kezedet is, atyámfia! de te nem érezted ezt. Álmatlan éjszakák voltak, te ott hány kódtál az ágyon s nem vetted észre, hogy ágyad lábánál egy láthatatlan alak áll: Jézus és várja, hogy ágyadra üljön és megfogja a kezedet. Jöttek az unalom órái, mi mindent elkövettél, hogy elszórd magad — szégyen reágondolnod — pedig akkor az unalom szürke kárpitja megett ott állott az Élet és Öröm Fejedelme és számolta a perceket, vájjon feléje nyul-e ernyedt karod ..... Jöttek a szenvedés, az árvaság órái, úgy érezted, mintha pusztai ókutba dobtak volna s már elhangzott az utolsó lódobogás, mintha sziklacsucs- ra láncolva ég és föld között lebegnél s még elkésett keselyük sem járnak arra felé, hogy felverjék a magányt; tudod-e, hogy Jézus föléd hajolt, mint beteg gyermeke felé az anya s a szive szinte a szivedhez ért, mint két összekoccintott aranypohár? Oh, hogy nem fogjuk meg e kezét mindennap csak egy szoritásnyi- ra, mikor mindennap vár frissen, bizta- tólag, teljesen az ő igéjében. Mi történt Jézus és a siketnéma között ott távol a tömegtől, nem látta senki; azt maga a siketnéma beszélhette el: “ujjait annak fülébe bocsátá és illeté annak a nyelvét.” Szegény siketnéma, elfacsarodhatott a szive, mikor Jézus fogyatékosságára figyelmezteti. Hiszen azt úgyis tudják mind a ketten. De ez a Jézus gyógymódja: rámutatni a betegség forrására — fájdalom okozással. Minden fájdalom valami vészjel, hogy védekezni tudjunk egy fenyegető ellenség ellen. A fájdalom véd; ha nem éreznénk fájdalmat, gyermekkorunkban csupa mulatságból összevagdaltuk volna magunkat. Tehát valahányszor fájdalmat érzünk: az Isten ujja tapint reá lelkünk valamely eleven sebére. Nem okozott fájdalmat neked valami nagy megaláztatás ? Jézus ujja mutatott rá egy beteg pontra:
