Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-02-28 / 9. szám
8. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9-ik szám X. Lecke. VASÁRNAPI ISKOLA 1925. marc. 8. JÉZUS HALÁLA. Mikor pedig eljutának a helyre, mely Golgotának mondatik, ott megfesziték őt és a gonosztevőket, az egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig mondá: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. — Azok pedig elosztván az ő ruháit, sorsot veiének reájuk. És a nép megálla nézni. Csufolák pedig őt a főemberek is azokkal egyben, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csufolák őt a vitézek is és elébe járulván, ecettel kínálták őt, mondván: Ha te vagy a Az Ur Jézus, amikor nemes munkáját megkezdette, a hegyi beszédben adta munkájának programját és a szeretet törvényét állitotta a Mózes törvénye helyére, mikor azt mondotta: “Én pedig azt mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titj, két gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” (Máté Y. 44.) És az Ur Jézus nemcsak mondotta és tanitotta ezeket, hanem cselekedte is, mert “széjjel járván, mindenekkel jót cselekedett,” sőt akkor is, amikor ellenségei csúfolták, ütötték és végre a keresztfára juttatták, a kibeszélhe- tetlen fájdalmak terhe alatt is igy imádkozott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek.” “Bizony, Istennek fia vala”, mondá a keresztfa alatt a római katona, mert ez ember igaz vala”. Bizony nem volt senkiben nagyobb szeretet, mint ő benne, “mert a maga életét adá barátaiért”, ellenségeiért és minden emberekért, hogy az ő halála által éljen minden bűnös, “aki hiszen Ő benne, és el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mi azt mondjuk, hogy hiszünk az Ur Jézus Krisztusban, hiszen magunkat is az Ő nevéről nevezzük keresztyéneknek. Ha hát hiszünk ő benne, akkor kövessük is az ő példáját: legyen a mi életünk minden cselekedeteinek fundamentuma a szeretet. És ne csak azokat szeressük, a kik minket szeretnek, hanem azokat is, a kik minket gyűlölnek, mert arra adott nekünk példát az Ur Jézus Krisztus. (Lásd Máté ev. V. 46—47.) Az Ur Jézus Krisztus sokat szenvedett és méltatlanul, de a szenvedéseket az Isten akaratán való megnyugvással hordozta s békességes szívvel mondotta: “Legyen meg a te akaratod.” Szenvedézsidóknak ama királya, szabadítsd meg magadat. Vala pedig egy felirat is fölébe téve, Írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama királya. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazta őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is. Felelvén a másik, megdorgálá ezt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon Ítélet alatt vagy. És mi ugyan méltán, mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük, ez pedig semmi méltatlan dolgot seinek hordozásával példát mutatott nekünk, hogy mi is békességes szívvel hordozzuk a magunk szenvedéseit. A gonosztevő, a kit az Úrral együtt feszítettek meg s a ki maga is szidalmazta Őt, még utolsó óráiban sem látta be azt, a mit neki a másik gonosztevő mondott, hogy ők méltán szenvednek, mert az ő cselekedeteiknek büntetését vették el. Mi sem akarjuk beismerni, hogy méltán szenvedünk, hanem rendesen zúgolódunk, panaszkodunk és szidalmazzuk a jó Istent és az Ur Jézus Krisztust. És úgy járunk, mint a maga vigyázatlansága miatt lépre került madár, a mely minél jobban vergődik, annál jobban odaragad a lép-vesszőhöz. A mi zúgolódásainkkal és szidalmainkkal még nehezebbé tesszük a mi helyzetünket s még jobban a bűn fogságába esünk, a honnan aztán nehezen lesz szabadulásunk. Lássuk be, hogy ha szenvedünk, mi azt bőven megérdemeljük, arra méltán reá szolgáltunk; és ne zúgolódjunk, szidalommal ne illessünk mást, hanem csak magunkat. S ha mi vagyunk az okai a mi szenvedéseinknek és a szenvedések nem kívánatosak előttünk: egy útja van a szabadulásnak, a békességes tűrés és utána a megtérés. A megtérés arra az útra, a melyen lesz békességünk és boldogságunk : az Ur Jézusnak követése. Az Ur Jézus Krisztus, miután a méltatlan szenvedések keserű poharát az Isten akaratán való megnyugvással fenékig kiürítette, Istennek kezeibe tette le lelkét. Halálával is példát adott; példát adott arra, hogy miképen haljunk meg mi, az Ő tanítványai. , “Elvégeztetett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak,” — mondja szent könyvünk; nekünk is, akármilyen erősek, bölcsek vagy gazdagok vagyunk, nekünk is meg kell halnunk. Hogy minem cselekedett. És mondá Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor bemégy a te országodba! És mondá neki Jézus: Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra és sötétség lön az egész tartományban mind kilenc órakorig. És meghomályosodék a nap és a templom kárpitja közepén ketté hasada. Akkor kiáltván Jézus nagy szóval, mondá: Atyám, a te kezeidbe teszem le azén telkemet. S miután ezeket mondá, meghala. (Lukács ev. XXIII. 33-46.) kor jön el végóránk, senki sem tudja közülünk, de hogy eljön és meghalunk mindnyájan, éppen olyan bizonyos, mint az, hogy születtünk. Az csak itt a kérdés reánk nézve, hogy mikép halunk meg, hogy a halál fájdalmait hogyan hordozzuk el. Ha életünkben az a eél vezetettt, hogy minél több földi jót szerezzünk, bizony nehéz lesz meghalnunk, hogy itt hagyjuk a kincseket, a melyekben egyedüli gyönyörűségünket találtuk. Ha testünknek jólétét becsültük többre mindennél a mi életünkben, bizony nehéz lesz meghalnunk s csak kell belátnunk, hogy a test nem használ semmit. Ha a tudományt szerettük s az emberi bölcse- séget kerestük rövid földi életünkben, bizony nehéz lesz meghalnunk és későre ismernünk meg azt az igazságot, hogy minden bölcseségnek kezdete az Urnák félelme.” Ha azért elkerülhetetlenül meg kell halnunk, de azt akarjuk, hogy békességes és boldog legyen a mi halálunk, jusson eszünkbe, hogy a halálra egy egész földi élettel készültünk, azaz, hogy csak olyan lesz a mi halálunk, a milyen volt a mi életünk. Azért úgy éljünk, hogy halálunk legyen boldog, tehát életünk rövid napjait elsősorban a lelki javak szerzésére fordítsuk: az Ur Jézust híven kövessük. Sokszor mondják a keresztyén vallás tudatlan ellenségei, hogy a mi templomainkban csak arról beszélünk, a hallgatókat csak arra intjük, hogy készítsék magukat az örök életre, a mennyország üdvösségére, a földi élet dolgaival pedig nem törődünk, a földi élet bajait nem látjuk és nem is kívánjuk orvosolni. Az ilyen vádban csak az az igazság, hogy mi az örök élet üdvösségét minden földi jónál többre becsüljük, de ugyan- (Folytatása a 10-ik oldalon.)
