Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-14 / 11. szám
2. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11-ik szám r---------------------------------'s PUBLICATION COMMITTEE: Rev. Alexander Ludman, Rev. Géza Takaró, Rev. Julius Melegh, Rev. Francis Újlaki, Rev. Louis Bogár, Rev. Gabriel Dókus jr., Rev. Francis Kovách, Rév. Charles Papp, Rév. Sigismund Laky. KOTTOR IN CHIEF: Rev. MICHAEL TÓTH, 8016 Vanderbilt Avenue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 BUSINESS MANAGER: JULIUS FODOR, 7911 West Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER PUBLISHED WEEKLY — .. MEGJELENIK MINDEN HÉTEN SUBSCRIPTION TERMS: S2.00 PER YEAR SENT ANYWHERE ELŐFIZETÉSI ÁR: BÁRHOVA KÜLDVE 2 DOLLÁR EGY ÉVRE Mindennemű közlemény a felelős szerkesztőhöz küldendő. Előfizetési és hirdetési dijak az üzletvezetőhöz küldendők. Publication Office: 7911 W. Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 Editor’s Address: 8016 Vanderbilt Ave. Detroit, Mich. = Tel. Cedar 4237 Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. O. at Detroit, Michigan, under the Act of March 3, 1879. KIADÓ BIZOTTSÁG: Ludmán Sándor, Bridgeport Takaró Géza, New York Melegh Gyula, McKeesport Újlaki Ferenc, Lorain Bogár Lajos, Toledo Dókus Gábor, Canton Kovách Ferenc, Bloomfield Papp Károly, Lackawanna Laky Zsigmond. New Brunswick FELELŐS SZERKESZTŐ: TÓTH MIHÁLY, 8016 Vanderbilt Avenue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 ÜZLETVEZETŐ: FODOR GYULA, 7911 West Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 k_____________________________________J Történetek és gondolatok Néhány évvel ezelőtt történt, hogy Londonban nagy sportversenyeket tartottak, melyekre elment egy csomó amerikai atléta is. Közülük néhány a marathoni futásra, erre a rendkívül hosszú távolságú és fárasztó versenyszámra nevezett be, természetesen azzal a reménységgel, hogy a győzelmet elragadják angol versenytársaik elől. A győzelem az övék is lett. A verseny el"tti éjszakát az amerikai fiuk Midson Castle-ben töltötték, lelkes és bizakodó hangulatban. Mikor a lefekvés ideje elérkezett, mindössze ketten voltak az ifjú emberek között, kik lefekvés előtt az ágy mellett letérdelve, imádkoztak. Néhányan ezt látva, mosolyogni kezdtek, azonban M. Murphy, a versenyző atlétacsapat trainere, az egész társaság figyelmét felhívta a két imád- kozóra és igy szólt a mosolygókhoz: “Fiuk, én nem tartozom ahhoz a felekezethez, amelyhez ti tartoztok, (Murphy tulniillik hithü római katholikus volt, az atléták pedig nagyrészt protestánsok — és hitetlenek) de engem is, titeket is egyformán arra tanított az anyánk, Hogy lefekvés előtt imádkozzunk a jó Istenhez. Ugy-e, emlékeztek édesanyátokra s a gyermekkori imádságokra, melyeket ti is áhítattal mondtatok el az ágyatok mellett. Nos, én azt mondom nektek, hogy a kiben nincs szív és lelkierő arra, hogy mások sze- meláttára és mosolygása közben is letérdelve m^kozzök különösen pedig a ki az imádko- zóból gúnyt üz, nem alkalmas arra, hogy a holnapi nagy versenyben magához ragadja a győzelmi pálmát.” o o o Egy kis fiúcska, ki egy távoli farmon született és nevelkedett, azt gondolta, hogy Isten őtet különösképen szereti, mert megengedte neki, hogy e világ közepén éljen. Hogyne, hiszen valahányszor felnézett bámuló kis gyermekszemeivel az égre, mindig feje fölött volt legmagasabb a menny kupolája s a mint szertenézett a messze vidéken, mely apja gazdasága és házuk körül elterült, mindig úgy látta, úgy érezte, hogy itt, az ő otthonában van a világ közepe. Ez a gondolat Isten iránt bizonyos hálára késztette, mindamellett büszkévé is tette. Egyszer, a mint a házuk erkélyéről elnézett a távolba, látta, hogy arra messze, a hol az ég oly alacsony, hogy már szinte a földdel összeér, egy másik ház áll. Tudta, hogy ott laknak az ő kis unokatestvérei és büszkén feszitette ki a mellét, hogy ime: azokat az Isten sem szereti, mert odatette őket az “alacsony ég alá.” Hanem egy alkalommal, midőn szülei őt elvitték magukkal a szomszédos farmon levő rokonokhoz, a kis fiú csodálattal és csalódással kezdte tapasztalni, hogy az ő kis unoka- testvérei is az ég közepe alatt laknak s hogy a jó Isten őket is szereti. Ez a gondolat először bosszantotta kissé, de aztán megnyugtatta magát, hogy: “ezek az én rokonaim és szép a jó Istentől, hogy ezeket is szereti, — nemcsak engem.” A mint nőtt a kis fiú, elment egy távoli városba és felfedezte, hogy Isten minden környékbeli embert szeret és csodálattal érezte, hogy Isten szeretetének ez a nagysága nem teszi kisebbé azt a szeretetet, melyről ő gyermekkorában azt gondolta, hogy csupán csak pz övé Felnőve, utazásai közben sokszor visszaemlékezett gyermekkori érzéseire. Európában, Ázsiában járva, látta, hogy Isten azokat a népeket is szereti s azok között a népek között is csakúgy vannak Neki jó gyermekei, mint az amerikaiak között. így alakul ki a mi gyermekkorunknak s az egész emberiség szellemi gyermekkorának vallásos gondolkozása és hite, mely el"ször csupán a mi saját életünk és vágyaink körül összpontosul, az egész emberiséget átfogó, egyetemes Szeretet és Megváltás magasztos hitévé. o o o Egy amerikai lelkész mondta el a következő kedves és egyúttal nagyon tanulságos kis történetet: “N. barátomnak van egy kedves kis két éves fiacskája, gyönyörű, szép és értelmes gyerek, kinek azonban meg van az a hibája, hogy rendkívül szemérmetes és félénk a felnőttekkel szemben. Én mindennapos vendég vagyok a házuknál s a fiúcska ismer, szeret, játékait, süteményét felajánlja nekem, de nem mer hozzám közel jönni, különösképen pedig nem mer az ölembe jönni s ott velem egész bizalmasan játszani. Sokszor úgy szeretném magamhoz ölelni ezt a • kedves gyermeket, de minden igyekezetem hiábavalónak látszik, hogy őt egészen megnyerjem magamnak.” Egy napon aztán az történt, hogy a lelkész barátjának házában időzött. Beszélgetés közben sok minden szóba került, igy a gyülekezet tagjainak élete is és főleg az a körülmény, hogy sok ember milyen sajnálatos módon tartózkodik attól, hogy teljes lélekkel, egész szívvel Istennek adja magát. Beszélgetés közben bejött a kis fiú a szobába. Kezében egy szép, nagy beszélő katona-babát tartott s mosolygós arccal sietett a lelkész felé, hogy a szép játékot neki megmutassa. Hirtelen azonban pár lépésnyire a lelkész székétől megállóit és félénken nyújtotta a babát a tiszteletes bácsi felé, ki igy szólt hozzá: “Ne a játékodat ad nekem, fiacskám. Az is szép; de énnekem te kellesz. Én nem azt a babát szeretem, hanem téged.” — Aztán a felnőttek felé fordulva, igy szólt: “Látják, körülbelül ez a helyzet Isten és az imént szóban volt emberek között is. Ők szeretik Istent, de félik magukat egészen, teljes bizalommal Neki átadni. Pedig, igaz ugyan, hogy Ő szereti és méltányolja a mi földi ajándékainkat, egyházunkkal szemben való anyagi bőkezűségünket is, de a mit Ő igazán akar, az nem az ajándék, nem az Előtte való küls1» hódolat, hanem a mi szivünk, melyet ajándékaink között legdrágább ajándékul — Neki kell adnunk.” o o o Ne csüggedj és légy kész Jézusról s az ő evangéliumáról bizonyságot tenni bármikor és bármilyen alkalommal. Dr. Lyman Beecherrel történt, hogy fiatal lelkész korában egy viharos estén valamelyik kis missziói templomban prédikált. Mindösz- sze egy hallgatója volt, de a lelkész úgy mondta végig beszédét, mintha tömegeknek prédikált volna. A hallgató gyorsan távozott és Dr. Beecher nem beszélhetett vele. Húsz év múlva középső Ohio-nak egyik szép kis városkájában prédikált Dr. Beecher. Beszéde után egy idegen lépett hozzá s megkérdezte: “Emlékszik rá, doktor, mikor 20 év előtt egy embernek prédikált?” — “Hogyne, — felelte a doktor, megragadva az idegen kezét — és ha ön az az ember, boldog vagyok, mert azóta mindig vágytam önt látni.” —• “Én vagyok az, uram, — szólt ismét az idegen. — Az a prédikáció tett engem emberré és mentett meg Krisztus és az élet számára.” Kifürkészhetetlen Isten áldó kezének munkája.
