Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-02 / 18. szám
bevétel pedig $171.10 centet tett ki. Délután hálaadó istentisztelet, másodnap délelőtt pedig ünnepet bezáró istenitisztelet volt tartva. A templom úgy virágvasárnapján, mint husvétkor gyönyörűen fel volt díszítve élő virágokkal, miket a gyülekezet női tagjai ajándékoztak nagyobb részben. Jól esett látni, hogy egyházunk evangélikus tagjai is szép számmal járultak az Uraszlaláohz s az ő szertartásuk szerint ostyával áldoztak. Másod napján este az Ifjúsági Kör adta elő a Román Hallban a “Tarta lékos férj” cirnü bohózatot, a közönség nagy érdeklődése mellett. A hall teljesen megtelt közönséggel, s műkedvelő színészeink igyekeztek a legjobbat adni. Bugalmukat sok elismerő taps jutalmazta. A betanítás, súgás és rendezés munkáját a lelkész és neje végezték. Az elődás $100 tiszta hszonnal gyarapította a Kör pénztárát. Legutóbbi gyűlésünk határozata szerint, alapszabály és tagsági könyvecskéket, színdarabokat és egy hasznos olvasmányokból álló könyvtárt igyekeznek beszerezni, hogy ennek segítségével is magukat tovább képezzék. Egyházi egyletünk április hó ! 9-én tartotta első gyűlését, melyen az alapszabályt állították össze és 29 tagot mindjárt be is fogadtak. Az egyházi támogatásán kivül betegsegélyezés és temetési segély nyújtása lesz az egylet célja. ROSSITEK. PA. Közli: Dr. Csáktornyái István, lelkész. A pénztári év lezárása. A március hónappal lezárult egyházunk pénztái éve, melynek költségvetése felülmúlja egyházunknak valamennyi esztendejét, az 1908-as alapítási évtől kezdődőleg. Összes bevételeink 4653 dollár és 89 centet tettek ki, melyhez hozzáadva a múlt évi maradványt 520 dollár 37 centet, összesen 5174 dollár és 26 cent fordult meg kezünkön. Ebbe az összegbe nincs beleszámítva az a 720 dollár, amely- lyel a Presbiteriánus egyház a lelkész fizetéséhez hozzájárult. Bevételeinkből 2500 dollár kölcsön volt, mely összeg letörlesztésére 30 évi időszak van adva egyházunknak. Összes kiadásaink 4615 dollár 15 centet tettek ki, mellyel az uj lelkészlak költségei kisebb számlákat leszámítva, teljesen tölesztve vannak. Az egyház kezén április 1-én 559 dollár s 11 cent volt, 124 dollár 53 cent a rossiteri és 434 dollár 58 cent a clymeri egyház birtokában. Az egyház rendes bevételei a következőkép oszlottak meg. Rossiteri anyaegyház: 754 dollár; Clymeri egyház: 230 dollár 64 cent; Yatesboroi egyház: 134 dollár 16 cent; Sykesvillei egyház: 82 dollár 24 cent; Kent-i egyház: 51 dollár 39 cent. Szomorú munkaviszonyaink. A puha szén termelést Amerika szer- te-sujtó rettenetes állapotok, mélyen érintik egyházunkat is. Bá8. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 18-ik szám nyáink egy része teljesen le van zárva, amelyekben munka van, azokban is csak heti két-három napot dolgoznak. A megélhetés nehézségei miatt számos család máris elköltözött és félő, hogy számuk növekedni fog. Különösen nehéz szivvel bocsájtottuk el körünkből Papp József és Orto Ferenc rossiteri egyház tanácsosokat és családjaikat, akik egy emberöltőn át egyházunknak odadadó tagjai voltak. A bizonytalan munkaviszonyok miatt a lelkészlak ünnepélyes felavatását jobb időkre halasztot- tuk. A lelkészlak körül Nagy Bertalan buzgó egyháztag legújabban gyönyörű uj kerítést készíttetett a saját költségén. Ez is fel lett jegyezve az Élet könyvébe. A húsvéti ünnepkor. A feltámadás ünnepe utánpótlást jelentett egyházunk számára. Husvét vasárnap négy keresztelés is volt rossiteri templomunkban. A lelkész kisleányán kivül Nagy Gusztáv gondnoknak, Gajdos Dánielnek és Godo Mihálynak kis babái kerültek keresztvíz alá. Konfirmáció is volt. Miskolczy Mária a rossiteri templomban, Szabó Erzsi, Szabó Anna, Szokolyi Mária és Szokolyi György a clymeri templomban konfirmáltak. Húsvéti istentiszteletek Rossiteren, Clymeren, Kenten és Yatesboron voltak, amelyeken az egyháztagok dicséretes számban járultak az Ur asztalához Husvét vasárnap délután a rossiteri angol presbiteriánus templom férfikara templomunkban vendégszerepeit. Ez alkalommal a nagyszámú amerikai hallgatóságra való tekintettel az istentisztelet angol nyelven ment végbe. Lelkészünk előadó körútja. Egyházunk lelkésze az utóbbi időben előadó körutat végez az amerikai egyházakban Magyarország igazának ismertetésére. Indiana-ban 400 főnyi hallgatóság előtt a következő címmel adott elő: “Balca- nized Central Europe”. A rossiteri Ku Klux Klan meghívására a következő előadást tartotta: “Hungary’s lesson for the Klan”. Ugyancsak Indiana-ban a Young Women’s Club előtt “The foreigner in America” címen adott elő. Május 15-re meghívást kapott a Punxsutawney-i Kiwanis Club-tói, hol Kun Béla vörös uralmáról fog beszélni. Utjának következő pontjai: Leechburg, Blairsville, Salts- burg, Apollo. Az amerikai hallgatóság Magyarország ismeretlen tragédiáját mindenütt a legnagyobb érdeklődéssel hallgatja. TOLEDO, OHIO. Közli: Bogár Lajos, lelkész. MÁJUS 3-ÄN, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz templomunkban. az amerikai református egyház (Reformed Church in the U. S.) 200 éves jubileuma alkalmából. A mi egyházunk kezdettől fogva ehhez az egyházhoz tartozott s ennek védőszárnyai alatt nőt olyan erőssé és hatalmassá, mint amilyen ma. Egyházunk az összes helybeli református egyleteket és az jtt gyülésező egyleteket is meghívta a jubileumi istentiszteletre. Az összes amerikai református egyházak, beleértve nemcsak az angol és német nyelvű, de a magyar nyelvű egyházakat is, megünneplik ezt a nevezetes évfordulót. Az egyetemes amerikai református egyház ebben az évben fejezi be az 5 év előtt megindított Forward Mo verneinet, mely azt a célt szolgálja, hogy az ide tartozó összes református egyházak terheit megkönnyítse s ebből az alapból fizesse azon egyházak és a f MAGYAR KIRÁLYI POSTA takarékpénztár] KÉPVISELŐJE. lBYESÚITÁLIAMOKBAnJ 25 év óta a magyarokat szolgálja ~ 'KISS EMIL BANKHÁZA FOURTH AVE. 9. STREET NEW YORK missiói pénztár adósságait, amelyek a mozgalomban részt vesznek. A toledoi egyház ugyan nem vett részt ebben a mozgalomban, a presbitérium azonban úgy határozott, hogy a jubileumi isten- tisztelet alkalmával befolyó perselypénzt és az e napon e célra összegyűlt önkéntes adományokat átadja a Forward Movement alapja javára. INGATLANFORGAI.MI OSZTÁLYA SAJÁT ÉPÜLETÉBEN 7932 W. JEFFERSON AVE. DETROIT, — MICHIGAN 4-;; SAVINGS RANK Kossuthfalvi Telepítési Értesítés. Mindazok, akik a FLORIDAI KOSSL1THFALVAI letelepedés iránt érdeklődnek, vagy ott farmát akarnak venni, vagy ott ieakarnak telepedni, forduljanak bizalommal akár levéli’eg, akár személyesen e cimre: FRANCIS GROSS 1001 JONES LAW BUILDING PITTSBURG, PA. KOSSUTHFALVA (FLORIDA) TELEPÍTÉSI IRODÁJA. (Amerikai Magyar Népszava irodája.) EGYETLEN MAGYAR TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ DETROITBAN BICZÓ FERENC oklevei.es balzsamozó 8027 WEST JEFFERSON A VENT Ti Elvállal temetéseket, a legegyszerűbbtől a legfényesebbig. ÁRAI A LÉCIUTÁNYOSABBAK. TEL. CEDAR 0175