Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-04 / 14. szám
iö. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 14-ik szára nos vasraverve érkezett az ajtó elé. Nagy rémület ült a szivekre. Tán csak nem halál? Tépelődött minden lélek. És János megállt az ajtóban egy pillanatra s aztán nagy puffanással zuhant le a lépcsőkön. Láncai csörögtek. Az egyik őr puskatussal hátba vágta s úgy zuhant alá a megkötözött ember. A legközelebbiek odaszaladtak. Felemelték és beljebb támogatták. Minden szivnek dobbogása meghallatszott. — Holnap főbelőnek — nyöszörögte Bede János. Szegény feleségem, árva gyermekeim. Becsukták az ajtót. És a sötétben odacsusztak hozzá a fogoly magyarok, mintha kisértetek vették volna körül, ki ahol érte, simogatták a fejét, a kezét, az arcát; János csak azt érezte, hogy egy borostás áll odatapad lüktető homlokára forrón, szeretettel és a csókon keresztül suttogja: —Gondolj fiam a Krisztusra. Az egybeverődött foglyok szétkusz- tak nedves vackaikra. János is odacsör- gött láncaival a magáéra, ügy szégyelte, hogy csörög a lánc. Hát gazember vagyok én, azért mert vágyódtam a feleségem és gyermekeim után! Nyögte önmagához beszélve. És leborult darabka pokrócára. És nyögött az élet után, amellyel tartozik * gyermekeinek, feleségének, akik várják- várják s akiket nem láthat soha és nem védhet meg az élet viharaitól. Elnyomta a testet a fájdalom. Almába odahaza volt. Szántott, vetett s a tiszta égboltról leragyogott a nap. Egyszerre vihar támadt. Őt feragadta, és tépte, ci- bálta barna haját, amig odacsapta egy ház fedeléhez. Erre felébredt. Halkan, óvatosan, a láncait markával fogva, kúszott Görbe Istvánhoz. — Alszik kend, István bácsi? — suttogta. — Nem én fiam. Vártalak téged. — Tudtam, hogy el fogsz jönni. — István bácsi — és megfogta a kérges kezet — beszéljen nékem valamit abbul a könyvbül. — Még ha a halál árnyékának a völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy — mondja a XXIII- ik zsoltár. — Emlékszem rá István bácsi. Énekeltük gyermekkoromban az iskolában. Milyen gyönyörű ének. Kezdje csak el István bácsi. És suttogva dúdolták: “Ha a halál árnyékában járnék is __” — Az is benne van édes fiam, hogy a Krisztus eltemettetett és hogy feltámadott a harmadik napon és, hogy a Krisztusban minden emberek megelevenitet- nek. — De az árváim, a feleségem, István bácsi azok világcsufja lesznek. — Nem fiam, az is benne van, hogy hagyd el a te árváidat és én eltartom őket s hogy még a hollófiakról is gondot visel az Ur. A két kérges kéz mindjobban egymásba fonódott és az írás mindjobban behatolt a János leikébe. És reggel úgy találták őket, hogy mindketten alusznak s János bilincseivel együtt ott szorongatja szive felett a Bibliát. Senkisein mert megmozdulni. Hadd aludjék szegény. Utolsó földi álmát alussza. Mikor zörrent a zárban a kulcs, hirtelen helyére kúszott Bede János. Vitte a Bibliát is. Elhurcolták Bede Jánost. Határozott egyenes léptekkel ment. — Isten veletek bajtársak, én megyek a Krisztushoz. Ezek voltak búcsúszavai. Néhány perc múlva egy nagy dörrenés. A vár udvara sokszorosan visszhangozta. A kazamatában halotti csönd. Most halt meg Bede János. Nyilik az ajtó. Egy véres, tépett könyvet dob be az őr. A Biblia volt. Bede János szive felett szakította át a golyó. Görbe odaszalad, felveszi és teljes erővel zendül meg ajakán a zsoltár: “Ha a halál árnyékában járnék is.... ” Hangjába kapcsolódik 'a kálvinista foglyok éneke. Tóth Pali is o dafür a- kodik Görbéhez. Megragadja a véres Bibliát és megcsókolja. És zeng az ének: “Mert mindenütt te jelen vagy én velem....” Bede Jánost szerb katonák hántolják __ Nádházy Bertalan. MUNKATÁRSAINK Lapunk mai számába a következő munkatársaink írtak: Újlaki Ferenc, loraini ref. lelkész: Krisztus harcosai, álljatok sorba és A nagy Király jön! Hozsánna! Tóth Sándor, a lancasteri főiskola magyar tanára: Jobb adni, mint venni. Horváth Sámuek homesteadi ref. lelkész: Péter beteget gyógyít az Ékes kapunál. Bogár Lajos, toledoi ref. lelkész: Bel- és kiilmisszió. Hankó M. Gvula, columbusi ref. lelkész: Tudakozzátok az írásokat. Nádházy Bertalan, a Magyarországon megjelenő “Keresztyén Család” munkatársa: Halálból az életbe. Szabó Antal, a lancasteri főiskola theol. hallgatója. A gyermek és a hit. A GYERMEK ÉS A HIT Kölcseynél olvastam valahol: “Kebledben és fejedben ezerféle erő szendereg, mit felkölteni, kifejteni és alakítani a te dolgod.” Ez a gondolat lebeg a szemem előtt, a mikor a jelen kis fejtegetés kidolgozására vállalkozom. Mindjárt itt kijelentem, hogyha nem hinnék ez idézet igazságában, akkor aligha szerezném meg olvasóimnak azt az örömet, hogy elraboljam életüknek azt a vissza- hozhatatlan pár percét, melyet kis dolgozatom elolvasására szántak. A gyermek és a hit... Nincs-e valami ebben a két fogalomban, a mi megállít és elgondolkoztat? — Nem tölt-e el bennünket csodálattal az a jelenség, az a nagyszerű fejlődési fokozat, melyen mindnyájan keresztülmentünk s a mely jelenség millió változatban, megannyi uj csodában, napról- napra előttünk játszódik le? Maga a testi átalakulás is oly bámulatos, a mi pedig csak a lélek háza: mennyivel érdekesebbnek kell lennie annak a fejlődési mozzanatnak, a mely a lélekben, halhatatlan részünkben, a szellemi életünkben megy végbe? A lélek megnyilvánulásai az igazi tükre az egyén életének. Kétségtelen, hogy a test fejlődésével kapcsolatban van a lélek fejlődése is. Még pedig annyira összhangban van a kettő együttfejlődése, hogy bármelyik szokatlan kifejlődése a másikra visszahatással van. Együtt haladnak, együtt nőnek, a mig a test eléri teljes érettségét, ettől kezdve a lélek egyedül nő tovább, kimagaslik, mint torony a templom épületéből s emelkedik tovább fel a rengeteg égboltig... Én azonban most a gyermek hitéről akarok szólam s a gyermek és a lélek fejlődéséről beszélek. Ám csak látszólagos ez a kitérés, mert szorosan tárgyamhoz tartozik. Ugyanis a hit a léleknek oly megnyilvánulása, melynek nagyságától, tartósságától függ az ember egész élete. Ennek hiánya összeroskadást, megsemmisülést jelent. Emlékszünk Jézus tanításaira: a ki hisz, annak minden lehetséges. A gyermeki hitnek pedig éppen Jézus tulajdonított alapvető fontosságot. A bibliában kevés feljegyzést találunk ugyan Jézusnak a gyermekekhez való viszonyáról, de végtelenül sokat je-
