Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-09 / 19. szám
8. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 19-ik szám 2. Tíz órától alkalmi istentisztelet. Az Énekkar “Mikor még én kicsiny valék kezdetű éneket fogja előadni. 3. Délután fél 3-tól istentisztelet irásmagyarázattal. Az Ifjúsági Kör szinielőadása. Az elmúlt vasárnap este az Ifjúsági Körnek Andarka nagytermében rendezett szinielőadása kitünően sikerült. A szereplők igazán olyan pompás alakítást nyújtottak, hogy kár, hogy nem nagyobb közönség gyönyörködött játékukban. Különösen egy pár drámai jelenetet halotti csendben, könnyező szemekkel hallgatott a közönség. A szereplők mindenike elsőrangú volt, kaptak is sok tapsot, sok elismerést és gratulációt. Az egyes szereplőket névszerint is szeretnők megemlíteni, de helyszűke miatt nem lehet. Az Ifjúsági Kör hálás köszönetét mond a szereplőknek, a munkálkodóknak és a megjelenteknek egyaránt. A könyörülő szeretet jele. Arányi József és Lajos, nyírbátori illetőségű testvérek az édes apjuk elhalálozása által reájuk maradt örökség egy részét, 81 métermázsa rozsot a nyírbátori református egyház magtárának adták át kamatmentes használatra. A rozsot szegény, vagy pedig kárvallott egyéneknek adják ki kölcsönképen. A nyírbátori egyház elöljáróságától szép köszönő levél jött a szerető szivü testvérek jótékonyságának elismerésére. A Bs Egylet előadása. Az egyház kebelében munkálkodó Egyházi és Betegsegélyző Egylet e hó 31-én, pünkösd vasárnap este igen jónak ígérkező szinielőadást fog rendezni az egylet pénztára javára. MARTINS FERRY, OHIO Közli: Dr. Váradj Arthur lelkész. Egyházunk április hó 20-tól kezdve megszűnt missiói egyház lenni s ezentúl mint a St. Clairsvillei egyházmegye rendes szervezett egyháza működik. Is'en segitségével tehát eljutottunk ide is. De egy másik dolog is megemlítésre méltó. Ezen a gvülésen fizettük ki adósságunkat 800 dollárt, amiről a múlt évben még azt hittük, hogy évekig főniük nyögni. íme ez az áldozatkész hithüség legfényesebb bizonyítéka, de bizonyítéka egyúttal a megértő vállvetett munkának is. Most is bebizonyosodott, hogy egyesülésben az erő. íme van adósságmentes templomunk, bár még vagy 200 dollárra szükségünk lesz. hogy az ui temnlom külsőleg is csinos legyen. De ez is meglesz. Ott, ahol a nép alig egy év alatt közel 4000 dollátr hozott össze, ez az összeg nem kérdéses. Csak tovább ez utón magyar testvéreink s az elért siker öröme és a becsülő e'- ismerés lesz osztályrészünk. Megemlítésre méltó továbbá férfikarunknak szereplése az egyházmegye gyűlésén. Az esti ünnepi ülésen előadott két énekszáma valósággal magával ragadta a több száz főnyi közönséget, s ez erkölcsi sikerre nekünk magyaroknak nagy-nagy szükségünk van. Keresztelés. Április 25-én keresztelte lelkész Botos István M.-Ferry-i lakos és neje Sztany Júlia újszülött kis leányát Anna névre. Keresztszülei Klain György és neje Diószegi Julia tiltonvillei és Bálint János és ne e Popescu Erzsébet és Dull István és neje Barabás Julia M.-Ferry-i lakosok voltak. Isten kegyelme tartsa s növelje az újszülöttet. TOLEDO, OHIO Közli: Bogír Lajos lelkész. Kedves meglepetésben részesítették egyházunk papnéit azok az asszonyok, akik busvét hétfő én a nőegyleti teremben feltűnően nagy számban sereglettek egybe, hogy születésnapi évfordulójuk alkalmából őket felköszöntsék. A dúsan megtérített asztalokon ott pompáztak az a'ándék-virágok. A megbízottak talpraesett felköszöntők kíséretében adták át szeretetük bizonyságait, a szebbnél-szebb ajándékokat az ünnepeiteknek. A jóindulatnak eme jelei nemcsak szorosabban kapcsolták egymáshoz az együtt örvendezőket, hanem ennek a fele’the’et'en estélynek az emléke bizonyára hozzá fog járulni ahoz, a még teljesebb kölcsönös megértéshez, moh' egyházunk nőtagjait összhangzatos munkában egyesíti az Isten országának t.er'esztésére. Biblia osztályunk április 28-án részt vett. a toledoi biblia-körök együttes konferenciájának záróestélyén. Abban a meggyőződésünkben megerősödve iöt- tünkhaza, hogy gyülekezeti munkálkodásunknak ezt az ágát nem hagyjuk abba soha. A templom, melyben a biblia osztályok képviselői találkoztak, zsúfolásig megvolt telve. . Volt olyan biblia-osztály, mely magát 60 taggal képviseltette. Mikor lesz a mi bibliakörünknek ennyi tagja? Kér eszteltettek egyházunkban: Sztu- pák Péter és neje, Szombati Katalin leánya: Eleonóra. Erzsébet meg Po- lyácsko La;os és ne:e Szűcs Margit fia: Lajos. UNIONTOWN, PA. Közli: Borsos István, lelkész. Istentiszteletek: Május hó 10-én, a hó második vasárnapján Union- townban, délelőtt 11 órakor. Május hó 17-ikén, a hó harmadik vasárnapján Clarksburg, W. Va.-ban, a First Presbyterian templomban délelőtt 11 órakor. Május hó 21-én, áldozó csütörtökön este 7 óra 30 perckor Union- town, Pa., lesz istentisztelet. Május hó 24-én, Pünkösd előtti vasárnap, Morgantown, W. Va.- ban lesz úri szent vacsora osztással egybekötött isteni tisztelet. Május hó negyedik vasárnapján Uniontown, Pa.-ban is lesz isteni tisztelet, amelyet Nt. Kalassay Sándor árvaházi igazgató végez. Ugyanekkor a ligonieri árvaházból Kalassay Sárika tanítónő vezetése alatt vagy 16 gyermek is kijön Uniontownba s a délelőtti istentiszteleten énekelni fognak és délután 2 órától kezdve gyermek előadást tartanak az Árvaház javára, a vasárnapi iskolai nagy teremben. Uniontown, Fa.-ban lesz úri szent vacsora osztással egybekötött isteni tisztelet. Pünkösd hétfőn, Pünkösd második napján, junius hó 1-én, Ber- ryburg, W. Va.-ban lesz isteni tisztelet. Május hó 31-én, a hó 5-ik vasárnapján, Pünkösd első napján ( MAGYAR KIRÁLYI POSTA takarékpénztár] KÉPVISELŐJE. 25 év óta, amagyarokati szó Igái jaKISS EMIL BANKHÁZA FOURTH AVE. 9. STREET NEW YORK 1N G A TI .A NFORGALMI OSZTÁLYA SAJÁT ÉPÜLETÉBEN 7932 W. JEFFERSON AVE. DETROIT, — MICHIGAN----------------------------- ---- - ' -------------------------------- ------N Kossuthfalvi Telepítési Értesítés. Mindazok, akik a FLORIDAI KOSSUTHFALVAI letelepedés iránt érdeklődnek, vagy ott farmát akarnak venni, vagy ott leakarnak telepedni, forduljanak bizalommal akár levéli1 eg, akár személyesen e címre: FRANCIS G R O SS 1001 JONES LAW BUILDING PITTSBURG, PA. KOSSUTHFALVA (FLORIDA) TELEPÍTÉSI IRODÁJA. (Amerikai Magyar Népszava irodája.) N--------------------------------------------------- -- - — --------------------1 EGNAGYOBB ÉS LEGRÉGIBB MAGYAR VAS- ÉS ^ FESTÉKKERESKEDŐK DETROIT RAN G E G U S TESTVÉREK 8130 WEST JEFFERSON AVE. DETROIT, MICH. A.ho! a legjutányosabban szerezheti be úgy a legjobb minőségű szerszámokat, valamint gáz és combinak stóvok, jégszekrények, drótajtók és ablakok, ön'öző gumicsövek stb. 1 EGYETLEN MAGYAR TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ DETROITBAN BICZÓ FERENC OKLEVELES BALZSAMOZÓ | 8027 WEST JEFFERSON AVENUE H Elvállal temeiésekel. a legegyszerűbbtől a legfényesebbig. { ARM A I.EG IUTÁNYOSABBAK. TEL. CEDAR 0175