Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-09-19 / 38. szám
VOL. XXVI. ÉVFOLYAM ; . • PITTSBURGH, PA., 1925 SZEPTEMBER 19. No. 38. SZÁM. V ■S ' ^ -V V? , •>' d ■ 4ERIKAI MAGYAR írmátusok Lapja Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. Pál apostol visszanéz A filippibeliekhez írott levél harmadik részét lehetetlen meghatottság nélkül olvasni. Egy élete alkonyára jutott ember szól hozzánk, aki a levél Írása közben nem állhatja meg, hogy vissza ne pillantson a saját életére s mérleget vetve, tanulság képen oda ne állítsa azok elé, akiknek levele szól. Azt szokták mondani, hogy az öreg ember csak emlékeinek^él, csak visszanéz, mert nem igen van hova előre néznie. Ez természetesen nem keresztyén beszéd. Ellenkezőleg: azoknak van csak igazán okuk az előrenézésre, akik a földi élet tusakodásait már maguk mögött hagyták. Mögöttük a letűnt pár évtized — de előttük az örökkévalóság! Mögöttük a pár lépésnyi emberi élet, előttük a hosszú, végtelen ut: az örök élet útja. Van tehát hova előre nézni! Pál apostol nagyon jól tudta ezt s amikor szeme révedezve fut végig a múlt eseményein, szive már régen ott van, ahová vágyódik. Visszanéz, de csak azért, hogy arcát nyomban az örökkévalóság felé fordítsa. Nem könnyű dolog az apostolt öreg, megrogyott embernek elképzelni. Élete szinte azt a hitet kelti, hogy öregséggel, gyöngeséggel nem is végződhetett. Mintha a keresztyén élet titkai mellett az örök ifjúság titkát is sikerült volna megtalálnia : úgy beszél, úgy ir, úgy dolgozik öregségében is. Úgy is volt. Ez az örökifjú agg megtalálta a titkot, hogy a lélek hogyan őrizheti meg ifjúságát, frisseségét, még a börtön mélyén is, ahonnan levelét irta. Ez a titok: Jézus. Egyetlen szó, egyetlen név, amely azonban mindent magában foglal. Kell a Jézus erejének ékesebben szóló bizonysága, mint az, amit a börtönben sinylődő öreg ember, Pál apostol ad? Kell meggyőzőbb bizonyíték, mint az, amit ez a halállal szembenéző, élete alkonyán álló ember nyújt nekünk, aki mindent kárba veszni hagyott, aki Jézus-nélküli múltjának minden dolgát szemétnek ítéli, csak azért, mert a Krisztust akarja megnyerni és semmi mást? És ez az örvendező lélek mégis tépelődik. Egy dolgot nem ért: vájjon miért választotta ki az Ur épen őt erre a nagy munkára, amitől olyan sok függ? Bármennyit dolgozott, bármennyit tanított és szenvedett, szviének alázatosságában még mindig nem értette meg teljesen, hogy az isteni kegyelem hogyan sugározhatott épen ő feléje ,aki a bűnösök fejedelme volt. Ott a börtön mélyén úgy érezte, hogy ennek bizonyára valami mélyebb jelentese is van. Lelket mardossa a tudat. hogy még mindig nem tett eleget s imádkozásában, töprengéseiben folyton azt kutatja: mi lehet az, amit a Mester még vár tőle, mi az a munka, amit még neki kell elvégeznie, mi az a szenvedés, amelynek keresztje alá csakis ő tarthatja oda meggörnyedt, sebhelyes vállait? Erről beszél a börtönben irt filippibeli levél minden sora. Ha olvassuk e sorokat, szinte megdöbbent bennünket a kérdés: Hogyan, hát még egy Pál apostol sem ismerte tökéletesen Jézust és a saját élete célját, rendeltetését? Az az apostol, aki látta Jézust a megnyílt egekben, aki az evangéliumot egyenes kinyilatkoztatásban kapta a Mestertől — még élete alkonyán is arra törekszik, hogy megismerje Jézusát és az Ő akaratát ? Igen, megdöbbenünk, amikor e kérdések elénk állanak, de csak akkor ,ha az öntelt keresztyének közé tartozunk. Ha azt hisszük, hogy mi már ismerjük Jézust, ismerjük az Ő akaratát, tudjuk, hogy mit vár tőlünk. Ha azt hisszük, hogy minden kötelességünknek eleget tettünk, hogy a mi keresztyéni életünk feddhetetlen, tökéletes élet, amelyet szebbé, jobbá, mélyebbé, igazabbá tenni már nem lehet. Hogy megszégyenít bennünket a Mesternek ez az öreg apostola, aki egy hosszú élet kimondhatatlan munkája, rengeteg szenvedése, tökéletes önfeláldozása után még a börtön szalmáján ülve is csak azt kérdezgeti önmagától és Mesterétől : Mi az, amit még tennem kell ? Vezess tovább, mert úgy érzem, hogy még nem végeztem el mindent, ami reám várt, Ostorozz, mert még nem szenvedtem eleget. Felejtesd el velem mindazt, ami mögöttem van, hogy azoknak dőlhessek neki, amik még előttem állanak. Taníts meg, mutasd meg, hogy miért is választottál ki épen engem? íme, Pál apostol nincs megelégedve önmagával, mi azonban legtöbbször meg vagyunk. Pál késő öregségében, a börtön falai között is azt keresi, kutatja, hogy mit vár még tőle a Mester — mi pedig olyan nyugodtak vagyunk abban a hi- szemben, hogy amit egyházunk, Jézusunk várhatott tőlünk, azt mind megcselekedtük. Tanuljunk az apostoltól hitet és buzgóságot s tanuljuk meg, hogy bárhány évtized legyen is mögöttünk, bármennyit tettünk is légyen Isten országáért: sohasem vagyunk öregek, tehetetlenek a további munkára s feladatunknak soha sincsen vége. (V. Ö.) i
