Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-02-02 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. megfognak környékezni lelketlen emberek, akik olcsó díjtételek mellett Ígérnek nagy kifizetésket. Az én lelkész! gyakorlatomban, épen úgy a másokéban fordult elő sok eset, hogy az illető, bár meglehetős magas rátát fizetett, még se kapott annyit se, hogy el lehetett volna temettetni belőle. Nem azt mondjuk, hogy az amerikai biztositó társulatok nem j ók. Sőt inkább! De azt mondjuk, hogy azok a máról — holnapra élő állítólagos társulatok, amelyek sokat Ígérnek és keveset kérnek: bizony keveset vagy éppen semmit se fognak adni! Azért minden testvéremnek, amikor olyan biztosítási ügyökkel beszél, aki sokat igér és keveset kér, azt tanácsolom, hogy jusson eszébe, amit ma sokszor olvasunk: Safety first! Ez a biztosság egész bizonyosan meg van most már Református Egyesületünknél. Senkinek sincs oka arra, hogy a biztosat elhagyja a bizonytalanért! * * * Még van egy dolog, ami különösen megmutatja, hogy a Református Egyesület vezértestülete hivatásának a magaslatán áll. Ez pedig az, hogy a Széchényi grófné által megkezdett mozgalomhoz is megadta azt, amit megadnia jogában állott. Csudálatos, hogy ez a mozgalom se sikerül! Ennek a sikertelenségnek egyenesen az az oka, hogy nincsen meg a kellő vezetés. Természetes, hogy Széchényi grófné kezében volna a legjobb helyen az egész segély akciónak a veztése. Ám ő is csak akkor ér el sikereket, ha mellette van a magyar közvélemény és ennek a közvéleménynek a tolmácsolója az amerikai magyar sajtó. Ez pedig nem igen sokat tett még ennek az ügynek az érdekében. Leadta az idevonatkozó híreket: s aztán vége! Egy ilyen ügyet minden nap a felszínen kell tartani! Mire valók a napi lapok, ha nem arra, hogy egy ilyen eminesül magyar célt odaadással és hűséggel és annélktil szolgáljanak, hogy valami ellenszolgáltatást várnának! ? Azok, akik vezették ezt a mozgalmat, lehetnek egészen derék emberek, és azok is, de nem tudnak közel férni a magyar népnek a leikéhez! A nép között pedig nincsen egy akarat. Rósz lelkű uszítok ennek az akaratnak a hiányát felhasználják arra, hogy a saját maguk malmára hajtsák a vizet! A mozgalomnak sikerétől függ egy magyar nemzedéknek a megmaradása! Azért ezen a téren is cselekedni kell! * * * A magyarországi és az elszakadt részekben kínlódó magyar református újságok sorsa is érdeklte ezt a gyűlést és tíz lapnak száz dollárnyi adományt szavazott meg. (Emelkedett szellemű, nemes határozat volt ez! Szerk.) Itt jut eszembe, hogy milyen könnyen talpra lehetne állítani a föltétlenül szükséges magyar egyházi lapokat ! Nem kellene semmi más ehez, mint az hogy előfizessünk egyik — vagy másik olyan lapra, amelyet föltétlenül szükségesnek ismerünk! Persze arra nincsen semmi szükség, hogy gombaszerüen felsarjadzott lapokat pártoljunk! Az Am. Magy. Ref. ok Lapját természetesnek tartom hogy mint a magunk lapját első sorban erősítsük meg Ha ennek a lapnak az előfizetői megszaporodnának, úgy ez a lap minden jogos igényt képes volna kielégíteni!*) Épen úgy élezünk mi is, mint e czikk illustris írója. Egy kis jóindulattal, egy kissé több megértéssel, a hittestvéri összekötő szeretet érzésének kimutatásával a REFORMÁTUSOK LAPJÁT a hitélet erősítése körül a leghatásosabb segítő eszközzé lehetné kifejleszteni. Újra kéren a közönyös, a hideg lelkészeket: fogjanak kezet a jó munkában azon derék lelkészek csapatával, kik felismerték és használják a Reformátusok Lapját. Szerk. Mikor bírálatokat mondunk: nem szabad felednünk, hogy a lapnak — különösen egyházi lapnak előfizetők kellenek, mert az egyházi lapok hirdetésekből nem élhetnek meg! Azért, mikor haza gondolunk a magyarországi lapokra: idehaza is gondolnunk kell arra, hogy egyház- tagjaink és az egyházon kívül állók közül is, minél többen fizessenek elő erre a ma legnagyobb magyar protestáns lapra az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJÁRA. így lesz, mert csak igy lehet ez nagyobbá és tartalmasabbá is! Megvette-e már az Amerikai Magyar Református Naptárt? Ha nem vette volna még meg s ha nem kaphatná meg a lakó helyén, — Írjon a legközelebbi lelkész hivatalhoz, vagy az egyesületi osztályjegyzőhöz. Náluk lehet kapni ezt a szép naptárt, amelyhez hasonló magyar árvaházi vagy egyházi naptár még nem jelent meg! Az ára 50 cent. És ez teljes egészében az árvaházat illeti, mert a könyvnek az előállítási költségeit teljesen fedezik a hirdetések! Nem csak jó könyvet kap, aki ezt a Naptárt megveszi, hanem adományával az árvákon is segit! ANTHONY FAVERŐ Törvényesen bejegyzett nyilvános Bankár Hajójegyeket elad az összes vonalakra Pénzt küld a világ bármely részébe, felelőség mellett. A Kiski Völgy legismertebb üzletembere. Irodahelyiség: LEECHBURG FURNITURE CO’s. BUILDING, LEECHBURG, PA. P. & A. PHONE 131. MODERN TEMETÉSEK. A legtöbb temetést mi rendezzük ezen a környéken. Ez annak a bizonysága, hogy a mi áraink olcsóbbak mint a többi temetésrendezőéi, — és a közönség ezt méltányolja. CG.SCHMITT UNbEtoAICCR 421-425 S. MAIN ST. PKTLUrPSWLNfeO- UODTSSD MNEVjmSXYAMD PEMNSrOOMA CALL 1311A WHOUR.OAV- wicht