Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-11 / 15. szám
15-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 oldal JUBILEUMI MOZGALMUNK Röviden már kirt adtunk róla, hogy egyházunk kétszáz éves jubileumának megünneplésében magyar egyházközsé- , geink is részt kivánnak venni. Mi ugyan nem vagyunk kétszáz év óta tagjai ennek az egyháznak; legidősebb magyar egyházközségünk is csak harmincnégy esztendős; de e harmincnégy esztendő óta ez az amerikai egyház viselte a magyar reformátusoknak leghűségesebb gondját. Üdvözítőnk pedig egyenesen kötelességünkké teszi, hogy örüljünk az örülőkkel csak úgy, mint a hogy sirunk a sírokkal. A testvéri érzésen kívül a hála is kötelez erre minket. A mit az amerikai reformátusok mi érettünk tettek: azt nem lehet pénzzel'mérni, de ha pénzzel mérnénk is, akkór is hatalmas összegek jeleznék ezt a segítséget. Csak a mióta a tiffini egyezményben átvették a magyarországi egyház egyházmegyéit és egyházközségeit, csak azóta, tehát a legutóbbi öt év alatt is, több, mint negyedmillió dollárt áldozott reánk egyházunk; hát az azt megelőző csaknem három évtized alatt ?! Pedig pénznél sokkal többet kaptunk anyaszentegyházunktól. Lelki, szellemi kincseket, miknek értékeit ma még kellőképen felbecsülni sem tudjuk. Ezeket is számításba vesszük azon a jubileumi ünneplésen, melyre egyházmegyéinket e reánk jövő két hét alatt fogják felhívni vezetői, az egyházmegyék viszont az egyházközségekhez továbbítják ugyanazt a kérést. A mozgalom ugyanis az egyházmegyék vezető-férfiaitól indult ki. Három egyházmegyénk elnökei és jegyzői gyűltek össze Pittsburghban március 9-ikén s itt határozták el, hogy felhívják egyházmegyéinket és egyházközségeinket a mozgalomban való részvételre. Kellő előkészület után e héten bocsátották ki fel- hivó-leveliiket a gyülekezetekhez, melyben azt kérik, hogy minden egyes egyházközség vegyen részt a jubileumi ünnepségekben. E mozgalomnak három kiemelkedő pontja van a terv szerint. Az első a Jubileumi Vasárnap. Valamennyi magyar gyülekezetünk e hó 26- án tartja meg a Jubileumi Vasárnapot, mely mintegy bevezeti mozgalmunkat. Ezen a vasárnapon lelkészeink erről az évfordulóról fognak prédikálni, kellőképen megemlékezvén természetesen arról a sok jótéteményről, melyet magyar egyházaink a múltban nyertek és a jelenben élveznek az anyaszentegyház jóvoltából. Ünneplésünk második eseménye egy történelmi estély lesz, melyet május, vagy junius hónap valamelyik napján tart meg valamennyi egyházközségünk. Ezen az estélyen az egyház lelkésze meg fog emlékezni az amerikai református egyház múltjáról és ismertetni fogja jelen intézményeit. Ez utóbbi célból az estélynek egyik érdekes száma lesz az a vetített képes felolvasás, melyet mozgalmunk intéző-bizottsága készíttetett s a melyet sorba megküldenek valamennyi egyházközségünkhöz. Az idő, a mely alatt ezt az egész mozgalmat le kell folytatnunk, nagyon rövid, mindössze két hónapunk van rá, május és junius; e miatt aztán ez a felolvasás a legtöbb egyházközségbe csak hétköznap juthat el, hiszen e két hónap alatt csak kilenc vasárnapunk van, egyházközségünk pedig csaknem ötven. De ha rászámítunk: éppen úgy eljuthatunk erre az estélyre hétköznap, mint vasárnap. A harmadik része mozgalmunknak az a terv, hogy kétszáz éves jubileuma alkalmából fejezzük ki egyházunk iránti hálánkat azzal, hogy gyüjtsünk össze nagy céljainak segítésére egy hozzá és hozzánk méltó olyan jubileumi ajándékot, mely mintegy a mi szerény részesedésünk legyen az egyház hatalmas Forward Movement mozgalmában. Arról, hogy mi is olyan alapon vegyünk részt ebben a mozgalomban, mint amerikai testvéreink tették: többé szó sem lehet; nekik öt évük volt rá, nekünk már csak két hónapunk van a mozgalom befejezéséig. De viszont ez a két hónap bőven elég arra, mit magyar mozgalmunk vezetői célul tüz+ek ki, hogy t. i. ebből ; mozgalmunkból ne maradjon ki egyetlenegy egyházunk se, egyetlenegy egyháztagunk se. Nem fogja senki megszabni, hogy ki mennyivel járuljon hozzá e jubileumi ajándékhoz, a mit egyházunknak óhajtunk felajánlani; csak azt kérjük, csak azt várjuk, hogy senki se maradjon el: minden egyes egyháztagunk hozza el a maga szives és önkéntes adományát, legyen az akár kicsiny, akár nagy, hogy mikor ez adományokat és az adakozók névsorát beszolgáltatjuk egyházunk központjába, elmondhassuk, hogy ime, itt vagyunk mind, nem hiányzik közülünk senkisem. — Ne felejtsük el, hogy még sohasem adtunk egyházunk közpénztárába, névszerinti, egyenkénti adományt; még azt sem fizették be eddig egyházaink, a mit pedig a közegyház joggal elvárhatott volna: a reájuk eső részt az egyház közterheiből. Most hát adjunk szívesen, hálás lélekkel; hiszen voltaké- pen önmagunknak adunk, mert minden igyekezetünk mellett sem tudunk annyit adni egyházunknak, mint a mennyibe mi magyarok neki csak egy esztendő alatt kerülünk. Ezt a gyűjtést junius utolsó napján zárják le egyházközségeink és egyházmegyéink. Magyar mozgalmunk vezetői, az egyházmegyék elnökeiből és jegyzőiből álló intéző-bizottság, egy a mozgalom céljait ismertető röpiratot adott ki és küldött meg egyházközségeinkhez. E röpiratból minden egyháztagunk kap egyet, díjtalanul. Csak azt kérjük, hogy mindenki olvassa el, figyelmesen. Mélyen meg vagyunk arról győződve, hogy magyar egyháztagjaink közül nem akad egyetlenegy sem, a ki kivonná magát ebből a mozgalomból, mely az első együttes mozgalma az amerikai református egyházhoz tartozó magyar reformátusoknak. Lelkészek, tanítók, elöljárók, presbiterek, egyházfiak, egyháztagok, öregek, ifjak, férfiak, nők, asszonyok, leányok, gyermekek, — mindenki megtalálhatja a maga részét ebben az.egyházunk támogatására indított mozgalomban. Veszíteni való időnk nincsen. Fogjunk hát azonnal munkához, és Isten áldása fogja kisérni igyekezetünket. Egyszer már mutassuk meg azt, a mit eddig még sohasem tudtunk megmutatni: hogy tudunk mi egy akarattal is lenni. A pünkösd sikerének titka ebben az egy akaratban volt. Mi is a pünkösdhöz készülünk; köztünk is meg lesz a csoda, ha egyet fogunk akarni és ezt az egy akaratot alázatos és engedelmes lélekkel oda ajánljuk az Isten országának szolgálatába. Ez a csoda lesz: egyházi munkánk páratlan fellendülése, előbbre menetele; hitéletünk olyan kimélyülése, a minőre még nem láttunk példát amerikai magyar egyházi életünkben. Ez az eredmény bizonyos, feltétlenül bizonyos. Nekünk csak egyet kell akarnunk és egy-akarásunk munkáját elvégeznünk. De ezt aztán meg kell tennünk. A tanítványok nem nyertek volna enélkül Szentleiket. Isten áldása nem sült galamb, hogy a szánkba repüljön : emberé a munka, Istené az áldás. Fel tehát a munkára, testvérek! — Nincs kifogás, nincs mentség, nincs ürügy, melylyel alóla kihúzódni kellene, vagy lehetne. Ha valaha is várjuk, hogy valami értéke legyen földi munkánknak: most van itt az idő, a mikor összefogva, egygyé összeforrva, végre hozzáfoghatunk a közös erőfeszítésekhez, a mik nélkül nagy dolgokat sohasem lehet elérni. Eleget próbálta már mindenki egyenként; az eddigi csekély eredmény megmutatja, hogy miben hibáztunk: mindent csak magunk akartunk megcsinálni. Most már tegyük össze az erőnket nagy akarásra és nagy cselekvésre is. Az eredmény is nagy lesz. Csak mi ne mulasszunk: Isten nem fog mulasztani. Csak a munkában ne legyen hiány: az áldásban bizonyos, hogy nem lesz. AZ ELŐRE HALADÁS magyar mozgalmának intéző-bizottsága.
