Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-04-11 / 15. szám

6. oldal Amerikai magyar reformáíúsok lapja 15-ik szám AZ UR ÍGÉRETEI ÉS FELTÁMADÁSA _______________________________________J V*'----^ — Egy jó keresztyén ember meglátogat­ta egyik felebarátját, ki halálosan beteg volt. A látogató elővette a bibliát és a be­teg vigasztalására János ev. 14-ik részét kezdte előtte olvasni. A második versnél “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van___”, megszólal a nagybeteg: “Mily gyönyörű ez a vers, de ennél még szebb az a rész, mely a következő versben ol­vasható : Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket.... Mily üditőieg ható szavak ezek és mily boldogító Ígéret! És vájjon ki az, akinek ne volna szüksége az Er eme biz­tató szavaira, az Er Ígéreteire? Az ember földi létezésének két nagy stációja van: születés és haiál. Az egyik végtelen öröm­mel és reménységgel, a másik kimondha­tatlan szomorúsággal és félelemmel tölti el a rövidlátó embernek szivét. Nincsen család, amely e két stációt meg ne járta volna már, öröm és fájdalom könnyeit hullatva. Ha bölcső felé hajoltál, ha örültél és boldog voltál: adj érte hálát az Istennek. Ha szenvedtél, ha keresztet hordoztál és Jézussal te is megjártad a Golgotha út­ját: tudod-e, mi lesz a te osztályrészed, mi következik számodra a halál után? Yan-e reményed arra, hogy Istennek ke­gyelmes ígéreteit örökölni fogod? Mert Ígért, sokat ígért nekünk az Isten az ő egyszülött Fia, az Er Jézus Krisztus ál­tal. Az Er pedig beteljesíti minden Ígére­tét azokkal szemben, akik őbenne igazán hisznek és az ő parancsolatait betartják. Bizonyság erre a husvét ünnepe, a Krisz­tus feltámadása. Az Ur az ő szent igéjében tett Ígére­tei között első helyen áll talán az az Ígé­ret, miszerint az őbenne igazán hívőkre nézve a halál elveszti félelmetes hatását és éles fulánkját. Mert, mondja Ő: “Aki bennem hiszen, ha meghal is, él az!” Az Er eme szavakkal fellebbenti előttünk a félelemnek ama fátyolét, melyet a halál borított az emberiség szivére, lelkére és el­méjére, s kitörii szemeinkből a szomorú­ság és fájdalom könnyeit, mert egy uj életet tár fel a hivő lélek előtt. S ezen ígéret hűséges beteljesedésének a bizony­ságát látjuk mi keresztyének nemcsak az Ur feltámadásában, hanem a Szentlélek kitöltetésében is. “Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek Elmegyek, hogy helyet ké­szítsek néktek.” A Husvét ezen ígéretnek beteljesítendő záloga az Ur követőinek a számára. Nem részesülhetnek azonban eme kegyelmi Ígéretben a hitetlenek, a megátalkodott szivüek. Ezeknek a számá­ra nem létezik ilyen forrása a vigaszta­lásnak. Látják ugyan, látják, az ilyenek a természet feltámadását, de mert törpe- ségükben nem látják meg a húsvéti feltá­madást, az Ur megnyílt koporsóját, mely­ből az örökélet trombitája harsan meg, kétségbeesve járják a földi élet tövises utait. Erről beszél az alábbi legenda is. A hindu mythologia szerint Boseesto bölcs ember volt. Fiának a halálakor vég­telen fájdalom vett rajta erőt annyira, hogy el akarta pusztítani az életét. Az Északi Sark tetejéről dobta le magát, de a Föld hátán levő dombok, mindmegannyi puha bársonyszőnyegek felfogták őt esé­sében. Aztán nagy érdőket gyújtott fel és beledobta magát a nagy tűz lángjába, hogy ott vesszen el; de a tűz nem könyö­rült rajta, sőt még elevenebb lett a teste és sokkal jobban érezte a veszteség fáj­dalmát. Majd pedig nagy követ kötött a nyakába és belevetette magát a tengerbe; a tenger azonban nem fogadta be magába és habjai kidobták a kétségbeesett bölcset a tengerpartra. Visszatért hát remetelak­jába, ahol fiát nem látva, ismét tovább ment öngyilkossági szándékával. így ért el egy nagy folyóhoz, melynek sebes fo­lyású vizén sok apró bozót és kidőlt nagy fák rohantak az Óceán felé. Itt egy erős kötéllel összekötötte kezeit és úgy ugrott be a veszedelmes mély vízbe; de a kötél elszakadt és Bosee'o ismét száraz földön találta magát ,s tovább hordozta fia el­vesztése feletti fájdalmát. Ez a hindu bölcs szigorú erénygya­korló, remete volt, s mégis a reménynek még osak egy halavány sugára sem volt a szivében, hogy megholt fiát biztonságban tudja és majd újra lássa, hogy igy nyug­talan lelkét megvigasztalja. Ennek a hin­dunak kétségbeesett helyzete a hitetlenek életét meghatóan példázza. Aki nem tud hinni a feltámadás tényében, az nem talál nyugtot, igazi békét, sem itt a földön, sem pedig a halálban, legkevésbé a halál után. De mi hiszünk benne “és hirdetjük mindennek nagy voltát kegyelmének”. Mi hirdetjük a Megváltó Ur Krisztust, aki “eltörölte a halált s örök váltságot ta­lált Isteni erejével, hathatós érdemével”. Mi tudjuk, hogy Ő életet és halhatatlansá­got hozott ki a halálból és ezáltal a mi halhatatlanságunk is biztosítva van örök­re. Ennek a bizonyítékát pedig bírjuk az Ur evangvéliumában és feltámadásának történelmi tényében. Az Isten még sok megszámlálhatatlan módon hirdeti nekünk a halhatatlansá­got. A körülöttünk levő természetben azt tanítja, hogy ami halálnak látszik ,való­ban nem az. Ezt látjuk abban a parányi magban, mely a földbe esik, megrothad, csak azért, hogy újra kikeljen, virágozzék és gyümölcsöket teremjen. Ennek a bi­zonyságát tapasztaljuk abban a kicsi fé­regben, amelyből chrisalis lesz, hogy az­tán élettelen gubójából mint szép pillan­gó támadjon fel uj életre. Ezt példázzák ősszel a megsárgult hulló falevelek és tél­ben a kihaltnak látszó természet, ahol a nyugalom a tavaszi uj életnek az előkészi- tője. Az Ur Jézus ösmeri a mi szomorúsá­gunk, kételkedéseink és félelmeink okát; tudja Ő, hogy a halál gondolatával senki sem tud egykönnyen megbarátkozni. Ezért beszél Ő hozzánk oly gyöngéden, annyi szeretettel az ő szent igéjében, biz­tatva bennünket, hogy az Isten kegyelme nagy és gondviselése kiterjed a legkisebb teremtményre, mennyivel inkább az em­berre, annak lelki életére. Az anya elfe- ledkezhetik az ő gyermekeiről, de az Ur sohasem feledkezhetik el mirólunk. És ez a szeretet nemcsak ideig-óráig tart, ha­nem mindörökké megmarad. Ezért fog­lalkozik oly behatóan a halállal és azzal a túlvilággal, amelynek küszöbe a halál. Ezért kellett neki feltámadni a halálból, hogy ezen örökidőkre szóló történelmi ténnyel, a feltámadás tényével megmutas­sa az ő mindenkori követőinek, hogy Ő ura a halálnak is és azért nem kell attól félnünk. A Jairus leányának, a naini fia­tal embernek és Bethániában Lázárnak halottaikból való feltámasztásánál Jézus a halált alvásnak nevezi. “Elmegyek — mondja tanítványainak — és felköltőm Lázárt álmából.” Áldás a fáradt testre nézve az álom, a pihnés; de mennyivel áldásosabb az az álom, amely teljesen el­veszi a földi életünknek a fáradalmait és fájdalmait? ”Az Ur pedig megáldja az övéit, amig alusznak!” És miként a testi álomból, úgy a halálnak álmából is van felébredés. Előttünk megyen az Ur, az Élet Fejedelme és igy biztat bennünket: “Én ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott le­gyetek.” Egyesek kiszámítása szerint a bibliá­ban ezernél több olyan Ígéret van, melyet az Ur, a mi Istenünk tett az Ő követőinek. És ezeknek az Ígéreteknek nagy része nem e földi életre, hanem a jövendőre vonat­kozik és majd ott is fog beteljesedni. Erre a jövendő életre mutat a Mester, amikor azt tanítja: “Ne munkálkodjatok azért az eledelért, amely elromlik, hanem azért, (Folytatása a 13-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents