Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-09-05 / 36. szám

36-ik szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

5-ik oldal

A SZENT BERTALAN ÉJ TÖRTÉNETE

Augusztus 24-ike a protestáns keresz- tyénség történetének egyik legszomo- rubb évfordulója, 353 esztendővel ezelőtt, 1572 augusztus 24-én játszódtak le Pá- risban a Szent Bertalan éj borzalmai. A vallás, a keresztyénség, a Jézus nevében történt irtózatos mészárlás évfordulója juttassa ma eszünkbe azokat a hittestvéreinket, akik azért haltak meg, mert a tiszta evangélium után sóvárogtak.

íme a történet.

*

Az 1572. évi augusztus hó közepében Páris tele volt protestánsokkal. Henrik király esküvőjére hívták meg őket. Ünnepélyek ,nyilvános játékok egymást érték, hogy szegényeket teljes biztonságba ringassák. E közben titokban irtózta- tó cselt szőttek ellenök s kiirtásuk napját is kitűzték Szent Bertalan éjjelére. Az időpont hajnali három órában állapíttatott meg, mikor az áldozatok gyanútlanul alszanak ágyaikban, a jel pedig a Szent-Germain temploma nagy harangjának megkonditása volt

.....

A város kapuit bezárták és a falakat katonaság állotta körül. A városban mindenféle világok gyultak ki, hogy a gyilkosok láthassanak munkájuknál. Az eretnekeknek az igaz hívőktől megkü- lönböztethetése végett az utóbbiaknak ki volt adva, hogy balkarjukon fehér karszalagokat, fövegeiken fehér posztóból Mária képével ellátott érmet viseljenek.

Lehetetlen, hogy mindez bizonyos zaj és feltűnés nélkül történhetett volna, s csodálatos, hogy a sok őrjárat, s a katonaság felállítása aznap délután még sem ébresztett legcsekélyebb gyanút sem a protestánsokban. Annyira biztak a királyi szó szentségében, hogy elhitték, miszerint mindez csak az ő személyes biztonságukért történik

.....

A mig a katonák — már naplement után — elfoglalták állomáshelyeiket, az anyakirályné, Medicis Katalin a király lakosztályába ment. Károly király nem tudott aludni. Az elkövetendő bűn már előre is lelkére vetette árnyékát s kezdé megingatni annak egyensúlyát. Az egyik pillanatban lázas türelmetlenséggel várta, hogy jelt adhasson a mészárlás megkezdésére, mig a másik pillanatban a protestánsok közé akart futni, királyi kegyelméről és szeretetéről biztosítandó őket.

A palotában mindenki ébren volt. Az összeesküvők fejei egymás után érkeztek meg.

A király ingadozott. Katalin izgatottan kiáltott rá: “Már nincs idő visszalépni. Ha elszalasztja ezt az alkalmat, később hiába fogja visszakivánni!”

Éjfél volt. Katalin az ablakhoz vezette fiát, hogy szemlélői lehessenek a nagy vérengzésnek. Ott vártak a megállapított jelre. Egyszerre egy pisztolylövés hallatszott az utcáról. A király összerezzent, Katalin halálsápadt lett,s egyszerre mintha megbánás szállt volna lelkére, megparancsolta egyik emberének, hogy siessen Guise herceg után s adja tudtára parancsát, hogy azonnal forduljon visz- sza és ne kövessen el semmit Coligny tengernagy, a protestánsok vezetője ellen.

Azonban már késő volt. A pisztolydurranásra a Szent-Germain székesegyház harangjának tompa zúgása adta meg a választ s egy percre rá tiz-husz templom harangja zúgott át egész Párison keresztül.

Az öldöklés megkezdődött. Az utczák menekülőkkel és üldözőkkel teltek meg. Jajveszéklés, fegyvercsörgés halálkiáltások hallatszottak s az üldözők vad üvöltése: “Halál az eretnekekre !”

.....

Nemsokára visszajött a Katalin küldötte. “Felség, — mondá, — késő volt. A tengernagy már halott!”

Guise herceg a mint elhagyta a királyi palotát, egyenesen a tengernagy házához ment. Vele volt egy csapat idegen

zsoldos, olaszok és svájciak.... Coligny

ágyában feküdt, betegen a karján levő sebtől, melyet az élete ellen néhány nappal előbb intézett merényletkor kapott. Egyszerre hangos zörgetés hallatszott az utcaajtón egy parancsoló hang szólt: “Nyissátok ki a király nevében!”

A kapus ajtót nyitott, azt hívén, hogy valami üzenetet vagy parancsot hoznak a királytól. A betóluló csapat leütötte s a katonák keresztül mentek testén. A kijáratot pedig elállták, hogy a házból senki se menekülhessen.

A zaj fölébresztette a házbelieket. Rémülten ugráltak ki ágyukból s futottak kifelé — bele egyenesen a bérgyilkosok fegyverébe.....

A tengernagy tudta, mi baj van. Felült ágyában, vállaira vonta éji köpenyét, lelkét Istenének ajánlotta s nyugodtan várta sorsát. Egy hü embere ott állott ágya fejénél.

Egy szolga futott be ijedten, urához fordult: — Kegyelmes ur, Isten szólít bennünket magához. Betörtek a házba, végünk van!

— Én, feleié a tengernagy, már régen készen vagyok a halálra. De ti meneküljetek, ha még nem késő. Engem úgy sem menthettek meg!

A szolgák megfogadták szavát, de csak egy tudta kikerülni az üldözők dühét. A tengernagy és Ambrose maguk maradtak a szobában

.....

Néhány pillanat telt igy el. Egyszerre léptek hallatszottak a folyosón. Az ajtó mgnyilt s azon először a vezér lépett be véres karddal. Utána jött tiz-tizenöt svájci katona.

A gyilkosok ellenállásra voltak elkészülve. Nem látva a szobában maguk előtt mást, mint két fegyvertelen embert, zavarba jöttek és megütődve álltak meg.

— Nemde, ön a tengernagy? — kérdé az egyik s kardja hegyét Coligny mellének szegezte.

— Én vagyok, — volt a nyugodt válasz. — És ön, fiatal ember, jobban tisztelhetné ez ősz hajszálakat, semhogy

azokat vérrel mocskolja be..... De ha ön

mégis megrövidíti kevés hátralevő időmet, úgy az csakis Isten akaratából történhetik.

A rabló szitokkal felelt és kardját a tengernagy mellébe döfte.

Ez a jeladás volt a támadásra. A vad katonák neki rohantak a tengernagynak s kardjaikkal addig szúrták, vágták, a mig vonagló teste a földre esett. Vezérük az ablakhoz rohant s győzelmesen kiáltott le a zalant várakozóknak: “Végeztünk vele.’’

Guise herceg nem látszott megelégedettnek. A testet kívánta látni. Az ablakhoz vonoszolták hát a tengernagy testét s az ablakon át kilöték az utcára. A test rémitő zuhanással esett az utca kövezetére. Fáklyákat hoztak s megvilágították az arcát. Alig volt felismerhető, az orgyilkosok fegyverei s az utca éles kövei annyira eltorzították

.....

— ő az, valóban, — mondá Guise herceg, — jól ismerem.

Aztán barátaihoz fordult a herceg s igy szólt: “Bátorság, barátaim! A dolog jól kezdődött, legyünk rajta, hogy a folytatás is ilyen legyen. Eelőre! a király nevében !!”

Az egyik olasz katona levágta a tengernagy fejét s a Louvréba vitte. A fejnélküli törzs ott maradt a kövezeten, a hová esett. A testet néhány órával később utcagyerekek találták meg s magokkal cipelték. A nép előbb meg akarta égetni, de azzal nem boldogulva, a Szajnába lökte. Onnan azonban ismét kihalászták s a hóhér által az akasztó helyen lábánál fogva felakasztották.

Néhány napig nemcsak a város népe, de az udvar is eljárt szemléletére, s az ifjú király annak az embernek, — a kit nehány nappal ezelőtt még “atyjának” nevezett, — felakasztott holtteste mellett igy szólt: "A holt ellenségnek még a bűze is jó!”

*

Ezalatt Páris utcái vad tömegektől népesedtek meg. Tisztek nyargalásztak fel