Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-23 / 21. szám
21-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA kát, vallástalanságukat, istentelen gonosz életüket, hogy nagyon el vannak foglalva. Nagyon sok a dolguk. Dolga van a kereskedőnek, az iparosnak, a földmivelőnek, a gyári munkásnak, a házi gazdának, a gazdaasszonynak, az urnák, a szolgának, a szegénynek, a gazdagnak! És az evangyéliom hivó szavára azt kiáltja a világ: “Dolgom van. Nagyon el vagyok foglalva. Majd ha több időm lesz, hát oda megyek hozzád. És megtérek, keresztyén leszek.” De Agrippa király nem is merte megtenni ezt az utolsó lépést. Félt, hogy elveszíti népszerűségétHát nem igy tesznek napjainkban is igen sokan ? A közélet embere nem akar keresztyén lenni, mert attól fél, hogy a pogány szavazatát a következő választáson ezzel elveszítené. Az üzletember nem akar keresztyén lenni, mert attól fél, hogy a szocialisták, meg a bolshevis- ták nem fogják pártolni. A feleség nem mer keresztyén lenni, mert fél istentelen, durva, káromkodó férjétől. A férjuram nem mer keresztyén lenni, mert ugyancsak fél a templomot kerülő, házsártoskodó feleségétől. Senki sem mer keresztyén lenni, mert mindenki attól fél, hogy ez által más valakinek a kegyét elveszíti. Hány emberrel találkozunk az életben, aki már majdnem megtért, már majdnem keresztyén lett, aki csak épen az utolsó lépést nem tette meg! Aki nem veti meg a vallást, sőt tiszteli annak örök igazságait, de azt hiszi, hogy hát van még ideje. Minek sietni a megtéréssel! Azt mondjuk a gyermeknek: “Fiam, keresd a Krisztust!” Azt feleli: “Várj, mig ifjú leszek. Hiszen még meg sem értem ft.” Az ifjú férfi akar lenni, a férfi öreg ember, az öreg pedig a halálos ágyra akarja halasztani a megtérést- Mindegyik vár az utolsó lépés megtevésével. Nem gondolja meg azt, hogy éppen akkor bukhatik el, amikor a lépést meg akarja tenni! Világkörüli útjára indul a hajó. A kapitány otthon hagyja feleségét és gyermekeit. Hónapokat tölt a hajó a háborgó tengereken mielőtt hazafelé venné útját. Mikor már csak pár órai távolság választja el a kikötőtől, a hajón levők távirat utján értesítik az övéiket a szerencsés megérkezés idejéről. A kikötő város apraja-nagyja a polgármesterrel élükön már kora hajnalban ott van a kikötő mentén. Ott van a város zenekara is, hogy üdvözölje a szerencsésen megérkező hajó legénységét. Ott van a város lelkipásztora is. A hajó kapitánya családjával együtt az ő egyházának tagja. Vár tehát ő is, hogy elsőnek üdvözölje szeretett hívét. De a hajó csak nem akar megérkezni. Egyszer jön a lesújtó hir: “A hajó az éjjel, nem messze a kikötőtől, elsülyedt- Csaknem minden utas, köztük a kapitány is, odaveszett.” A lelkipásztort kérték fel arra, hogy kíméletesen adja tudtára a kapitány feleségének és gyermekeinek a lesújtó hirt. Nehéz szívvel, szemeiben könnyekkel indult kegyetlen kötelességének teljesítésére. Amint kezét a kilincsre tette és az ajtó megnyillott, leplezetlen örömmel rohant oda a kapitány legnagyobb leánykája: “Óh, — kiáltott meglepetten — Tiszteletes ur? Azt hittem, édes apa. Mert éppen ma kell megérkeznie. Minden pillanatban várjuk.” A lelkipásztor ebben a pillanatban hóhérnak érezte magát. Amint belépett a házba, az asztalt megteritve találta. A ház asszonya a konyhában sürgött-forgott. A leg- izletesebb ételeket készítette minden percben megérkezhető urának. Mikor a lelkipásztort megpillantotta, nem tudott hová lenni örömében. “óh ez igazán nagy szerencse, — szólott ■— hogy éppen most tetszett jönni- Ha egy kis időéig várhat a tiszteletes ur, együtt ebédelhetünk. A hajó most érkezik be, s az uram nemsokára itthon lesz.” A lelkipásztor megfogta az asszony kezét. Szeme közzé nézett. És könnyeit hullatva, szaggatott hangon mondá: “Szegény asszony! A te férjed már otthon van, de ide hozzád soha sem jő haza. Hajójuk az éjjel elsülyedt. És férjed is oda veszett.” Az asszony egy pillanatra megrendült. Arcát kezeibe temette. És csak ennyit tudott mondani: “Óh, Isten! Otthonához ily közel! És elveszett!” Aztán ájultan esett összeÉs ti, ti talán éppen ilyen közel vagytok az örök otthonhoz és mégis haboztok. Közel, talán egy édes anya esdő kérése, vagy a lelki- pásztor prédikációja, vagy egy bibliai rész, egy jó könyv olvasása, egy-egy megtért ember példája, egy szivreható esemény, vagy egy meghallgatott imádság következményeképpen. Már-már ott vagytok. Még csak egy lépés. És mégis haboztok. Óh az Isten szent nevére, lelketek üdvösségére kérlek benneteket: ne habozzatok! Tegyétek meg ezt az egyetlen, ezt az utolsó lépést, hogy megtaláljátok örök nyugalmatokat, örök békességetek, örök üdvösségeteket ott, a mi édes MegIsmét találkozunk Péter apostollal. Láttuk őt, mint a tanítványok vezérét, szószólóját, aki mindent szeretett megpróbálni, Jézus közelébe járni, végre a Szent Lélektől indíttatva hatalmas beszédének nyomán létre jön a keresztyén közösségnek tábora. Péter azután kezébe vette vándor pálcáját és elindult hirdetni az evangéliumot, terjeszteni Jézus fenséges tanítását. Péter meggyógyítja Éneást. Az apostol nem foglalkozott gyógyítással, nem volt orvos, hiszen saját maga családi körében is gyakran látogatott be a betegség és Jézus segítségét kellett neki igénybe venni. Miképpen történhetett tehát hogy Péter most meggyógyít egy embert, aki nyolc esztendő óta ágyban fekvő beteg volt ? E kérdésre a feleletet csak abban találjuk, amit maga az apostol mondhatott, hogy az Isten segítségével történtek mindezek. Mióta Jézus megmagyarázta az élet értékét, azóta minden megváltozott. A gyermek többé nem az a minek az emberi szem mérlegeli, hanem benne szunnyadozik a lehetőségek összesége, az égi talentumok szent ajándékai. Ilyen értelemben a tanítványok félelmet nem ismerő bátorsággal mennek szembe az ember-világgal. Taníttatlak, bátorítanak, a Jézus nevét hivják segitségül. mint Péter Éneás mellett: gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus. A keresztyén világ ugyanezt cse'ekszi mind e mai napig. A Jézus nevében épülnek fel a templomok, kórházak, iskolák és minden jótékonysági intézmények. A Jézus nevében ápolják a betegeket, viselik gondját a szegényeknek az elhagyottaknak. A Jézus nevében küldik el misszióiutjokra a hittérítőket, hogy a pogányok is, mint Éneás, fölkeljenek lelki betegségeikből és járjanak úgy, mint Isten gyermekei. Tehát lelki és testi betegség ellen megvan a s .ükséges orvos és orvosság. Mégis csodálkozás fog el bennünket, ha tekintetbe vesszük azt a lelki tes- pedést, bénaságot, a mely bomlasztó erővel szedi hatalmába a gyermekeket és ifjakat, mikor ezt látjuk, valóban kívánatos dolog volna, ha uton-utfélen Péter szavai csilláimnak fel figyelmeztető táblákon: Éneás, te beteg, erőtlen, gyengélkedő, gyógyítson, erősítsen meg téged a Jézus, Krisztus. 5 oldal váltónknak, az Ur Jézus Krisztusnak kebelén. Ámen! IMA. Imára kulcsoljuk kezünket még egyszer irgalmas Atyánk és Istenünk, hogy hálát adjunk néked a kegyelmi eszközökért, melyeket te magad szerzettéi számunkra, hogy bűneinkből megtérvén örök idvességet nyerjünk, óh ajándékozz meg bennünket továbbra is lelki erővel, hogy le tudjunk mondani megszokott, kedvenc bűneinkről s éljünk egy neked tetsző, tisztább erkölcsi életet. Taníts meg bennünket arra, hogy legkedvesebb időtöltés számunkra a te dolgaidban való foglalatosság. Ajándékozz meg minket a léleknek erejével, hogy még akkor is megálljunk szent hitünkben, ha mások ezért kigunyolnak s megvetnek bennünket. Legyen nekünk eledelünk a te parancsolataidnak cselekedete s örömünk és boldogságunk pedig az, ha a te utaidon járunk- Segélj bennünket arra, hogy egészen a tied, egészen keresztyének legyünk, hogy igy a mi lelkünk el ne vesszen. Ámen! TÓTH MIHÁLY. Éneás engedelmessége. Ez a szegény beteg ember sok éveken keresztül viselte a szenvedés keresztjét. Nap-nap után várta a szabadulás óráját. Tehát minden fájda’ma mellett is megmaradt a reménység sugara szivében. A szabadulás órája el is érkezett Péter apostol személyében, aki elindult, hogy meglátogatja a Krisztusban bizakodó reménykedő keresztyéneket és a hol egybegyűltek, talált egy beteg embert. Lehet, hogy az a ház, melyben imádkoztak az Éneás háza volt, vagy pedig, amint meghallotta Péter szándékát, elvitette magát oda a hová egybegyűltek a hívek imádkozni, hogy részt vehessen betegsége mellett is a lelki épülésben. Ez az egy eset megszégyenít nagyon sok keresztyént, gyermekeket , ifjakat és felnőtteket, a kik egészségnek örvendenek, Isten megajándékozta őket az élet javaival s minden talentumaival és még sincsenek az imádkozok seregében. Hány gyermek maradozik el a vasárnapi iskolából hány ifjú soha semmi jelét sem adja annak, hogy az anyaszentegy- háznak is gyermeke, ezt az anyát hütlenül hagyja el, és más helyen keres magának menedéket, oltalmat. Upy-e nem is csodálkozunk, hogy Éneás meggyógyult, aki megtört testében is egy imádkozó kápolnát hordozott, sőt akkor csodálkoztunk volna, ha ilyen óriási vágyakozás mellett sem nyert volna megújulást, égi áldást. Csakhogy az Isten segítsége sohasem késik, ahol a szív és lélek el van készítve annak befogadására. Éneás meggyógyulásában csak az evangélium megismétlődését látjuk, amit olyan pazar módon mutogat a keresztyén egyház története. De ezt az esetet főleg Éneás engedelmességéhez kell fűznünk. Az engedelmesség után jött a jutalom, az áldás. Pé’er Joppéban. Azután elment az apostol Jop- péba, ahol egy nőtanitvány Tábitha, aki jócselekedeteiről nevezetes volt az egész környéken. Éppen ezen időben megbetegedett és meghalt előhívták tehát Pétert, hogy oszlassa el bánatukat és hogy megbizonyitsák Tábitha jóságát, özvegyek és árvák állottak elő és mutogatták ruháikat, melyeket Tábitha készített nekik. A jótettről igy ir egyházunk nagy írója: A keresztyén emberre nézve minden jótett, amit elvégezVASÁRNAPI ISKOLA PÉTER CSODATÉTELEI. Csel. 9:32—43. XXT. LECKE Május 24.
