Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-17 / 3. szám

*. oldal ' N AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik szám

CSALÁDI ÉLET AZ ANYAI HITNEK CSODÁJA.

. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A fiatal anya azonban már egy egész óra óta útban volt. A parochián való rövid megpihenés után erejének- utolsó megfeszítésével, kétségbeesett zokogás és bo- torkálás között törtetett előre a hóval befújt gyaloguton, mely a mezőkön, völgyeken és dombokon keresztül a távoli V.... helység felé vezetett, ahol a templomok tornyai nagy felkiáltókként nyúltak a ha- vatszóró égboltozat felé. A vadon zugó zivatar nem állithata meg az anyát útjában, sőt célja biztos elérésének tudatában és hitében úgy érezte, mintha lábai jobban bírnák a drága terhet. Nem is ment, hanem inkább szaladt a nyikorgós havon, hogy azt az időt, amelyet elmulasztóit a helyenkénti siippedékes, térdig érő hóban, helyre pótolja.

,‘Ne sírjál, kis gyermekem, drága lelkem”, — szólt biztatólag összeszoritott ajkaival, amint egy-egy hófúvásba süppedt és a kicsike elsírta magát. — ‘‘Bocsáss meg, hogy fájást okozok neked. Nem tudok most elég gyöngéd lenni. Sietnünk kell; ott kell lennünk idejében a templomban, a jászolbölcsőnél....

Majd mintha nagy fekete pontok tűntek volna föl a távolban, az égboltozat alján, amelyek mindig nagyobb és nagyobb alakban bontakoztak ki a folyton előre törtető, testében gyönge, de hitében erős anyának szemei előtt. Úgy volt. Házak voltak. Végre édes terhével együtt

V.... helyiségben volt. Ingadozó léptekkel haladt végig a középnagyságú város egyik utcáján, jobbra-balra tekingetve, hogy hol is van hát az a templom, a csoda temploma, amikor egész váratlanul egyik háznak lépcsőjében megbotolva elesett. A puha hó azonban felfogta az esést úgy, hogy semmi baja sem történt egyiknek sem. Néhány pillanatig feküdt ott mozdulatlanul és úgy érezte, mintha valami láthatatlan kezek fogva tartották volna, hogy pihenjen tovább a jó selymes hóban. Csak nagy nehezen tudott lábra állni. Leverte magáról a havat, de szemei előtt mintha sötétleni kezdett volna minden.

‘‘Óh, ,Istenem, Istenem!” — sóhajtotta zokogó hangon. ‘‘Ne engedd, hogy most a célnál ellankadjak; mutasd meg nekem az utat, mutasd meg nekem Magadat”. És az anyai hit tovább vitte a kimerült, megtört testet, mig végre egy templomhoz ért, melynek ablakai nem voltak már kivilágítva, mert az istentiszteletnek régen vége volt. Az anya nem látta azt, hogy eme templom tornyának a tetején nem kereszt, hanem egy nagy csillag van, amely a betlehemi csillagot jelképezi; hogy ez nem az a babonás templom, amelyben oly rendkívüli csodák történnek; nem katho'likus, de protestáns templom, ahol az Istent, lélekben és igazságban — és nem ceremóniákban — imádják, s ahol a Krisztus evangyéliuma — és nem a babona — táplálja és erősiti az emberek lelkében az Isten iránt való hitet, amely hit egészen észszerűen végzi az emberi szivekben a végnélküli csodákat. De nem is törődött ő most már azzal, hiszen még néhány perc és vége a testi kitartásának. Bekopogtatott tehát a kivilágított parochiára, ahol együtt ünnepelt az egész család, sőt több vendég is jelen volt, igy az előhaladt korú lelkésznek egyik iskolatársa is, a nagyhírű sebész. A fiatal anya már nem bírta tovább és kimerültén esett össze a parochia ajtajában. A kis gyermek sírni kezdett, mig édesanyja becsukott szemekkel, szakadozva beszélt a puha pamlagon, ahová hirtelen lefektették :

‘‘Végre célt értem.... Ne sirj gyermekem. ... itt történik meg a csoda....

Jer, drága kincsem.... imádkozzunk.....

érintsük meg a jászolbölcsőt..... béna lábacskáid meggyógyulnak.... Óh csodáknak csodája..... Te ma született Jézus.....

tégy csodát gyermekemmel.... gyógyítsd meg, hogy ne legyen nyomorék.... ! Ne engedd, hogy hitemben megszégyenüljek. .. . Óh, milyen szépen énekli az angyali kar.... Dicsőség magasságban az Istennek....!” És a teljesen megtört anya hosszú mély álomba szenderedett.

Mély, ünnepélyes csend volt a házban. Mindenki meghatva hallgatta az anya könyörgő szavait. Az orvos azonnal megtette az intézkedéseket az elalélt nő biztonságára, kijelentvén, hogy alvása hosszú lesz és hogy minél tovább nyugszik, annál jobb ránézve. S már épen a kis gyermek vizsgálatához akart fogni, amikor bekopogtatott a fiatal lelkész, aki nem találván semmi nyomát a gyermekes nőnek, betért a régóta ismert lelkészi családhoz, hogy elbeszélje tapasztaltabb barátjának a nővérétől hallott szomorú esetet. Mily nagy azonban a meglepetése és öröme, mikor a keresett anyát épen ott találta meg és akaratlanul is arra gondolt, hogy itt egyenesen az isteni gondviselés nyúlt az anya ügyébe. El is mondta azonnal az eset részleteit és hogy mi indította a nőt arra a nagy elhatározásra. Az orvos hallva a mondottakat, a megejtett vizsgálat után kijelentette, hogy a kicsikét megoperálja és hátgerincének a lábak mozgását kormányzó idegekre való nyomását, amelyet anyjának szülés előtti szerencsétlen esése következtében kapott, el fogja távolítani.

A vágás — úgymond — kicsi lesz, de a műtét annál nehezebb.

‘‘Légy szives kedves barátom”, — szólt az orvos öreg lelkész barátjához, — ‘‘kérjed az Istent imában, mielőtt hozzáfognék a műtéthez, hogy adjon erőt és biztonságot kezeimbe annak végrehajtására és tartsa meg és gyógyítsa ki ezt a kis ártatlant édes anyjának örömére és boldogságára; hiszen nem tudná elviselni, ha erős hitében csalódnék. Én hiszem, hogy a műtét sikerül, s ezért nem szükséges, hogy az ő beleegyezését kikérjük; különben is az ő alvása eltarthat 24-36 óra hosszáig s akkora már ép s egészséges gyermeket ölelhet magához.”

És az Isten szolgája imádkozott szívvel -lélekkel és erős hittel, ahogy csak egy igazi protestáns lelkész tud imádkozni. A jelenlevők pedig úgy érezték, amint körülállták az ártatlan kicsikét, mintha magát a betlehemi jászolbölcsőt állották volna körül, melyben a megszületett Jézus pihent... .

... .Karácsony első napja volt. A délutáni órákban, szép napsugaras időben, egy korházkocsi robogott be a lelkészlak udvarára. Kis beteget hoztak haza a kórházból, aki nem volt többé nyomorék. Maga az orvos fogadta kis patiensét az ajtónál és helyezte el a kis ágyacskában. S a papi család tagjainak ajkáról az örömnek és hálának az imája szállt fel az egek Urához a kis ártatlanon végzett szerencsés műtétért és azért, hogy az anyai szivet a hitnek oly csodás erejével megajándékozta.

A nyugodtan alvó édesanya csak másnap délelőtt ébredt föl hosszú álmából. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, mi történt vele és miként jutott ő jó meleg szobába, puhára vetett ágyba. Csak, amidőn megpillantotta az ablaknál kicsi ágyban fekvő gyermekét, amint az — orvos és a családhoz tartozók által körülvéve — az ablakban beszűrődő napnak sugarai felé nyújtogatta lábacskáit: akkor értette meg a helyzetét egész valójában. Odaszaladt a kis ágyhoz, ahol az orvosi kötés gyermeke testecskéjén, mindent megmagyarázott neki; sirt és nevetett végtelen örömében s hálatelt szavait a zokogás miatt csak könyes, nagy fekete szemei beszélték.

Megtörtént a nagy csoda.... A gyermek uj életnek nézett elébe. Eme csodánál azonban sokkal nagyobb az anyai hitnek csodája. ...

(Squiee nyomán.)

Azary János.