Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-15 / 33. szám
33-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3. oldal lamban levő Portlandban lemondott a szövetség elnökségéről, amelyet több mint 40 esztendőn át viselt. Nincs még egy ember Amerikában, akinek munkája az amerikai ifjúság életében mélyebb nyomot hagyott volna, mint az övé s talán nincs még egy, aki boldogabb ember volna, mint ő. Negyvennégy esztendő alatt saját szemével látta munkájának óriási sikerét. Ma már látja, hogy nem élt hiába. Munkája nyomán négy millió ifjú vallja magát a Jézus tanítványának a világ minden részében — lehet-e ennél nagyobb jutalmat elképzelni egy ember számára, aki nemcsak élt és dolgozott, hanem az Isten országáért élt és dolgozott? Adja Isten, hogy ez modern apostol még sokáig szólhasson azokhoz, a kiknek életét szentelte: a világ keresztyén, Krisztust követni akaró ifjúságához. A REFORMÁTUS VILÁGGYÜLÉS. A reformátusi hitelveket valló, presbiteri rendszer alapján álló közegyházak most tartották meg világgyülésü- ket az angliai Cardiff-ban. Ezt a nagy- fontosságú kongresszust, amelyet négy évenlkint egyszer tartanak, legutóbb Pittsburghban tartották meg. Képviselve vannak rajta az összes nemzetek s köztük a számban és erkölcsi súlyban még mindig nagy magyarországi református egyház is. Örömmel látjuk, hogy a nevezetes kongresszus egyik legnagyobb sikerű előadását dr. Richards, a lancasteri theológia igazgatója tartotta, aki egyike a Reformed Church legkimagaslóbb vezérembereinek. Négy esztendő múlt el az utolsó kongresszus óta, amely hosszasan foglalkozott az elszakított magyar egyházak ügyével is. A kongresszus kimondotta akkor, hogy az elszakított és elnyomott magyar egyházi élet szenvedéseire fel fogja hívni a világ figyelmét. Az elmúlt négy év a bizonyság reá, hogy ezt a fogadalmat a világszövetség valóra is váltotta. Különösen Erdély reformátusságáért igyekezett minél többet tenni. Az eredmény sajnos, nagyon csekély — ha ugyan egyáltalában lehet eredményről beszélni. Erdély református magyarsága napról-napra nehezebb helyzetben van. Úgy látszik, ma még nincs hatalom, amely ezen segíteni tudna. (V. Ö.) “Isten igéjén alapuló hit az igazi imádság anyja: tehát mihelyt eltérünk az Ő igéjétől, imádságunk is szükségképpen hamis lesz.” Az igazi szépség forrása A vörösbegy, — mondja egy ó-német mese, — amikor Isten megteremtette, kicsi, szürke, jelentéktelen madárka volt. Mindig vágyott valami díszre, valami különös szépségre, de Isten semmi ilyet nem adott neki. Egyszer a kis madár szomorú, alkony estén — rátelepedett egy keresztfára. A keresztfán egy ember volt felszegezve. A fején, mely ájultan hanyatlott a mellére, — szörnyű töviskorona volt. A tövisek behatoltak a húsába és vékonyan csurgott a vér az arcán keresztül. A kis madár szive megtellett részvéttel, kimondhatatlan szomorúsággal. Szeretett volna segíteni, de nem tudta, hogyan ?... A vasszögeket, amik áthatoltak a felfeszitett kezén, lábán, — nem tudta lefeszíteni. Apró, erős csőrével neki állt a töviseknek, azokat próbálta kihuzogatni. Amint egyet kirántott, az megsebezte őt magát is, vére kicsordult és fáradtan vergődött haza a fészkébe. Másnapra a seb begyógyult. De elől, a nyakán ott maradt egy kerek, piros folt. — Nézzétek, — mondta az orgonabokor a többieknek, — milyen szép lett ez a kis madár! Ugyan honnan kapta? — Ugyan honnan kaptad azt a szép piros foltot a nyakadon? — kérdezte egy faág, mely benyúlt egészen a kismadár fészkéig. — Tegnap egy tüskét kihúztam egy felfeszitett szenvedő ember vérző homlokából ..., — felelte a vörösbegy, — talán annak a nyoma maradt rajtam! — ...Vörösbegy, ...vörösbegy, — ismételték a kis fűszálak, a nádak és meghajoltak mélyen előtte. — Isten megjutalmazta a jótettért, ez lett az ő igazi szépsége! . . .Vájjon egy kivett fájó tüske, egy megszüntetett fájdalom, egy letörült könny, egy részvevő szó emlékének szépségét hordozza-e a mi lelkünk is? Vaj jen megtanuljuk-e a kis vörösbegytől, hogy az igazi szépség és jóság és a részvét soha el nem múló vonása az emberorcán és az emberi lelken is? Kövek Egy alkalommal két asszony jött egy bölcs aggastyánhoz, hogy valamit tanulhassanak tőle. Az egyik nagyon megvádolta magát az öreg előtt, azt hangoztatván, hogy ő nagy bűnös. Még ifjú korában bűnt követett el egyszer s e bűnének emlékezete végig kínozta őt egész életén. A másik asszony, mint mondá, sohasem vétkezett a törvények ellen s igy magát ártatlannak érzi, ki önmagával meg lehet elégedve. Az aggastyán mindkét asszonyt kikérdezte élete felől. Az előbbi forró könnyek közt vallotta be a vétkét, amit egyszer elkövetett. És bünénök súlya alatt oly nyomorultntk érezte magát, hogy még csak remélni se merte a megbocsátást. Ennek ellenében a másik asszony semmiféle bűn terhét sem érezte. Az aggastyán előbb a vétkes nőhöz fordulva igy szólt: — Te, Istenek szolgáló leánya, menj ki a város kapuja elé és keresd meg a legnagyobb követ, amit csak elbírsz és hozd azt ide!... Te pedig — mondotta azután a másik asszonynak, — szintén hozzál ide köveket, amennyit csak össze tudsz gyűjteni, de csupa aprókat... A két asszony elment, hogy az aggastyán parancsának eleget tegyenek. Az egyik egy nagy és nehéz követ hozott, a másik egy zsák apró kavicsot. Az agg megnézte a köveket és igy szólt:------ Most pedig még egy feladatot adok nektek. Menjetek és helyezzétek vissza a köveket ugyanarra a helyre, ahonnan felvettétek s azután térjetek ismét ide vissza. Az egyik nagyon könnyen megtalálta a helyet, ahonnan a nagy követ elvitte és azt ott ismét könnyen vissza is helyezhette. A másik azonban sehogy sem volt képes visszaemlékezni az egyes helyekre, ahonnan az apró kavicsokat felszedegette és kénytelen volt ismét telt zsákkal térni vissza. Nos, — szólt az aggastyán hozzájuk, —lássátok, éppen igy vagytok ti a bűneitekkel is! Te, leányom, minden nehézség nélkül vissza tehetted a te nehéz és súlyos kövedet, arra a helyre, ahol az volt, mert erre pontosan emlékeztél. Te azonban, fordult a másikhoz, — a köveidet le nem rakhattad, mert már elfeledted, hol is szedted fel azokat. Aki tehát lelkifurdalást érez egyetlen bűne miatt, az igyekszik e bűnét az emberekkel és önmagával szemben ismét jóvátenni. Ezzel szabadulhat a bűn következményétől. Aki azonban csupa apró dolgokban vétkes, gyakran megfeledkezik az apró bűneiről, azokat tehát meg nem bánja és igy hozzászokik a bűnös élethez és mindig csak a mások életét ítéli meg szigorúan. Mi mindnyájan bűnösök vagyunk. Jaj nekünk, ha erre nem emlékezünk és bűneink fölött megbánást nem éreziink!
