Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-02-02 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 óráját élitek, értsétek meg egymást és fogjatok össze teremtő munkára. Magyar református testvéreim! A dicső emlékű Bethlen szellemében álljunk csatasorba az erdélyi és magyarországi reformátusok megvédésében. Azt pedig megtehetjük, ha minden lelkész, professionális ember, komoly gondolkozó református beáll tiszteletbeli tagnak a Bethlen körbe. Ezzel a cselekedettel elértük azt, hegy a magyar reformátusság központosította az intelligenciát. Ez a kör hivatva volna arra, hogy az amerikai hittestvérek előtt is ismertetnék a hazai helyzetet. El kell ismernünk, hogy ebben a fontos kötelességben nem tettünk egy lépést sem. Pedig ki tehetne többet, ebben a nagy protestáns világban, mint mi reformátusok ? Azután, mikor ez a kör megerősödött, adhatna ki egy havi folyóiratot, vallásos, tudományos, és szociális kérdések színre hozásával, amely folyóirat a reformátusok lapjának havi mellékletét képezné. Hej, de milyen szükség van erre testvéreim. Tudjuk, hogy a napilap mindennap születik és meghal. A heti lap nem ölelheti fel ezeket az égető kérdéseket. Ha van kiváló magyar orvos, ügyvéd stb. és ezek tudnivaló cikkeket Írnának, melyet, mint egy kincset megőrizhetünk, elraktározhatunk. Az amerikai nép sohasem fogja megtudni termékenyítő eszméinket, építő gondolatainkat napig élő újságokból, erre gyökeres protestáns irodalmi tér szükségeltetik. A kör létesítene magyar könyvtárat, a könyveket parcel post gyors közvetítése folytán mindenki használhatná, éppen ez a rendszer már is folyamatban van a theologiai könyvtárnál. Előre kiszámíthatatlan kulturális munkát végeznénk el ezzel a tervezettel. Továbbá azt sem szabad figyelmen kivili hagynunk, hogy a magyar tanulóságot nem lehet félrevetni. Az volna inkább áldásos, ha a két tábor — a hazai és az amerikai — képzettségű egyének együtt működnének, pótolva egymás hiányát, eszme cserét váltva olyan kérdéseknél, amelynek megvitatása életszükségünket képezi. Csak igy lehetne egy országos közérzést támasztani egyházi életünkben. A beállásidij megállapítását egészen a körre bízom, célom csak az volt, hogy rámutassak a kör szolgálatot tevő erejére, a reformátusság egyesítésére, amely egységen keresztül szolgálhatnánk, teljes erővel, mindkét hazában élő testvéreinket. A Református Egyesületnek uj vezértestülete a napokban Pittsburghban rendkívüli vezértestületi gyűlést tartott. Ennek a vezértestületi gyűlésnek sok kiemelkedő és olyan pontja volt, amelyek, ha csakugyan van bennünk kálvinista öntudat és ezzel kapcsolatban csakugyan megértjük azt, hogy mi ez idő szerint az Amerikában élő magyar reformátusságnak Istentől kimért hivatása: úgy oda fognak állítani bennünket mindnyájunkat arra munka mezőre, melyet Isten eleve kimutatott azoknak a részére, akiket ide áthozott, akár papokat, akár világiakat. Életünknek egyetlen egy eseménye se céltalan!. Hogy lett volna céltalan az a nagy esemény, a mely bennünket ide, ebbe az uj világba hozott átal! Nem az. volt Istennek a célja az idevaló kivándorlásban, hogy több vagy kevesebb dollárt halmozzunk össze; nem is az, hogy itt kisebb — nagyobb, virágzó vagy tengődő gyülekezeteket alapítsunk! Ezek mind csak eszközök voltak az igazi nagy célnak a megvalósításához. Ez a nagy cél nem más, mint a magyarországi református egyháznak és különösen az elszakadt részeken maradt, nagy nyomorúságban élő egyházaknak olyan segítése, amely egy részről nem csak felmaradásukat teszi lehetővé, hanem reményt nyújthat arra is, hogy nem némulnak el a kálvinista magyar harangok,, sőt a melyek már elnémultak, azok is megszólalnak, hogy örök időkig hirdessék azokat az igazságokat, amelyek egyedül képesek bármely nemzetet boldogitar ni. Ezt a nagy célt, amelyre e sorok írója már évekkel ezelőtt rámutatott, látta most meg a Református Egyesület vezértestülete, amikor százötven dollár évi járadékot állapított meg a nagyenyedi egyháznak a felsegélésére. Ezzel a határozattal egyszersmind példát akart adni arra, hogy gyülekezeteink is tegyék meg mindazt a mit megtehetnek az erdélyi magyar re- formátusságért. Nagyobb gyülekezeteink bizony képesek arra, hogy egy — egy gyülekezetnek a gyámolitá- sát elfogadják! A kisebbek talán együttesen tehetnének ebben az irányban valamit! És nem csak ennyit kell tenniök gyülekezeteinknek! Annál a kapcsolatnál fogva, amelyben a legtöbb gyülekeetünk él: többet lehet és többet kell tenniök a lelkészeknek és egyháztagoknak. Meg kell győzniök az amerikai testvéreket arról, hogy a kálvinismust Europa keleti részén csak úgy lehet megtartani, ha megmentjük az erdélyi református egyházakat. Különben az orosz koloszus mellett nem csak eltörpül a protestáns egyház, hanem egyenesen a végpusztulásnak lesz kitéve! (Föltétlenül úgy van! Szerk.) A Református Egyesület meglátta a nagy célt. A vezértestület saját jogkörében meg is tette, amit tehetett. Rajtunk van a sor, hogy mi is megtegyük mindazt, amit meg lehet és Isten akarata szerint, meg is kell tennünk! * * * Ezen a Vezértestületi gyűlésen hivatalosan jelentette Molnár István titkár, hogy az uj fizetési dijjak nem okoznak olyan nagy visszahatást, mint a minőtől előre féltünk. Milyen felemelő dolog látni azt, hogy mind jobban belátják a mi testvéreink azt, hogy minél kevesebb dijjat fizet valahová valaki, annál bizonytalanabb, hogy halála esetén megkapják-e örökösei a megígért dijjakat! Természetes, hogy az ilyen nagy változások nem járnak minden gond és baj nélkül. De higyje el nekem minden testvérem, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy a fizetési díjtételek a törvény által megkövetelt minimumra emeltettek, hanem az, hogy sok — sok embert
