Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-02-28 / 9. szám
íi oldal Amerikai magyar reformátusok lapja 9-ik szám EGY KIS UTAZÁS (Második folytatás. Jövendölés volt ez, amely rettenetesen bekövetkezett. Egy csapat galileai le- öletett? Egy torony összedőlt? Hiszen ezek csak opró előjátékai annak, ami alig 40 év múlva lejátszódott. Titusz jő és benyomul a fővárosba. Lesújt hatalmas kardjával a nyakas, büszke népre. A templom lépcsőin csak úgy ömlött a zsidók vére. és most nem csupán egy torony dől össze, hanem minden ház! Az egész főváros egyszerre temetővé lett! Akik megérték e borzalmakat, bizonyára visszaemlékeztek a figyelmeztetésre, mit 40 év előtt hallottak: “....Mondom néktek, — ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.....” Hát mégis csak igazat beszélt!.... Óh, ha hallgattunk volna szeretetteljes szavaira! Óh, ha megindult volna szivünk, amikor sírva kért bennünket, — előre látva a közelgő veszedelmet!.... így jajonghattak a pusztulások láttára. De már — későn! Már akkor elveszett minden. Jézus szavait semmibe se vették. Nem hiszünk mi már dajkamesékben — gondolták — csak abban, amit saját szemeinkkel látunk. Nos, — hát volt mit látniok. Most már hittek. De — későn! Jézus először szeliden szólt hozzájuk. Ezt nem hallották meg. Aztán Siloám tornya nagy robajjal össze dőlt. De az ő füleik ezt sem akarták meghallani. Izráel népe ámitotta önmagát. Hazug reménységben ringatózott. Vakon bízott az ő üres valláskodásában. És nem hitt Abban, Aki egyedül képes megtartani! Csak, amikor egész Jeruzsálem összedőlt, s minden reménységük, boldogságuk odalett: akkor nyíltak meg füleik.... De — már későn.... Akárhogyan próbálkozott velők Jézus — gyöngéd szeretettel, figyelmeztetéssel, dorgálással — neki sehogy’ nem lőttek! A legutolsó részeg népámitót, lelketlen demagógot is inkább meghallgatták, mint — Jézust.... III. Most siessünk vissza ismét Olaszországba. Pompéji átellenében rémitő dolT g’ok történtek. Szinte meghűl bennünk a vér, ha olvassuk a táviratok özönét. A szép Messina város lakói is velünk ünnepelték még a karácsonyt. Aztán - - a sok mulatság után nyugvóra tértek. Ki gondolna veszélyre? — Igaz, hogy többször szóltak már komoly, hozzáértő emberek, hogy ez a vidék nagyon megbízhatatlan talaj. De a tömeg — mint kétezer éve ott Pompéjiben — azok után ment, akik az ő szája ize szerint beszéltek. Hiszen — mondották — nem volt itt már évszázadok óta semmi baj! — És élték világukat. És váratlanul lepte me az ítélet őket is. Mély álomba volt merülve az egész város. Virradat felé — egyszerre megmozdul a föld — a kikötő világítótornyai összedőlnek — az utcai lámpák kialusznak — koromsöéség borul az egész városra. S most, mintha láthatatlan ágyuk ezrei dübörögnének bombáznák a várost — lángok csapnak fel itt is, ott is — majd látjuk, amint magas gyárkémények, tornyok, paloták megtántorodnak s rakásra dőlnek. A hegyekről sziklák gördülnek alá — a tenger üvült, mintha ezer meg ezer fenevad szabadult volna el — mélységeiből vizek tornyosulnak s hömpölyögnek a városon keresztül. Lesodornak a környéken is egész falvakat. Nincs menekvés! Se a városban, se a falvakban. Félig mezítelen alakok futkosnak a sötét utcákon, hajukat tépve s rémesen sikoltozva, míg rájuk nem, szakad egy palota vagy torony.... Nincs menekvés!.... Az este lefeküdt Messina. És reggel nem kelt fel. 200,000 ember a romok alatt feküdt. Mesina és vidéke — egy nagy temetővé lett. És a sírok között hiénák százai fosztogatnak: kiszabadult fegyencek és vagy 300 elvetemedett leány. (Budapesten hányszor ennyi akadna ilyen?) Az őrültek háza éppen maradt. S akiket még kimentettek a romok alól, azokat meg a borzalom kergeti őrületbe. Ká- bultan állanak — rongyokba takarva a legelőkelőbbek is. Neveket mormolnak. Némelyik összegyűrt szentképet szorongat kezében. De ez se menthette meg övéit s javait. A tengeren hajóroncsok, hullák, épületrészek, bútordarabok úszkálnak.... Mesina és vidéke oda van! Az olasz király megáll a romok fölött és — táviratot küld Rómába: “Mintha Isten átka ülne e vidéken....” — Es az egész megrettent világ tehetetlenül bámulja a pusztulást. Nem tudja, mit szóljon. De Jézus tudja! Gondoljátok-é, hogy azok bünösebbek voltak, mint ti?.... Ha Siloám tornyának összeomlásakor hangosan szólt Jézus, most ezer harsona hangjának kellene zúgni szerte-szét; Mondom néktek: — ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek !! Ezt az egy tanúságot vonja ki Jézus Messina katasztrófájából — mindenki számára. Azt mondod: ez csak ijesztgetés, vak lárma. Vészkiáltás, mikor nincsen is tűz. Itt is észlelnek ugyan földrengést, (pl. amikor tüntető, fenyegető munkás tömegek hullámoznak az utcákon!) de hát nálunk még nem történt ilyen borzasztó eset, mint a messinai.... Hát igy vakítják meg magukat az emberek ! Még nem történt!.... Azt mondták egyszer Noéról is, midőn intette őket: — Csak beszél az öreg a levegőbe, ügy látszik, kedvenc foglalkozása, hogy ostorozza a bűnt. Csak hadd csinálja! Úgy félünk az özönvíztől, mint egy oroszlán a hangyától.... De ki is venne ilyet komolyan? Hiszen még sohasem történt ilyen eset? Nóé — ugy-é — csupán vak lármát csapott ?.... Pompéji néhány bölcs polgára — ugy-é — csupán vak lármát csapott?.... Jézus Jeruzsálem fölött — ugy-é — csupán vak lármát csapott?.... Igaz lenne az özönvíz? — Igen! Ezt állítja a tudományos kutatás. És Pompéji? — Igen! A tapasztalat szólhat róla. És Jeruzsálem? — Igen! Olvasd csak a történelmet és a bibliát együtt! És Messina?.... Óh! Boldogtalan város.... Itt van előttem egy levelezőlap. Pár éve kaptam egy messinai nőtől. Hol lehet ma e lapnak Írója? Teste — bizonyára a romok alatt. De a lelke.... A Siloámi szerencsétlenség hírével kapcsolatban Jézus egy példázatot is elmondott : — Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve. És elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen és nem talála. És mondá a vincellérnek: íme három esztendeje járok gyümölcsöt keresni a fügefán, és nem találok: Vágd ki azt! Miért foglalja el a földet hiába? — Az pedig felelvén, mondá néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben.... (Lukács ev. 13. rész.) De ez már az utolsó volt. A zsidó nép nem tért meg. A fejsze lesújtott. — A fa kidőlt — szörnyű recsegéssel, nagy zuhanással. ... Kedves testvéreim! Beszélik, hogy Róma egyik királyához Tarquiniushoz egyszer egy nő jött. Három könyvet kínált neki megvételre. De a király drágának találta azokat és a nőt elutasította. Erre a nő egyet elégetett és a megmaradt kettővel visszatért. És ugyanolyan árban kínálta fel, mint a hármat.
