Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-16 / 20. szám
2Ö-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 oldal Pál apostol a Jézus tanítványaival megegyezett, hogy ő ezentúl csak a pogányok között prédikál. Második téritői útjában Macedóniába ment és ott tani- tott és alapitott egyházakat. Mindenütt azt hirdette, hogy az üdvösség egyedül az Ur Jézusban való hit által szerezhető meg. De Pál apostol a hit alatt nem szavakat értett, hanem életet és azt kívánta azoktól, akik megtértek és megkeresztelkedtek, hogy uj életet is éljenek, tehát a Krisztust kövessék mindenekben. PÉNTEK, május 22. — A harmadik ut. Olvasandó a Cselekedetek könyve XIX. I—40. Alapige: “Vettetek-e Szent Lelket?” (Csel. XIX. 2.) Pál apostol Efézusban tanit, de itt is, mint mindenütt, sok tudatlansággal és rosszakarattal kellett megküzdenie. Az efézusi keresztyének nem tudták, hogy van-e Sent Lélek, mert a János keresztségére S resztelkedtek meg, Jézusról pedig nem hallottak. Ezeket Pál megkeresztelte a Jézus nevére. De emiatt és Pál tanításai miatt, ki a bálványok ellen prédiPál apóstól, a hitnek szilárd embere, elindult arra a nagy útra, melyre a Mester szelíd hangja felszólította. Útja a diadalomnak legfenségesebb ösvénye maradt, s tanitása nyomán pedig a krisztusi szeretet legszebb virágai bontakoztak ki. Damaskusban találkozott a tanítványokkal. Velük imádkozott. Velük gondolta át azt a végtelen isteni tervet, amelyiyel meghódította az akkori világ leghatalmasabb birodalmát. Milyen csodás még csak gondolnunk is arra, hogy egy ember életében, a két ellentétes pólus hatalmas erői miként mutatkoznak meg, már t. i. a Krisztus nélküli és a Krisztusban való élet. Mig az apóstól Krisztus nélkül járt, hiába volt a leghíresebb iskola tanitványa, hiába ült a leg- tudósabb mester lábainál, hiába igyekezett a régi törvények és szokások egész halmazát szivébe gyö- kereztetni; mig Krisztussal nem találkozott, mig egy égi hivatásnak magasztos célját meg nem értette, addig rombolt, pusztított, életet veszített — de építeni nem tudott. Mihelyt egy bájos hang hivó szava után a tanítványok sorába lépett, városok hódoltak előtte, s a Krisztusról tett bizonyság tétele pedig gyűjtötte a hívők seregének táborát. Most már nem viruló életek hulltak előtte a porba, hanem az ismeretlen istenek bálványai. Ha ez a tarsusi Pál hite gyulladna fel imitt- amott, nem találkoznánk annyi ismeretlen istenek bálványaival. A gyermek, az ifjú végig tekint a kornak haladásán, s büszkén mutogatja azon csodálatos alkotásokat, amiket a mai tudomány nagy áldozatok árán felépitett. Azok az alkotások, mint egy hatalmas piramis eltakar előtte mindent, nem látja az égnek szelíd mosolyát, nem veszi észre Isten szavának szivéhez verődését, nem figyeli meg, hogy lelki világa egy mennyei fényben fürdik. A tudomány űzi a da- maskusi útra. De Jézus, mint az irgalmas samaritá- nus, az élet minden ösvényén megtalálható. Ha pedig megtaláltuk őt, akkor minden emberi alkotáson felülemelkedik az Ő golgothai halmocskája, ahonnan a szeretet aranysugarai permeteznek szét az emberi életre és amelynek fényétől uj élet, uj eszme-áramlat, uj szívnek dobbanásai formulázzák a jövő megmagyarázhatatlan titkát. Pál apostol a szöveg szavai szerint: nagy bátorsággal tanítván az Ur Jézus nevében. Mindazok, akik pállották, csodálkoztak az ő beszédén, mert bizonyságot tett előttük, hogy Kriszus az Isten fia. Pál megtérésében köszöntjük az apostolok pio- perjét. Bátor lélekkel kivitorlázott az élet ismeretlen .tengerére. Kezében az evangélium fénytszoró fáklyája, lelkében a krisztusi kép kitörölhetetlen szépsége. Jézus fenséges tanításának elkészítette az arany kált, Demeter vezetése alatt a bálványokat készitő ötvösök fellázadtak és Pálnak életét fenyegették. SZOMBAT, május 23. -— Az igazi keresztyén. Olvasandó a Római levél I. 8—17. Alapige: “Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát.” (Róm. I. 16.) Az Ur Jézusnak igazi követője volt Pál apóstól, mert nem szégyelte a Krisztus evangéliumát s mert, tudván, hogy az a hivők üdvössége, azt másoknak is hirdette. Hát mi? Jó-e, ha magunk ismerjük az üdvösség útját és járunk azon, de másokkal nem törődünk? Helyes-e, hogy ha csak a magunk üdvösségével gondolunk? Nem kell-e hát másokért is valamit tennünk? Ha nem mehetünk el mindnyájan a pogányok közé, nem segithetjük-e imáinkkal s adakozásunkkal a Krisztus ügyét? Tegyük meg a mi kötelességünket, ne szégyeneljük a Krisztus evangéliumát! HANKÓ M. GYULA, rámát, hogy abból szét ne hulljon csak egy mustár- magocska is. Lelket emelő iratai képezik az aranykeretet. A bibliai sorok kapcsán, a következő pontokat vehessük tanulmányunk tárgyává: Pál megtérése után egy pár napig a tanítványokkal tartózkodott és mikor megerősödött, nagy bátorsággal hirdette a Krisztust. Ma is csak a Krisztus tanítványainak társaságában nyerhessük meg azt az erősödést, mivel képesek leszünk Jézusról tanítani. Mihelyt bevégezte tanítását, ellenségei támadták és tanácsot tartottak, hogy az apostolt elveszítsék. Minden jónak, szépnek, nemesnek megvan a maga ellensége. És azt a legjobban értik az emberek, hogy tanácsot tartsanak ezeknek megrontására. De miként a természet nagy világában megvan a romboló elem, úgy megtaláljuk az építő elemeket is. Boldog ember az, akit Isten kiválasztott teremtett világának alkotójává. A tanítványok szeretete nem engedte Pált elveszni. Éjszakának idején egy kosárban leeresztették a kőfalon. Milyen hatalmas az a krisztusi szeretet, a gyermek bölcsője felett anyai képben őrködik, az embereket pedig, mint egy angyal kiséri ösvényükön. A Krisztus követői: épülvén és járván az Urnák félelmében és a Sent Léleknek vigasztalásában, sokasodnak vala. Pál apostolnak uj hite uj szolgálatba ajánlotta. A krisztusi hit csak a krisztusi szolgálattal párosulva épiti fel a maga mennyországát. Higyj az Ur Jézus Krisztusban és idvezülsz mind te, mind a te házad- népe. ARANYIGE: Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti közietek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszitettről. I Kor. 2:2. Mikor a múlt évben a politikai okokból meggyilkolt Matteotti olasz képviselő holttestét megtalálták és felravatalozták; a tüzes vérü olasz nép a koporsó köré nagy számmal összegyűlve, rögtöni bosszút követelt a gyilkosok ellen. Ekkor történt, hogy az özvegy a sokaság között egy emelvényre felállt s igy szólt a halált zugó néphez: “Véreim! hát nem imádkozzátok mindennap a Miatyánkban: bocsásd meg Uram vétkeinket, mikép mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek? Én megbocsátok férjem gyilkosának, bocsássatok meg ti is!” A tömeg erre leborult a nő előtt és csókolta, ahol érte. Mi is elismeréssel vagyunk a nagylelkű özvegy iránt, de kérdjük meg csak magunkat, hát mi hogy is vagyunk az ellenünk vétők iránti megbocsátással? Az apa és gyermeke (NÉMETBŐL.) Jó néhány évvel ezelőtt élt Sziléziában egy előkelő, de hitetlen miniszteri tanácsos, aki Isten igéjéről, a halálról vagy örökkévalóságról tudni sem akart. Volt két kedves kis leánya, az egyik hét, a másik kilenc éves, akiket apjuk úgy akart nevelni, hogy azok vallási dolgokban oktatást ne nyerjenek, sem imádkozni ne tanuljanak. Az anya azonban, aki a szülei háznál istenfélelemben nevelkedett, minden alkalmat felhasznált, hogy gyermekeinek Isten szereidéről beszéljen és a Jézus nevét velük megked- veltesse. Az Ur Jézus szemmelláthatóan megjutalmazta anyai hűségét s mind a két leányka kegyes és jó gyermek lett, úgy, hogy mindenki csodálkozott, aki a hitetlen apát ismerte, hogy ilyen istenfélő leánykái vannak. Az apát bosszantotta ez, de nem tehetett semmit. Remélte azonban, hogy idővel, ha felnevelkednek a gyermekek, inkább fogják a világot választani és az Ur Jézust elfelejtik. Majd ő is gondoskodik róla. Azonban másként történt. Egyszer a tanácsos gyermekeivel egyik közeli faluban lakó rokonához ment. Későn, sötét éjjel indultak haza és kocsijuk felborult. A gyermekek sértetlenek maradtak, az apjoknak azonban az egyik karja eltört és a fején nagyon súlyosan megsebesült. Fájdalmában s ijedtségében felkiáltott: “Óh Jézusom, könyörülj rajtam!” Hallotta ezt a kis hétéves gyermek s remegve s könnyes szemekkel megszólalt: “Látod apám! most mégis te is az Ur Jézushoz kiáltasz, akiről hallani sem akarsz! Bizonyosan segít rajtad, csak szeresd Öt!” Az apa nem felelt semmit, de a gyermek intése mélyen leikébe vésődött. Hazaérkezésük után mindjárt orvost hivatott, aki vállat vonva, sejteni engedte a betegnek, hogy sebe veszede’mes. Az eltört kar aránylag hamar meggyógyult, azonban a fejseb az orvosnak sok fáradságot, a betegnek pedig hosszas szenvedést okozott. Betegsége alatt hét éves kis leánykájára mindig különös gyöngédséggel tekintett s valahányszor ez meglátogatta, könnyeit sohasem tudta visszatartani. Egyszer könnyes szemekkel megcsókolva gyermekét megkérdezte: — Kedves gyermekem, szereted te az Ur Jézust? — Igen, apám, nagyon szeretem Őt! — S ugyan miért? — Mert Ő minden embert szeret, de különösképpen a gyermekeket. — Honnan tudod ezt? — faggatta tovább az ap;a. — Édes anyámnak egyik barátnője beszélt nekünk gyakran az Ur Jézusról és olvasott fel egy Róla szóló könyvből; meg édes anyám is.-— Bizonyára azt is mondták, hogy imádkozz az Ur Jézushoz? — Igen. — És imádkozol is Hozzá? — Igen, apám, mindennap? — S mit imádkozol? — Hogy hozzád, hozzám, anyámhoz és nővéremhez legyen irgalmas és tegyen mindnyájunkat Isten gyermekeivé. Anyámnak a szive már meg is ujult.” Az apa megcsókolta gyermekét és visszaküldte testvéréhez. Azután végiggondolva a hallottakat, megszólalt belsejében egy hang. — Te még sohasem imádkoztál gyermekeidért és nevetsz az imádkozás felett. És a gyermek imádkozik érted, az apjáért és oly1 boldog ezért! Istenem, talán a gyermek által akarsz magadhoz csalogatni ? Óh, eddig a hitetlenek utján jártam! De könyörülő Isten, Te megteheted; bocsásd meg bűneimet és én megtérek! ” Amikor az orvos a beteg állapotát nagyon súlyosnak mondta, ez először érzett életében kínos félelmet a haláltól és az isten Ítéletétől. Felesége, aki gyöngéd szeretettel ápolt, titkon, állandóan imádkoVASÁRNAPI ISKOLA PÁL APOSTOL NAGY MISSZIÓJA. Csel. 9:20-3L. XXT. LECKE Május 24.
