Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-11 / 15. szám
15-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ? oldal Az első német kollégium Amerikában A Franklin College szabadalomlevelét 1787. március 10-én adta ki Pennsylvania állam. Az alapitók nem kértek az államtól pénzsegélyt, nem is kaptak. Földet kértek; adott is nekik az állam tízezer holdat. Sajnos, hogy az iskola fenntartásának költségei ezt a birtokot azóta teljesen felemésztették. Kinevezte az állam a fenntartó-testületet is, negyven valóban tekintélyes és müveit férfiút. Négy közülök a függetlenségi nyilatkozatnak is aláírója volt; többen mint tisztek vettek részt az Anglia elleni függetlenségi harcban; hárman kormányzói voltak Pennsylvania államnak; voltak köztük főbírók, szenátorok; a lelkészek közül hét református, hét evangélikus, egy morva és egy katholikus. Az állam kiváló érdeklődéssel viseltetett az uj intézmény iránt, nemcsak azért, mert az kormányzójának a nevét viselte, hanem azért is, mert ez volt a németek első főiskolája Amerikában. A németek ez időben több mint egynegyedrészét tették az állam népességének, Számukra valóban központi fekvésű volt az iskola székhelye, Lancaster. Ugyanazon év junius havának 5-ik és 6-ik napján volt az uj főiskola ünnepélyes megnyitása. Sok ezer ember gyűlt össze a környékről; előkelő urak is nagy számmal jöttek ki Philadelphiából, ahol akkor az alkotmányozó konvenció gyü- lésezett. Maga a kormányzó is eljött, az ekkor már 81 éves Franklin Benjámin, ki a legnagyobb magán-adománnyal járult az iskola felállításához: 200 font sterlinget adott. Az ünnepélyek pompájában minden bizonnyal az volt a legszebb ékesség, hogy valamennyi keresztyén felekezet együtt, egy templomban imádta az Istent; mindegyiknek a lelkészei ugyanazon oltárnál beszéltek es buzdították az egybegyűlteket a tudomány pártolására. Az uj iskola bizony rászorult a párt- • fogásra. Növendékeinek száma az első évtől kezdve felül volt a százon, s fenntartásának költségei az első években jóval meghaladták bevételeit. A tanárok nem kapták meg fizetésüket; az iskola nagyon szűk és alkalmatlan helyiségekben működött. A német osztályt nem sok idő múlva be is kellett csukni. A németek általában véve nem pártolt *k az intézetet any- nyira, mint a hogyan várni lehetett volna. A városi lakosság érdeklődésében nem volt hiány, de már a vidéki, falusi és tanyai lakosság nem sokat törődött a magasabb műveltséggel. Olyanok is voltak, akik gúny tárgyává tették az egész mozgalmat; miért legyen okosabb a fiú az apjánál? (Nem ismerünk rá ezekben az ósdi németekben önmagunkra, magyarok? Mi igencsak most vagyunk ott, ahol ők másfélszáz évvel ezelőtt voltak. De ők azóta mindig előre mentek ám!) A legfőbb baj az iskola szervezetében volt. Az állam alapította, de mégis két protestáns felekezet döntő befolyása alá helyezte; a közös lónak pedig mindig túrós a háta. Mikor később szóba jött, hogy a College mellé közös theologiai szemináriumot is állítsanak fel a reformátusok meg az evangélikusok, az utóbbiaknak a vezetőembere keserűen mondta: “Főzzék meg a reformátusok a levesüket a maguk tűzhelyén.” Világossá lett, hogy ez a közösség nem tarthat sokáig. Pedig az iskola a maga anyagi tehetetlenségében is szép erkölcsi eredményeket ért el. Első igazgatója, egy tanártársával, kiadta az első angol-német és német-angol szótárt, mely nemcsak hézagpótló szükségesség volt, de szépen meg is felelt rendeltetésének. A tanulók száma nem csökkent, kivált, mióta 1827-ben megnyitották a Lancaster megyei Akadémiát is, mely kezdetben a kollégiumtól teljesen függetlenül működött ugyan, de segített növelni a lakosságban a tudományok iránti érdeklődést és méltánylást. Valójában azért mégis csak nehezen hm iadt előre mind a két intézet, úgy, hogy 1837-ben egyesítették is a kettőt, és az Akadémia megszüntette működését. Az iskola sorsának fordulását csak attól lehetett reményleni, ha a két felekezet féltékenységétől és mégis közömbösségétől megszabadítják az intézetet, s egy egyháznak a támogatása alá helyezik azt. Ez következett be 1850-ben, amikor a református egyház megvásárolta a lutheránus egyháznak az intézetben lévő egyharmadrész jogát 17,169.61 dolláron. Ugyanezen időre esik az intézetnek a Marshall-kollégiummal való egyesítése is, és ettől az időponttól kezdődik az egyesült iskola felvirágzásának és addig nem ismert előhaladásának korszaka. Tóth Sándor Megálljunk csak, fiatalság! (Fgy neger profeszorról, a szomszéd olaszról, meg mirólunk.) Ismeritek Jimit? Jimi Kovácsot? Nem? Na az kár. Jimi collegeba jár és ha megnézitek a nadrágját, meg a kalapját, meg odafüleltek mikor szaval: hát azt mondanátok a Mayfloweren jött ebbe az országba. De ha a tompa orrára néztek, meg a kerek tatárfejére — nem ezen nem lehet segíteni. Kár, hogy nincs annyi pénze, mint Jack Dempseynek, hogy ki- egyenitesse az orrát — de akkor is, hogy mángoroltassa ki a fejét? Jimi tegnap volt itt és keservesen panaszkodott. Szegény fiú. Hogyhát magyar ő? És ha az is, nem éppen olyan-e mint az angol"származású fiú? Nem a legnagyobb igazságtalanság-e, hogy mindig éreztetik vele, hogy bevándorolt? Mivel jobbak a többiek? a többi college fiuk és lányok? Nem többet tud-e ő? Nem becsületesebb-e, mint a legtöbb közülük? Vigasztalni kezdtem és elmeséltem neki, hogy nemrégiben Des Moines városban az egész városra kiterjedő evangéli- záló hetet tartottak, s az egyik szónok Dr. George E. Haynes, a hires néger professzor volt — s a hotelben nem adtak neki szobát. Mert mégis csak néger, hiába hires, hiába professzor, hiába egyik főérdekessége volt az evangélizáló csoportnak. Meghallgattak, tapsoltak neki, leközölték arcképét az újságban — de a hotelban nem adtak szobát neki. Az más — mondta Jimi — az fekete, de én fehér vagyok.... A feketén mindig érezni, hogy fekete, s nem kívánhatja, hogy türjük a szagát. De nekünk fehéreknek össze kell tartanunk. (A tompa orrára néztem, meg a kerek tatárfejére és arra gondoltam, hogy ebből a Jimiből a Klu Klux Klan egyik büszkesége lesz még, mikor majd kivasal- tatja az orrát, meg a koponyáját.) — Te Jimi — kérdeztem tőle — hallom, hogy bajban van a Giovanni.... — Az az olasz bicskás? — De hisz a legjobb barátod volt.... — Hogyan képzeli tiszteletes ur, hogy egy mocskocs talián? aki Public School- ját is alig, hogy átúszta? Hej kár, hogy anyám megengedte, hogy cimboráskod- junk, mikor még gyerek ésszel nem láttam a különbséget. De ő is csak azért tette, hogy a szomszéddal ne legyen veszekedés. Hiszen tiszteletes ur ismeri, milyen rettenetes népek. Igazi bevándorlottak. Az ember szégyenli, hogy ott lakik köztük. Csak arról az olasz környékről szabadulnánk .... Bő nadrágja idegesen ráncolódott, nyakkendője a bensziilött undorával csúszott félre már a gondolattól is, hogy ilyen népekkel kell együtt szívni levegőt ebben az Isten áldotta országban. Végre is, hogy nem látja be az a nyomorult bevándorlóit család a szomszédjukban, hogy szégyentől kellene nekik elsülyed- (Folytatása a 11-ik oldalon.)
