Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-11 / 15. szám
4 0 VlüSVIHSV VOL. XXVI. ÉVFOLYAM DETROIT, MICH., 1925 ÁPRILIS 11.-NO. 15. SZÁM AMERIKAI MAGYAR Reformátusok lapja Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at * • ‘ v '% 'r;<-*bi°-an, under the Act of March 3, 1879.----------------------------------------------------------------------------------------------«/; ' -------------------------------------------------If w *t > . l r v < ________A,/7 FELTÁMADOTT! Csaknem mindenki gyászolja az elveszített kedvest. Azért teszi ezt, mert a veszteség súlya alatt megfeledkezik arról, hogy a halál csak látszat és nem valóság. Merline au igen szépen meghatározza a halált eme-•szavakban : “Istennek telepítési eszköze.” Tatán szeretned a szenvedőt tovább látni; vagy ha már nem láthatod, szeretnéd őt vissza hivni? Nem jól teszed. Mert, aki környezetedből távozott: annak már nem fáj semmi, azt már nem bántja senki; ő már győzött. Es amennyiben eltávozott, távol is óhajt maradni és szent vágyakozással tekint ama fénylő part felé, amelyen pár pillanat múlva kiköt. Hitünk szárnyain követjük öt mennyei lakó helyéig. És senki és semmi el nem szakcszthat tőle csak a bűn. Életünkkel minél inkább megközelítjük Istent, annál közelebbek jutunk eltávozott kedveseinkhez. Akinek lelke szenny és foTnAlküli, az megboldogult kedveseivel naponként együtt jár az á tat- lanság hófehér szín’ben. Amikor pedig megtisztulásunknak napjai bekövetkeznek, — bár külső emberünk elpusztul, bennsö emberünk uj életre kap, elfoglaljuk a számunkra kijelölt mennyei helyet, mely e földinél igen sokkal nagyobb, sőt elképzelhetetlenül nagyobb körre kiterjedő tevékenys-'get biztosit nekünk. Itt aztán együtt maradunk kedveseinkkel. Ma még ez nekem csak reménységem, de oly fennscges reménységem, amelyen, mint egy törhetetlen hajón az időből az örökkévalóságba evezek. Az emberek törpe okoskodásai sokszor kísértésbe viszik az embert s arra akarják késztetni, hogy elhagyja azt a hajót, mely évezredeken keresztül minden vihart kiállott s lépjen be az emberi vélekedéseknek törékeny járműjébe, amely pedig a leggyöngébb áramlatnak sem képes ellentállni. Én a magam részéről a vihartól felkorbácsolt tenger közepén is szívesebben ott hagynám a világ legnagyobb és legtökéletesebb hajóját és belépnék egy parányi csónakba, minthogy feladnám a Krisztus feltámadásának örök és megváltó tényét holmi bölcsnek tűnő ravaszkodásért, vagy pedig a titokzatosság köpenyébe burkolt modern tanért. Különben is manapság még csak nem is lehet arról szó, hogy elhiszszük-e, vagy elfogadjuk-e a feltámadás t 'nyét? Ez a tény egyszerűen magával ragad bennünket s benne kell maradnunk és vele kell tartanunk. Az erő és hatalom nem a miénk, hanem azé, aki a mi szenvedéseinket magára vetette s most már mindezeknek a szenvedéseknek fölibe emeltetett. Benne az örökkévalósággal találkozunk. Krisztus mindenek fölött minden. Büntelensége őt még a bűn következményének is fölibe emelte. A halálon vett diadala messiási küldetésének hivatalos bélyege. Abban a pillanatban, amikor szemfedőjét levetette s kilépett a sírból, hogy legkedvesebb barátai előtt látható bizonyságát adja annak, hogy ő feltámadott s megdorgálta őket hitetlenségük és rettegésük miatt: az Isten maga ütötte rá a jóváhagyás bélyegét mindarra, amit Jézus önmagával kapcsolatban mondott, és mindarra, amit tanított. Ha a Krisztus megfeszített teste ott maradt volna az arimáthiai József sírjában: ez a sir lenne ma a történelemnek legborzalomkeltőbb helye. Ha az emberiségnek kilencvenkilenc százaléka egy óriási harcmezön mind rakásra hullana: ez a hely nem lenne ránk nézve oiy végzetes, mint a Krisztus megsemmisült testének sírhelye. Minden mondása, minden igéje, minden igénye, minden ereje, hatalma és szentsége ott pusztult volna el abban a sírban. Ha a Krisztus fel nem támadott volna, akkor a halálnak borzalmat keltő csontos keze ma is egyformán nehezednék úgy a jókra, mint a gonoszokra. A Jézus nélkül feneketlen mélység tátong minden teremtmény lába előtt. Köztünk és a megsemmisülés között nincs semmi és senki más, csak a megfeszített, de feltámadott Jézus, az ö igéje, az ő cselekedete, ő maga: a halált meggyőző Mester! j