Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-07-18 / 29. szám

é. oldal Amerikai magyar reformátusok lapja 29-ik szám. VASÁRNAPI ISKOLA A JERUZSÁLEMI GYŰLÉS. Csel. 15:1—11. 30. LECKE. JULIUS 26. Az anyaegyház. A tanítványok a jeruzsálemi gyü­lekezetét tekintették anyaegyháznak. Itt érezték ma­gukat otthon az apostolok, akik három éven ke­resztül kitartottak Jézus mellett s véle együtt mun­kálkodtak földi életében. Csak egész természetes, hogy úgy az apostolok, valamint a jeruzsálemi test­vérek felelősséget éreztek az evangyéliom terjedését illetőleg s úgy gondolták, hogy1 nékik őrködniük kell a Krisztus tudományának tisztasága fölött s vigyáz- niok kell arra, hogy milyen tudományt hirdetnek a prédikátorok az Ur Jézus nevében az egymásután alakuló uj gyülekezetekben. Ezek a gyülekezetek el is ismerték Jeruzsálem fennhatóságát és még csak nem is gondoltak arra, hogy Jeruzsálem illetéktelenül avatkozik az ő dolgaikba, amikor bizottságokat kül­dött ki a végből, hogy a különböző gyülekezetek egyházi életét felülvizsgálják. Egy fontos elvi kérdés. A jeruzsálemi gyülekezet elöljárói úgy tekintettek a keresztyén vallásra, mint a zsidó vallás mellékágára. Ezzel szemben Pál és társai meg voltak arról győződve, hogy a keresztyén vallás a zsidó vallásnak betöltése. “Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” Máté 5:17. Amazok úgy1 gondolkoztak, hogy a ke­resztyéneknek be kell tartani Mózes minden törvé­nyét, még a körülmetélést is. Nem jó szemmel néz­ték tehát, hogy Pál és Barnabás, különösen Antiók- hiában, pogányokat is felvettek a gyülekezetbe s teljes jogokkal ruházták fel őket a nélkül, hogy megkívánták volna tőlük a körülmetélést. A jeru­zsálemi gyülekezet tagjai közül aztán némelyek ko­moly zavarokat okoztak e miatt főként Antiókhiá- ban. így történt aztán, hogy Antiókhiából egy kül­döttség jelent meg Jeruzsálemben a végből, hogy az apostolok gyűlése döntsön abban a fontos kérdésben, hogy szükséges-é a pogányoknak a körülmetélkedés, vagy sem? A nagy kérdés. Lehet-é üdvösséget találni a nélkül, hogy előbb zsidóvá legyen a pogány, s csak miután körülmetéltetett, azután lehet igaz keresztyén? Ez a kérdés izgatta most az egyház vezető férfiait. Az ellentétek annyira kiélesedtek már, hogy való­sággal szétszakadás fenyegette az egyházat. A szi­gorú felfogású zsidó férfiak meg voltak arról győ­ződve, hogy Isten országa romba dől, ha a mózesi törvények be nem tartannak. A küldöttség Jeruzsálembe érkezik. Ha a zsidó atyafiak meg voltak győződve arról, hogy nékik igazságuk van, viszont amazok sem engedtek állás­pontjukból. Nem volt semmi reménység arra, hogy egymás között megegyezzenek. Annak rendje és módja szerint tehát kinevezték a küldöttséget s Pál apostollal élükön elindultak Jeruzsálembe, hogy ott orvoslást találjanak. A gyülekezet nagy része egy darabig elkisérte őket. Mikor aztán Jezuzsálembe ér­keztek, az atyafiak örömmel fogadták őket. Persze, hogy a beszélgetés nyomban a nagy kérdésre terelő­dött s követelték tőlük, hogy metélkedjenek körül. Ez még a gyűlés megnyitása előtt történt. A nagy kérdés tárgyalása. Az antiókhiai küldött­ség megérkezése után nem mindjárt ült össze az apos­tolok tanácsa. Ez alkalmat adott Pálnak arra, hogy személyesen tárgyalhasson egyes vezető férfiakkal. Amikor aztán a tanács egybegyült, nyomban meg­kezdődött a vita. Az apostolok hajlandóságot mu­tattak arra, hogy Pál apostol eljárását jóvá hagyják. De néhányan azok, akik azelőtt farizeusok voltak, igen erősen ellenezték. Végre felállott Péter apos­tol és azt mondotta: “Mit kisértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.” Erre az egész sokaság elhallgatott s Pál és Barnabás el­mondották, hogy mily nagy dolgokat cselekedett az Ur ő általuk a pogányok között. A döntés. Ennek a hosszas és beható tárgyalás­nak az lett az eredménye, hogy a jeruzsálemi apos­tolok és vének tanácsa levelet adott a küldöttségnek, hogy vigyék vissza Antiókhiába. Ebben a levélben sajnálatuknak adnak kifejezést a fölött, hogy nem hivatalos tanítók megzavarták köztük a rendet. Pál apostol álláspontját a körülmetélkedést illetőleg ma­gukévá teszik s ezt a pogányoktól nem kívánják meg. Kineveznek egy két tagú bizottságot maguk közül, hogy ezek élőszóval is adják át az antiókhiai gyüle­kezetnek a jeruzsálemi tanács határozatát. Mikor az­tán ezt a határozatot az antiókhiaiak meghallották, nagy volt az ő szivük öröme. * * Gyakorlati alkalmazás. Ma is vannak emberek, akik folyton a szabályokat, meg a törvényeket emle­getik. Külsőleg talán be is tartják, de lélekben igen távol állanak a Krisztus szellemétől. A Krisztus szelleme az is, hogy a jogos és ész­szerű fennsőbbséget mindig elismeri, mint azt az antiókhiaiak tették a jeruzsálemi gyülekezettel kap­csolatban. A nagy és igazi jellemre Példa: Pál apostol, aki szívesen beleegyezett abba, hogy a felmerült né­zeteltérésre Jeruzsálmben, az anyaegyház véneitől kérjenek orvoslást. Ha nem lett volna Pál lelke a Krisztus szellemétől annyira átitatva figyelmen kívül hagyta volna az anyaegyházat, mert hiszen nem lett volna rá szüksége. Ő az anyaegyház nélkül is gyö­nyörű eredményekre mutathatott rá! A csökönyösséget meggyőzni igen nehéz. Pál tapasztalta ezt Antiókhiában és Jeruzsálemben is. Mi a csökönyösség? Vannak-é manapság csökönyös atyafiak? Persze hogy vannak. Rá kell mutatni néhányra! Egyszer egy hajóskapitány aki jó keresztyén volt, arra kért egy katholikus lelkészt, hogy tartson pré­dikációt hajója legénysége előtt. A pap azt mond­ta, hogy nem teszi, mert azok reformátusok és még olyant találna nékik mondani amiért sértve éreznék magukat. A kapitány azt mondta, hogy ő nem arra kéri őt, hogy beszéljen nékik a katholikus vallásról, hanem arra, hogy prédikáljon a Sátán ellen. Ez a fő: kimenteni az embereket a Sátán hatalma alól. Hajdanában s nem is olyan régen az emberek úgy csináltak tüzet, hogy egy darab acélt egy darab kovakővel hoztak érintkezésbe, egymáshoz dörgölték. Egymagában egyik sem tudott szikrát adni, de egy­máshoz érintve a kettő együtt már tüzet adott. Évezredeken keresztül az emberek ép igy kezdik a veszekedést. Ahol két ember van, ott már az érdek­összeütközés megtörténik s kész a veszekedés. Egy ember egymagában még soha sem veszekedett. A veszekedéshez két ember szükséges, de ha mindkettő enged egy kicsit, nincs veszekedés. Minden kérdés megoldásának van egy békességes módja és mindig ez a legjobb és leghelyesebb ut. Nézzük meg a je­ruzsálemi gyűlésen az atyafiakat! Milyen szépen megtalálták a békességre vezető utat! A külsőségeket, amit a zsidók rá akartak kény- szeriteni a keresztyénekre, eltörölte a Krisztus ke­resztje. Az Ur Jézus Krisztussal szemben tanúsítandó szeretetünket nem azzal fogjuk megmutatni, amit cselekszünk, csupán csak azért, mert kénytelenek vagyunk véle, hanem bennső lelki életünkkel. Ha igazán szeretjük a Jézust mutassuk meg azt életünk­kel A külső formák, a törvényeknek betüszerinti betartása nem ad üdvösséget, nem ad életet. A lé­lek az, mely megelevenít. Az evangyéliomnak lük­tető eleme ez: a Krisztus kegyelme által tartatunk meg! ARANYIGE-. Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is. Csel. 15:11. TÓTH MIHÁLY. TUDAKOZZÁTOK AZ ÍRÁSOKAT JULIUS 19, vasárnap. Én vagyok a világ vi­lágossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. János 8:12. Hivhat-e bennünket Jézus gyönyörűsége­sebb ígérettel? íme, ha őt elfogadjuk Meste­rünknek és Királyunknak, világosságban já- runk-kelünk. Mit jelent ez ? Azt, hogy az éle­tünk telve van bizonyossággal. Tudjuk, békes­ségünk van az Istennel. Tudjuk, van számunk­ra győzelem a kisértésben, amelyet csak meg kell ragadnunk, tudjuk, mienk az Isten szere- tete s minden-minden javunkra szolgál. Tud­juk, nincsen hatalma fölöttünk a halálnak, mert miénk az élet. Milyen csudálatos, hogy mégis annyi ember a sötétséget választja. En­nek is megvan a maga magyarázata. Aki ragaszkodik a sötétség cselekedeteihez, az gyűlöli a világosságot és nem megy a világos­ságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedesse- nek. (Ján. 3:20.) JULIUS 20, hétfő. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyot­tá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé. Zsolt. 37:25. A zsoltáriró megfigyelését a történelem bizonyságtétele támogatja. Isten hűségesen és következetesen kitart az övéinek adott Ígérete mellett. Aki szive teljességével, egész életével az Ur mellé áll, az megtapasztalja Istennek kegyelmét az Ő kenyérkereső munkájában is. Micsoda jómódra tettek szert a francia huge­nották és milyen vesztesség volt az ő kiűzeté­sük a francia iparra nézve. A kegyes hurrnhu- tiak telepei mindenütt a jómódnak és boldogu­lásnak tanyái, aminek egyik bizonysága ennek a kicsiny egyháznak hatalmas munkája a po­gány misszió terén. Ma is mindenütt, ahol a pogány világban az evangélium diadalmasko­dik, megindul a munka, a munkára Isten áldá­sát adja és elvonul a szükség és a nyomorú­ság. Neked mi a tapasztalatod e tekintetben? Figyeld az életet. Ha talán csalódottan mu­tatsz rá a te életed kudarcaira, akkor azt ajánlom vesd föl a kérdést, vájjon minden­ben engedelmes vagy-e s reábizod-e magadat teljes hittel? Csak ha erre a kérdésre igennel felelsz, várhatod, hogy Isten is melléd áll. JULIUS 21. kedd. A Lélek gyümölcse: szere­tet, öröm, békesség, béketürés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Gál. 5:22. Mintha az összehasonlításnál használt ki­fejezésekből is kiéreznénk valamit. A test dol­gai — a Lélek gyümölcse. Abban fárasztó, emésztő erőlködések s nyomukban szerteszét pusztulás, ellenben a lélek, mint a termő fa, természetszerűleg hozza gyümölcseit. Amazo­

Next

/
Thumbnails
Contents