Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-04-11 / 15. szám

15-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 oldal JUBILEUMI MOZGALMUNK Röviden már kirt adtunk róla, hogy egyházunk kétszáz éves jubileumának megünneplésében magyar egyházközsé- , geink is részt kivánnak venni. Mi ugyan nem vagyunk kétszáz év óta tagjai en­nek az egyháznak; legidősebb magyar egyházközségünk is csak harmincnégy esztendős; de e harmincnégy esztendő óta ez az amerikai egyház viselte a ma­gyar reformátusoknak leghűségesebb gondját. Üdvözítőnk pedig egyenesen kötelességünkké teszi, hogy örüljünk az örülőkkel csak úgy, mint a hogy sirunk a sírokkal. A testvéri érzésen kívül a hála is kötelez erre minket. A mit az amerikai reformátusok mi érettünk tet­tek: azt nem lehet pénzzel'mérni, de ha pénzzel mérnénk is, akkór is hatalmas összegek jeleznék ezt a segítséget. Csak a mióta a tiffini egyezményben átvették a magyarországi egyház egyházmegyéit és egyházközségeit, csak azóta, tehát a legutóbbi öt év alatt is, több, mint ne­gyedmillió dollárt áldozott reánk egy­házunk; hát az azt megelőző csaknem há­rom évtized alatt ?! Pedig pénznél sokkal többet kap­tunk anyaszentegyházunktól. Lelki, szellemi kincseket, miknek értékeit ma még kellőképen felbecsülni sem tudjuk. Ezeket is számításba vesszük azon a ju­bileumi ünneplésen, melyre egyházme­gyéinket e reánk jövő két hét alatt fog­ják felhívni vezetői, az egyházmegyék vi­szont az egyházközségekhez továbbítják ugyanazt a kérést. A mozgalom ugyanis az egyházme­gyék vezető-férfiaitól indult ki. Három egyházmegyénk elnökei és jegyzői gyűl­tek össze Pittsburghban március 9-ikén s itt határozták el, hogy felhívják egy­házmegyéinket és egyházközségeinket a mozgalomban való részvételre. Kellő elő­készület után e héten bocsátották ki fel- hivó-leveliiket a gyülekezetekhez, mely­ben azt kérik, hogy minden egyes egy­házközség vegyen részt a jubileumi ün­nepségekben. E mozgalomnak három ki­emelkedő pontja van a terv szerint. Az első a Jubileumi Vasárnap. Va­lamennyi magyar gyülekezetünk e hó 26- án tartja meg a Jubileumi Vasárnapot, mely mintegy bevezeti mozgalmunkat. Ezen a vasárnapon lelkészeink erről az évfordulóról fognak prédikálni, kellőké­pen megemlékezvén természetesen arról a sok jótéteményről, melyet magyar egy­házaink a múltban nyertek és a jelenben élveznek az anyaszentegyház jóvoltából. Ünneplésünk második eseménye egy történelmi estély lesz, melyet május, vagy junius hónap valamelyik napján tart meg valamennyi egyházközségünk. Ezen az estélyen az egyház lelkésze meg fog em­lékezni az amerikai református egyház múltjáról és ismertetni fogja jelen intéz­ményeit. Ez utóbbi célból az estélynek egyik érdekes száma lesz az a vetített ké­pes felolvasás, melyet mozgalmunk inté­ző-bizottsága készíttetett s a melyet sor­ba megküldenek valamennyi egyházköz­ségünkhöz. Az idő, a mely alatt ezt az egész mozgalmat le kell folytatnunk, na­gyon rövid, mindössze két hónapunk van rá, május és junius; e miatt aztán ez a felolvasás a legtöbb egyházközségbe csak hétköznap juthat el, hiszen e két hónap alatt csak kilenc vasárnapunk van, egy­házközségünk pedig csaknem ötven. De ha rászámítunk: éppen úgy eljuthatunk erre az estélyre hétköznap, mint vasár­nap. A harmadik része mozgalmunknak az a terv, hogy kétszáz éves jubileuma al­kalmából fejezzük ki egyházunk iránti hálánkat azzal, hogy gyüjtsünk össze nagy céljainak segítésére egy hozzá és hozzánk méltó olyan jubileumi ajándé­kot, mely mintegy a mi szerény részese­désünk legyen az egyház hatalmas For­ward Movement mozgalmában. Arról, hogy mi is olyan alapon vegyünk részt ebben a mozgalomban, mint amerikai test­véreink tették: többé szó sem lehet; ne­kik öt évük volt rá, nekünk már csak két hónapunk van a mozgalom befejezé­séig. De viszont ez a két hónap bőven elég arra, mit magyar mozgalmunk ve­zetői célul tüz+ek ki, hogy t. i. ebből ; mozgalmunkból ne maradjon ki egyetlen­egy egyházunk se, egyetlenegy egyházta­gunk se. Nem fogja senki megszabni, hogy ki mennyivel járuljon hozzá e jubi­leumi ajándékhoz, a mit egyházunknak óhajtunk felajánlani; csak azt kérjük, csak azt várjuk, hogy senki se maradjon el: minden egyes egyháztagunk hozza el a maga szives és önkéntes adományát, le­gyen az akár kicsiny, akár nagy, hogy mikor ez adományokat és az adakozók névsorát beszolgáltatjuk egyházunk köz­pontjába, elmondhassuk, hogy ime, itt vagyunk mind, nem hiányzik közülünk senkisem. — Ne felejtsük el, hogy még sohasem adtunk egyházunk közpénztárá­ba, névszerinti, egyenkénti adományt; még azt sem fizették be eddig egyháza­ink, a mit pedig a közegyház joggal el­várhatott volna: a reájuk eső részt az egyház közterheiből. Most hát adjunk szívesen, hálás lélekkel; hiszen voltaké- pen önmagunknak adunk, mert minden igyekezetünk mellett sem tudunk annyit adni egyházunknak, mint a mennyibe mi magyarok neki csak egy esztendő alatt kerülünk. Ezt a gyűjtést junius utolsó napján zárják le egyházközségeink és egyházmegyéink. Magyar mozgalmunk vezetői, az egy­házmegyék elnökeiből és jegyzőiből álló intéző-bizottság, egy a mozgalom céljait ismertető röpiratot adott ki és küldött meg egyházközségeinkhez. E röpiratból minden egyháztagunk kap egyet, díjta­lanul. Csak azt kérjük, hogy mindenki olvassa el, figyelmesen. Mélyen meg va­gyunk arról győződve, hogy magyar egy­háztagjaink közül nem akad egyetlen­egy sem, a ki kivonná magát ebből a mozgalomból, mely az első együttes moz­galma az amerikai református egyházhoz tartozó magyar reformátusoknak. Lelkészek, tanítók, elöljárók, presbi­terek, egyházfiak, egyháztagok, öregek, ifjak, férfiak, nők, asszonyok, leányok, gyermekek, — mindenki megtalálhatja a maga részét ebben az.egyházunk támoga­tására indított mozgalomban. Veszíteni való időnk nincsen. Fogjunk hát azon­nal munkához, és Isten áldása fogja ki­sérni igyekezetünket. Egyszer már mu­tassuk meg azt, a mit eddig még soha­sem tudtunk megmutatni: hogy tudunk mi egy akarattal is lenni. A pünkösd si­kerének titka ebben az egy akaratban volt. Mi is a pünkösdhöz készülünk; köztünk is meg lesz a csoda, ha egyet fo­gunk akarni és ezt az egy akaratot aláza­tos és engedelmes lélekkel oda ajánljuk az Isten országának szolgálatába. Ez a csoda lesz: egyházi munkánk páratlan fellendülése, előbbre menetele; hitéletünk olyan kimélyülése, a minőre még nem láttunk példát amerikai magyar egyházi életünkben. Ez az eredmény bizonyos, feltétlenül bizonyos. Nekünk csak egyet kell akarnunk és egy-akarásunk munká­ját elvégeznünk. De ezt aztán meg kell tennünk. A tanítványok nem nyertek volna enélkül Szentleiket. Isten áldása nem sült galamb, hogy a szánkba repül­jön : emberé a munka, Istené az áldás. Fel tehát a munkára, testvérek! — Nincs kifogás, nincs mentség, nincs ürügy, melylyel alóla kihúzódni kellene, vagy lehetne. Ha valaha is várjuk, hogy valami értéke legyen földi munkánknak: most van itt az idő, a mikor összefogva, egygyé összeforrva, végre hozzáfogha­tunk a közös erőfeszítésekhez, a mik nél­kül nagy dolgokat sohasem lehet elérni. Eleget próbálta már mindenki egyenként; az eddigi csekély eredmény megmutatja, hogy miben hibáztunk: mindent csak ma­gunk akartunk megcsinálni. Most már tegyük össze az erőnket nagy akarásra és nagy cselekvésre is. Az eredmény is nagy lesz. Csak mi ne mulasszunk: Is­ten nem fog mulasztani. Csak a munká­ban ne legyen hiány: az áldásban bizo­nyos, hogy nem lesz. AZ ELŐRE HALADÁS magyar mozgalmának intéző-bizottsága.

Next

/
Thumbnails
Contents