Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-02-16 / 7. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Protestánts öntudat. A kereszténység századokról századokra való életének belső, rejtett rugója az Isten Lelke Mint ahogy a tavasz, az ébredés lelke átjárja a hóval borított, fagyos rögű földet és hatja át a feslő kikeleten át a gazdagon termő nyárba; úgy élteti Isten Lelke az ő országát és viszi előre a fejlődés külömböző fokozatain. Kire is bízhatta volna tehát Krisztus az ő művét, mint erre az isteni Lélekre, amely minden élet megnyilvánulásnak mozgató energiája. Jól tudta ő, hogy “a Lélek az amely megelevenít,” 1) s hogy az evangélium csak akkor lesz világhódító program, ha a Szentlélek szárnyain járja be a történelmet. “Még sok dolgok vannak — úgymond tanítványaihoz búcsúszavaiban — melyeket nektek kellene mondanom, de most el nem hordozhatjátok. Mikor pedig éljő amaz, az igazságnak Lelke, minden igazságra vezérel titeket. E világ be nem veheti őt, mert nem látja ötét és nem ismeri őtet: ti pedig ismeritek őtet, mert bennetek lakik és bennetek marad.” 2) Az őskeresztények tényleg avval az öntudattal indultak el a történelem ország utján, hogy a felülről jövő Szent Lélek erejével kell tanuskodniok e földnek mind végső határáig. 3) A pünkösd a keerszténység keresztelője s az első századok elevenen érezték “a kenetét, melyet a Lélektől vettek” 4) Az arényk vértanának szeme a bennlakó Istentől fénylett s nem telt bele három száz év s az őskeresztény szellem megdöntötte a korhadt római — pogány világot. A győztes kereszténység azonban egyszersmindt vesztes is lett. Isten Lelke be van ágyazva a természeti törvények és fejlődés hálázatába és azokon által érvényesül. Ez persze működését bizonyos fokig határolja is. A katakombák világa is mikor a császári vallás örökébe lépett az Ur Lelkének működését megkötötte. A rothadó római birodalom csőcselékével s a népvándorlás barbár hordáival megbirkózni persze nem kis munka volt. A kereszténység, hogy begyúrja ezt a tömeget, a megalkuvás és az erőszak útjára lépett. Átvette a pontife maximus szerepét a pápaságban s a pogány templomokat népszerű sallangjaival együtt, saját templomaivá tette. Beült a régi római jog és kormányzás székeibe és megalkotta az egyház gépezetét, bámulatosabban mint a római császárok tették. így jött létre a katolikus egyház, mely a középkor századain át majd pogány, majd keresztény eszközökkel a népek nevelésében hatalmas munkát végzett. Alapeszméje a korlát! an tekintély s a föltétien meghódolás elve volt. 1) Ján. 6:63. 2) Ján. 16:12, 13; 14:7. 3) Ap. csel. 1:8. 4) 1. Ján. 2:27. A népek milliói századokon át behódoltak ennek a tiaiás, püspöksüveges kereszténységnek és császárok jártak mezítlábas zarándakutat, hogy az egyházi átkok alól megszabaduljanak. Végre derengett egy uj hajnal. Az egyéniség felébredése. mely ujjáteremtette az irodalmat és művészetet, meghozta az újjászületést a vallás terén is. Ezt a hajnalt nevezzük protestantizmusnak. A feltámadó népöntudat protestálni, tiltakozni kezdett a hatalmi rendszerré hamisított kereszténység ellen s a pápai bullának a wittenbergi vártemplom előtt történt elégetése, csak egy kilobbanó szikrája volt a hamú alatt általánosan lappangó tűznek. Ez e nagy protestáns futótűz Pál apostollal igy érzett: “Amigg gyermekek voltunk, gyámok és gondviselők s e világ betűi alatt va- lánk, szolgálat alá rekesztetvén, de minekutána eljött a teljes idő, kibocsájtóttá Isten az ő Fiának Lelkét a sziveinkbe, ki ezt kiáltja: Atya! Azért többé nem vagy szolga, hanem fiú.” 5) Ez a gondolat a protestantizmus magva. Fiú vagyok és nem szolga. Isten felé nyílt egyenes az utam és nincs szükségem közvetítőre, hogy Istent megszólítsam. Elég nékem az Evangélium vándorbotnak s a Szentlélek fénye szivemben mécsesnek a sötétben. Nem félek többé a tiara villamaitól, mely meg akarja bilincselni lelkiismeretemet, hanem az Istenfiúság öntudatában emelt fővel élvezem a szabadságot, melylyel minket a Krisztus megszabadított. 6) Ebből az öntudatból táplálkozik a protestáns kereszténység, melyben milliók és milliók a Szentlélek tisztultabb művét látták meg. A központi diktatúra alatt élő egyház még fennáll ugyan s bizonyára még évszázadokig ki fogja elégíteni a néptömegek bizonyos rétegeit; a kereszténységnek fejlettebb és a mélyebb, egyénibb igényeket kielégítő alakja azonban a nagy reformált egyházakban van melyekben a legerősebb és legműveltebb nemzetek, meg is találták lelki otthonukat. A protestáns kereszténységnek ez a magasabb értéke akkor fogja az aranypróbát kiállani, ha belőle fog feltámadni az a nagy, krisztusi megújulás, mely milliók sóhaja szerint egyedüli reménye hajótörött és örvényben sodrodé kultúránknak. A protestáns öntudat kezdi is érezni roppant történelmi hivatását. Érezzük át mélyen ezt az öntudatot s a vele járó felelősséget s romjaiból felépíthetünk egy uj világot. dr. Csáktornyái István. 5) Gál. 4:1-7. 6) Gál. 5. ANTHONY FAVERO Törvényesen bejegyzett nyilvános Bankár Hajójegyeket elad az összes vonalakra Pénzt küld a vilájy bármely részébe, felelőség mellett. A Kiski Völgy legismertebb üzletembere. Irodahelyiség: LEECHBURG FURNITURE CO’s. BUILDING, LEECHBURG, PA. P. & A. PHONE 131. LAPUNK A REFORMÁTUS EGYESÜLETNEK ÉS AZ EGYESÜLT AMERIKAI MAGYAR RE- FORMÁTUSSÁGNAK ELVÁLASZTOTT EGYETLEN HIVATALOS LAPJA.