Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-08 / 32. szám
32-ík szám Amerikai magyar reformátusok lapja 5. oldal CSENDES ÓRA NE FÉLJ — CSAK HIGYJ! Előírna. Mi Atyánk, Istenünk, tornáeidba gyülekeztünk e délesti órán neved magasztalására, igéd tudakozódására, lelkünk építésére. Vedd kedvesen a mi esteien tiszteletünket, tedd foganatossá közöttünk a te beszédedet. Minden lélek érzi Atyánk, hogy önmagában elégtelen az élet terheinek elhordozására. a nehéz harcoknak megharcolására. Azért minden lélek keresi a segítséget, keresi az utat, melyre rábízza magát, melytől várja boldogságát. Keresik némelyek múlandó földi javakban, nem gondolván meg. hogy azokat egy hitvány kis féreg is megemészti, avagy egy még hitványabb féreg, a tolvaj is ellophatja. Keresik mások emberekben, magokhoz hasonló gyarló teremtésekben, nem gondolván meg. hogy minden ember élete a fűhöz hasonló. Mi pedig Atyánk, akik ide gyülekeztünk keressük te benned, ki alkottad e világnak szép formáját, ki formáltad a mi dolgainkat is, ki öröktől fogva ismerted, hogy mire lesz szükségünk és előre gondoskodtál a mi elégségünkről. Te reád bízzuk magunkat, mert sem magunkban, sem másban nem bizhatunk! Te reád bizzuk lelkünket, mert ez gyakran sülye- dez a kételkedés ingoványain, ha te beléd nem fogódzik! Te reád bizzuk, hogy lépéseinket vezéreljed, mert a mi járásunk nélküled csak tántorgás! Te reád bizzuk, hogy utainkat világítsd meg szent igéd mennyei világosságával a mi Urunk Jézus Krisztus által. — Amen. Tanítás. Máté 15:25. Az Ur Jézust Genezáret környékén mindenki ismerte már. Csodálatos gyógyításainak hamar hire terjedt s mindenfelől hozták elébe a betegeket. Pedig ő nem szerette, hogy csupán úgy közelítenek hozzá, mint csodadoktorhoz, mert nem azért jött, hogy testi betegségeket gyógyítson, hanem, hogy az emberi lélek bajait orvosolja, bánatát vigasztalja, bűneit elhordozza. Ezenkívül még a jeruzsálemi farizeusok is utánna jöttek és meddő vitakérdéseikkel zaklatták. Vágyakozott már olyan hely után. ahol nem ismerik. Ezt, mint ma, úgy akkor is a nagy városokban lehetett elérni. Ilyen helyeken sok az ember s mindnek sietős dolga van, mert nehéz az élet és nem érnek rá annyit foglalkozni másokkal, mert mindenkinek van elég baja. Ilyen nagy városok voltak ott a közelben Turis és Sidon, erre felé vette útját Id- vezitőnk. Mindkét város a nyílt tenger partján feküdt, élénk, forgalmas, gazdag kereskedő városok voltak, ahol sok a pénz, sok a bűn. Az Ur Jézust azonban még itt is ismerték. Ide is eljutott csodálatos gyógyításainak hire, mert itt is voltak beteg emberek, itt is éltek gyermekeikért aggódó édes anyák. Akármilyen gazdagok voltak is a Tirusbeliek, nem küszöbölhették ki ők sem városuk falai közül a bűnnek zsoldját, a halált. íme egy előkelő, gazdag asszony megy Jézus elébe s mint ahogy az előkelők ma is szokták, ha az alacsonyabb sorsuakra szükségük van, iparkodnak népies nyelven beszélni, alkalmazkadni ahhoz az egyszerűbb emberhez, akit fel akarnak használni valamire. Ez asz- szony is “Dávid fiá’'-nak szólítja Jézust, mert hallotta, hogy tanítványai is igy cimezgetik. Ő bizonyára nem sokat törődött vele, hogy milyen családfának a sarja ez a názáreti csodaorvos, de miután gondolta, hogy ezzel hize- leg neki, ő is ezt a címet használta. Ma is értenek hozzá az előkelők, hogy kit hogyan kell címezni, megszólítani, hogy jól essék az illetőnek. Most azonban nem vált be az úri modornak lekötelező, sima fegyvere. Jézus hidegen végig nézi a finom úri nőt és egy szót sem szól hozzá. Elképzelhetjük, milyen kínos hatást kelthetett Jézus szokatlan viselkedése. Még a tanítványokat is feszélyezte a dolog és iparkodtak közben járni a védtelen nő érdekében. Jézus pedig még akkor sem az asszonyhoz, hanem a tanítványokhoz fordulva ridegen kijelenti, hogy ő csak izraelitán hajlandó segíteni. Az egyik megaláztatás után tehát jött a másik, — a kíméletlen elutasítás. Mit cselekednék ma hasonló helyzetben egy gazdag, előkelő asszony? Bizonyára nem tenné ki magát esetleges további megaláztatásoknak, hanem egyszerűen ott hagyná ezt a kellemetlen embert. Ez pedig mit tesz? Nem törődve azzal, hogy gyűrött és földes lesz szép selyem ruhája, oda borul az Ur Jézus lábai elé s gyermekét féltő anyának kétségbeesésével kiált hozzá: Uram légy segitségül nékem! És ekkor K. T. az Ur Jézus ajkait oly szokatlan erős szavak hagyják el, amilyeneket ő tőle bajban lévő ember, — különösen pedig nő —- s még hozzá gyermekéért aggódó édes anya soha nem hallott. Hitvány ebhez hasonlítja azt az előtte a porban jajveszékelő anyát, akin nem érdemes segiteni. Idegenül és kellemetlenül hangzanak e sértő szavak annak a Jézusnak ajkairól, aki oly figyelmes és gyöngéd szokott lenni a nőkhöz, különösen a szenvedő édesanyákhoz. Ugyan mit felel erre a súlyos sértésre az a már eddig is a föld poráig alázott szegény teremtés? Felelete bizonyságot tesz iskolázott, gyors eszéről is, de bizonyságot tesz különösen az előbbi próbákban megizmosodott erős hitéről. Ezt mondja: Úgy van Uram, én csak egy nyomorult féreg, ha tenéked úgy tetszik eb vagyok, de az ebek is részesülhetnek talán abból a morzsalékból, amely az ő urok- nak asztaláról lehullik!? Ilyen szellemesen csak müveit nő képes felelni s ilyen mélységes hitből fakadó válaszra az Ur Jézus is megelégelte a próbát, leveti a szigorú álarcot, megszólal végre az ő igazi, természetes hangján, szelíden, biztatóan, vigasztalóan: “Óh asszony, nagy a te hited, legyen a te kívánságod szerint!” És meggyógyula az ő leánya attól a szem- pillantástól fogva.* Bizonyára nem ok nélkül történt, hogy az Ur ilyen kemény próba alá vetette a nőt, mielőtt segített volna rajta. Lehet, hogyha a sima beszédjében s finom magatartásában nem is, de a lélekben látta még a történet elején az előkelő leereszkedésnek valami büszke jelét. Talán hiú volt szellemi képességeire, képzettségére, rangjára. S a szivekbe látó Jézus ezeket a legérzékenyebb oldalakat választja ki. hogy abban alázza meg, amire legbüszkébb. Hányszor történik meg velünk is, hogy éppen azt veszi el tőlünk az Ur, amiről legnehezebben tudunk lemondani. Szívesen adnánk bármit, csak azt ne kérje, ami a szivünkhöz nőtt, de neki nem kell semmi, csak éppen az. Nem azért, hogy boldogtalanná tegyen, nem azért, mert talán gyönyörködik vergődésünkben. hanem azért, hogy ezáltal kipróbálja hitünket. Ezért alázta igy meg ezt az úrnőt is. Minél érzékenyebb veszteség ér K. T., annál nagyobb alázatossággal és annál nagyobb kitartással könyörög a szabaditásért. Az, aki Úgy belelátott a szived titkaiba, aki úgy ki tudta abban választani a legsebezhetőbb pontot, az nem veszi le vigyázó szemeit rólad ezután sem. Sőt csak most kisér igazán éber figyelemmel, miután próba alá helyezett. Megaláztatásod kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Isten különös gonddal foglalkozik veled. Nem úgy áll tehát a dolog, hogy elfelejtett, nem hallgat reád, nem akar segiteni. Ez csak látszat, mint ahogy Jézus is csak látszat szerint nem figyelt a tirusi asszonyra. Látszólag nem felelt néki. megtagadta tőle a segítséget, a porig alázta, de valósággal ez az asszony soha életében nem volt még benne annyira Jézus érdeklődési körében, mint éppen ekkor. Amikor tehát K. T. a külső látszat azt mutatja, hogy imáid nem hallgattatnak meg, kiáltásodra nem figyel az Ur. sőt még ellened fordul.... ezekből a jelekből egész bátran következtetheted. hogy különös gondja van reád és minél nehezebbek a megpróbáltatások, minél nagyobb alázatossággal s hittel viseled azokat, annál közelébb hozzád Isten segítsége. — Amen. Utóima. Megalázódra borulunk le előtted igaz Isten, irgalom Istene! Minden mi keserűségeink a te akaratodból értek utói bennünket. Mikor a természet forgása ellenünk vagyon s a szántóvető hiába ostromolja könyörgésével az egeket, — jele, hogy figyelmezel reánk. Mikor legkedvesebb terveink nem sikerülnek s szivünkhöz nőtt óhajtásainkban szégyent vallunk, jele, hogy te próba alá vetettél s szemmel kiséred lelkünk mozdulását. Mikor betegséggel látogatsz és súlyos nyavalyák keresztjeit rakod vállunkra. — jele, hogy mérlegre helyezted türelmünket. Mikor kedveseinket szólítod el mitőlünk, akik után szívesen mennénk magunk is koporsóba, — jele, hogy fontba vetetted benned való bizodalmunkat. Tudjuk, hogy minden keserű óra, minden csapás, minden kereszt, sőt még a halálnak félelmei is csak eszközök a te kezedben, melyekkel idvességünket munkálod, bizonságok. hogy nem felejtkeztél meg rólunk s kiváltkép- penvaló céljaid vannak mi vélünk. Vessződ és botod ahelyett, hogy megszo- moritanának. — megvigasztalnak bennünket, mint előhirnökei a te szabaditásodnak, mely akkor jő el, mikor a veszély legnagyobb! __ Amen. Dr. Ágoston Sándor.
