Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-08-01 / 31. szám

VOL. XXVI. ÉVFOLYAM

DETROIT, MICH. 1925 AUGUSZTUS 1.

NO. 31. SZÁM.

Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. 0. at Detroit, Michigan, under the Act of March 3, 1879.

ARA TÁSKOR

“Hatalmas dolgokat cselekedett velünk az Úr: azén vigadunk”. (Zsolt. CXXVI. 3.) Igen, hatalmas dolgokat cselekedett velünk a mi Istenünk: ez esztendőben is megadta a kenyérnek áldását, hogy tápláljon azzal a mi testünkben. Mi azért, megemlékezve az Isten jóságáról, örvendező vigassággal adunk neki hálát.

De a mi hála-adásunk ne álljon csak üres szavakból: mutassuk meg hálánkat cselekedetekben. A jó fa is nem csak virágzik, hanem gyümölcsöket is terem: “a mely fa pedig jó gyümölcsöket nem terem, méltó arra, hogy kivágattassék és tűzre dobasséh.”

Isten iránt való hálánk lássék meg minden gondolatainkban, beszédeinkben és pecsételtessék meg cselekedeteinkben: Istennek beszédére hallgassunk, szivünk nemes érzésekkel legyen telve s szivünk teljességéből szóljon a mi szánk, cselekedeteink pedig legyenek tanúi ezeknek.

Kevés embernek jut eszébe mai napság, hogy “minden jó adomány és tökéletes ajándék Istentől száll mi reánk”; sokan, igen sokan az emberek közül azt mondják ma, hogy a mivel bírnak, a kenyér is, mind az öt szorgalmas munkájoknak eredménye, tehát az ő érdemük, azért hálával érette senkinek sem tartoznak. És élnek úgy, mint az oktalan állatok, csupán testi életet, mert csak azért dolgoznak s csak azzal törődnek, hogy mit egyenek, mit igyanak és mivel ruházkodjanak. S az élet harcában mindenki csak a maga hasznát keresi, mások iránt kíméletlen és szives örömmel letapodja embertársát, ha érdekei úgy kívánják.

S a mit az egyik csinál, azt miveli a másik is: igy hát, mint a fenevadak, egymás ellen harcol az ember, hogy igy rontsa meg mind mások, mind a maga életét.

Mennyivel szebb volna, ha alázatosan elismernök,

hogy a mit az Isten nekünk ad, a kenyérnek áldását is. bizony nem érdemeljük meg, mert bűneinkkel Isten áldásaira magunkat méltatlanokká tettük. Es igyekeznénk arra, hogy hálaadással együk a kenyeret, mivel Isten kegyelme megáldott s a mi hálánkat cselekedetekben, az Isten törvényeinek való engedelmességgel mutatnák meg. Mennyivel szebb volna a mi életünk s embertársaink élete is; mennyivel boldogabbak volnánk s volna az egész emberiség!

Aratáskor tehát emlékezzünk meg az Isten jóságáról s a mi érdemeden voltunkról; a bünbánat utján induljunk el az Isten iránt való igaz hálára. S ha alkalmunk van arra, a mikor most az úr asztala megtéríttetik, járuljunk ahhoz alázatossággal és hálaadással.

Ne feledjük pedig, hogy a miképen a gabonát az aratáskor levágják és a jó magot csűrbe takarják: Azon- képen eljön mi reánk is az aratás napja, mikor levágat- tatunk a halál által s a jóknak lelkei az örökélet idves- ségébe vitetnek. E földi életünkben hát arra igyekezzünk, Hogy az örökélet idvességét mi is megtaláljuk. Ennek pedig csak egy útja van: Isten törvényeinek engedelmeskedjünk.

Értsük meg, hogy “a ki mit vet, azt aratja”, ez igaz az erkölcsi világban is. Ha ocsút vetsz, gazt aratsz; ha gonosz cselekedetek magját veted el, kárhozatot aratsz. Ha azért a jó gazda megválogatja a magot, a mit elvessen: mi is válogassuk meg, hogy mit szólunk és mit cselekszünk. Legyen az Isten igéje a mi tanítónk és vezetőnk, hogy világitása mellett úgy járjunk az életben, úgy vessünk a jó cselekedetek által, hogy a mikor eljön ama nagy aratás, az örök élet idvességére méltasson Isten kegyelme s addig is, mig e földön élünk, boldog életet élhessünk.