Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-23 / 21. szám
4. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 21-ik szám CSENDES ÓRA A MAJDNEM KERESZTYÉNEK nel Jézus Krisztus által közösségben összekapcsolja és egybefüzze. Milyen állást foglal egy vallásos mozgalom Krisztussal szemben! Milyen az a kép, amelyet Krisztusról mutat be! Istennek örök Fia, aki a Szentlélektől fogantatott, szűz Máriától született, a golgothai kereszten bűneinkért szenvedett, testileg halottaiból feltámadott, központi személyiség-e avagy olyan Krisztus, aki a bibliai Krisztus képétől eltérő és elütő? Korunk sok keresztyénének lehetne Pál apostol eme szavait odaharsogni: Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhi- vott, ily hamar más evangéliomra hajlótok ; holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliomát. De ha szinte, mi avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. (Gal. 1—6—8). A tévtanok uj igazságai nem is újak. Köles Salamon mondja: Van-e valami, amiről mondják: nézd ezt, uj ez? Régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak (Préd. 1:10). Ez érvényes az anthrópozofiára, theozofiára, keresztyén tudományra (Christian Science), russelismusra s korunk sok más tév- tanitására. Különböző köntösben, uj név és cégér alatt, térnek vissza a régi tévtanok, amelyek ellen az egyházatyák fáradhatatlanul küzdöttek és amelyek a tudatlan embereket elszéditik. Csak az Istennek Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről szóló evangéliom örökké uj. Ez a modern ember szükségletét is kielégíti. Ez csak azt nyújtja, ami után a nyugtalan ember vágyódik: bünbocsána- tot, Istennel való békességet, mély lelki örömet, a bűn feletti uralkodásra alkalmas erőt, az értelem kérdéseinek megoldását és a menyországba való bemenetelt. Ezért mi nem akarunk korunk tévtanitói- val megalkudni, hanem ellenük minden módon küzdünk, a hazugság lelkét kíméletlenül leálcázzuk s felebarátainkat intjük ekképpen: Nincsen senkiben másban idvesség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartanunk. (Ap Csel IV :12.) SZÉKELY SÁNDOR SZIVES KÉRELEM. Mindazokat, akik még az Árvaházi Naptárak árával nem számoltak el, arra kéri az árvaatya, hogy számoljanak le s a naptárakért befolyt összeget küldjék be minél előbb, mert bizony a szükség sok és nagy. IMA. örök jóság, kegyelmes atyánk az Ur Jézus Krisztusban! Imára kulcsoljuk kezeinket és áldunk téged szent evangyéliomodért, melyben megmutattad nékünk a szabadulásnak útját. Magasztaljuk neved mindörökké és dicsőitünk téged, mert annyira szerettél bennünket, hogy egyszülött fiadat adtad érettünk, aki önként feláldozta magát a mi bűneink miatt. Óh ihlesd meg lelkünket, hogy bele kapcsolódjunk ami édes Megváltónkba s elhagyva bűneinket hozzád térjünk. Gyújtsd lángra szivünknek szent tüzét, hogy gonosz indulataink elhamvadjanak s megtisztulva álljunk meg eló'tted. Világosítsd meg értelmünket, hogy láthassuk a bűnben való maradásnak nagy veszedelmét s rálépjünk az üdvösség útjára. Légy velünk ez órában, hogy váljék ez lelkünk hasznára- A Jézusért kérünk. Ámen! TANÍTÁS. Csel. 26:28 Két hegymászó fel akar jutni az örökös hóval és jéggel boritott hegycsúcs tetejére, hol a turisták vendégfogadója várta őket meleg, kényelmes, barátságos és biztonságot Ígérő szobáival. Közben iszonyú vihar támad. Az egyiket lesöpri a mélységbe. A másik hősiesen tör ehre s már csak száz lépésnyire van a vendégfogadótól, amikor érzi, hogy ereje fogy s megmarkolja a hegyoldalban kiálló éles kősziklát. Másnap ott találták meg holtan. Tenyerén a szikla éle csontig vágódott a húsba, “Majdnem” feljutott a csúcsra. „Majdnem” megmenekült. És mégis elveszett. Mily keserűen szomorú! Mily megdöbbentően borzalmas! Pedig nemcsak a hó és jégfödte hegycsúcson esik ez meg az emberrel, így van ez az élet nagy terén is. Az embert körül csapkodja a lét rettenetes vihara. De a Krisztus megnyitja a szabdulás ajtaját. Az ember látja őt. Hallja az ő hivogató szavát: “Jöjj énhozzám, ha megfáradtál és megterhel- tettél és adok néked nyugtot!” És vonzódik is hozzá. Kitartó ereje egyszerre csak fogyni kezd és belevágódik a bűnnek sziklájába és elvész. Majdnem keresztyén lett, de még sem egészen. Már csaknem kezében volt a megváltó jobbja s mégis örökre elveszett. És még csak nem is úgy, mint az a két bátor hegymászó: küzdve, hogy biztonságba jusson, hanem úgy mint Agrippa: elfordult a lélek kényszerítő ereje elől s jobb érzését megtagadva nyomorultul veszett el, mint ö. Miért fordított hátat örök üdvösségének, örök boldogságának és örök békességének Agrippa? Azért, mert nem tudott, mert nem akart megválni bűneitől. Pál a megtérésről, a Krisztusnak értünk való szenvedéséről s ami megigazulásunkért való feltámadásáról beszélt. És Agrippa tudta, hogyha ő igazán megtérne, akkor el kellene fogadnia a Krisztust, mint az ő életének igazi eszményképét. Ez azt jelentené, hogy szakítania kellene megszokott bűneivel. Ő ezt nem teszi. Inkább a kárhozatot választja, semhogy ezt az egyetlen, ezt az utolsó lépést megtegye. Majdnem megtért, majdnem keresztyén lett és mégis elveszett. Óh, hányán vannak ilyen majdnem keresztyének! Akik nem tudnak egészen keresztyének lenni, mert nincs elég erejök arra, hogy megszokott bűneikkel szakitsanak. Van bennük sok nemes igyekezet. Imádkoznak is úgy néha-néha. A templomba is ellátogatnak hébe- korba. Csak éppen azt az utolsó lépést nem tudják megtenni; csak éppen vétkes szokásaikról nem tudnak lemondani. Mintha elfelejtették volna ama régi igazságot, hogy nem lehet két urnák egyszerre szolgálni. De vannak olyan emberek is, akik elismerik, hogy meg kellene tenni ezt az utolsó lépést akik belátják ennek szükséges voltát, hanem hát azt mondják, hogy: “Ráérek én arra még!” Meghiszem. De hátha már akkor késő lesz? Mások ismét azt mondják, hogy: “Majd meggondolom!” Szól a lelkipásztor: “Testvér, jöjj az Urnák házába!” “Majd meggondolom.” “Fogadd el a Krisztust megváltódnak!” “Majd meggondolom.” Abban a téves hitben ringatják magukat, hogy nekik okvetlen komoly, ünnepélyes és mélységes gondolkozásba kell merülniük, mielőtt döntenének afölött, hogy Isten gyermekei lesznek-é, vagy pedig a bűn rabszolgái? Milyen szomorú jelenség! Hát ki az az ember, aki gondolkozás nélkül ne tudná, hogy az ő élete az Istené s örökre el van veszve, ha életét nem adja oda az Urnák? Majd meggondolom!. ... Vájjon, ha égne a ház fejed felett s valaki igy kiáltana: “Menekülj, mert különben véged!” Akkor is azt mondanád: “Majd meggondolom?” Ha véletlenül a tenger hullámai közzé buknál s valaki mentő-ővet dobna feléd, mondván: “Ragadd meg és szabadulj!” Akkor is azt mondanád: “Majd meggondolom?” Pedig látod, lelked ott tanyázik a bűn barlangjában, melyet az örök . veszedelem lángja már körülnyaldos s a lelkipásztor hivó szavára mégis azt mondod: “Majd meggondolom.” Lelkedet elmerüléssel fenyegeti a bűn tengerének szennyes hulláma s mid:n meg kellene ragadnod az egyedül mentő eszközt, az Ur Jézus Krisztust, te még azt mondod: “Majd meggondolom.” Naponként ki vagy téve az örök halál veszedelmének és a megtérésre hivogató szóra bizonytalan feleletet adsz, nem akarsz megtérni, nem akarod megtenni ezt az utolsó lépést. És hogy lerázd a nyakadról a lelkipásztort, hát azt mondod, hogy: “Majd meggondolom!” És ha megkérdezném, hogy mit akarsz tulajdonképen meggondolni? Nem tudnál felelni, mert nem mernéd megmondani, hogy te egyáltalán nem is akarsz a vallásról gondolkozni. Pedig tudod, hogy neked keresztyénnek kell lenned. Azt is tudod, hogy ezt meg is teheted. Azt is tudod, hogy csak aki próbál, az arat sikert. Azt is tudod, hogy az Ur Jézus Krisztuson kivül nincsen senkiben másban szabadulás. Tudsz te mindent. Csak cselekedned kellene. Csak meg kellene tenned azt az egyetlen, azt az utolsó lépést. Ezt nem tudod megtenni- Csak azt tudod, hogy egy néked kellemetlen kérdést igen könnyen agyon lehet ütni ezzel a felelettel: “Majd meggondolom.” Ez a felelet sok embert oda vágott már a poklok kapujához! Agrippa azért is nem tette meg ezt az utolsó lépést, mert király lévén, államférfiu lévén, nagyon el volt foglalva. Mintha csak kortársunk lenne! Hiszen gondoljuk csak el, hogy hány ezeren vannak ma is, akik azzal mentik bűnben maradásu-
