Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-08-09 / 32. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. tarescu kisebbségi miniszterekkel közölték az erdélyi református egyházi és népkisebbségek körében szerzett tapasztalataikat. Egyben átnyújtották a hozzájuk juttatott memorandumokat is, azzal a kérelemmel, hogy az abban foglalt méltánylást érdemlő kéréseket a román Romiár y belátással teljesíteni fogja A kiküldöttek utazása rendkívül sokat fog jelenteni erdélyi református egyházunk jövője érdekében. Az erdélyi lapok mind részletesen foglalkoztak a delegátusok kőrútjával- S maguk a delegátusok, ahol csak megjelentek, biztatást öntöttek a szenvedő erdélyi református egyház és magyarok leikébe s az anyagiak szülte nyomoron is igyekeztek segíteni. így a nagye- nyedi kollégiumnak 200 dollárt, a zilahi gimnáziumnak 500 dollárt, a tordai ref. leányiskolának 100 dollárt, a kolozsvári ref. iratterjesztésre 40 dollárt és több nyugdíjazott ref. lelkésznek 20—20 dollárt nyújtottak. Dr. Schäffer Károly és Laky Zsigmondné július 7-én, dr. Beach Sylvester pedig július 10-én hagyta el Erdélyt s jöttek Budapestre. Dr. Schäffer egy napi tartózkodás után Budapestről Cseh-Szlovákiába ment, dr. Beach S, pedig Laky Zsigmondnéval Csonka-Magyar- országon tíz napig tartó körútra indult. Az erdélyi és csonka-magyarországi református egyház sorsa közös. “Belől harc, kivül félelem.” A szenvedés serpenyőjébe vetett bennünket Istennek irántunk való kikutathatatlan bölcsesége. De nem mi hordozzuk a mi szenvedéseink súlyos keresztjét, hanem az “Isten erejének nagy volta .” Bár “mindenütt nyomor- gattatunk, de meg nem szorittatunk, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.” (2. Kor. 4:8, 9.) A szenvedésben ismernek egymásra a magyar reformátusok itt és odaát s mily jó tudnunk és meghallanunk végre, hogy szótszákithatatlanul örökre testvérek vagyunk és maradunk a Lélek egységében. A KÁLVINISTA SZEMLE helyettes szerkesztője. ÁRVÁKNAK FOHÁSZA. Mióta megholtál, jó anyám, Könnyem hull nappal s éjszakán, Hogy nincs itt többé védő, hü kezed, Oh, — az ajkam, csak Téged emleget. Úgy fáj, bár sok év elszaladt, Oh anyám, mért vagy már a föld alatt ?! Ha itt volnál jo anyám mellettem, Hogy ragyogna örömtől két szemem, Jó apám küld ruhát, dollárt eleget, Nem is szenvedek egyébb szükséget, Sóhaj szivemből csak a miatt szakad, — Mért vagy jó anyám, már a föld alatt?! És mégis hogy a rágalom s gyűlölet, Lett úrrá most a világ felett, Jobb hogy ott lennt vagy álmaidba, Itt szived százszor is megszakadna, Jöjj s vidd el árva fiadat, Oh anyám, — jobb ott a föld alatt. Toledo, O. Balázs Lajos. A káromkodó magyar. A Szentirás ítélete a káromkodásról. A magyar embernek a káromkodáshoz való viszonyáról egyik magyarországi napilapnak tárcarovatában egy igen ismert és maga magát előkelőnek tartó, de valójában laza erkölcsi felfogású iró olyan értelmű fejtegetéseket közölt, amelyekben azt igyekezett bebizonyitani, hogy a káromkodás nem is olyan nagy bűn, sőt a magyar ember természetéhez és egyéniségéhez valahogyan illik is és nem kell olyan súlyos hibának venni, ha a magyar lélek a káromkodásra annyira alkalmas, szépen zengő magyar nyelven egy-egy káromkodás formájában könnyít a lelke keserűségén. Nem értjük, hogy müveit, jóizlésü s még hozzá magát keresztyénnek tartó iró ember miképen tud úgy megalkudni, kiegyezni a bűnnel, miképen tartja megengedhetőnek, megbocsáthatónak azt, a mi nyilvánvalólag isteni, emberi, erkölcsi törvények s a társadalmi közönséges illem fogalmai szerint is a legcsúnyább bűnök egyike, — mint a hogy ezt teszi hivatkozott tárczaczikkében a szóban forgó tárczairó. A ki a magyar faj javát, boldogulását igazán akarja munkálni, semmiesetre sem teheti ezt azzal, hogy palástolja s szépíti bűneit, mint a milyen nyilvánvalóan nagy bűne a magyar embernek az éktelen ká- romodás, Sajnos ebben a bűnben nemcsak az iskolázatlan, hanem még a tanult emberek, még a legmagasabb közhivatalban ülő egyének is leledzenek. Nagyon helyén való volt azért, hogy a budapesti tekintélyes ref. egyházi lap, a KÁLVINISTA SZEMLE nemrég A KÁROMKODÁS REFORMÁTUS SZEMPONTBÓL czim alatt az alábbi szép fejtegetést közölte a lapban:— A KÁROMKODÁS REFORMÁTUS SZEMPONTBÓL. A káromkodás a Szentirás és a ref. erkölcstan szempontjából. A különböző vallások történeti bizonysága szerint a káromkodás az ember bűnös természeténél fogva bármilyen szomorú, de általános jelenség. Tilalmak és törvények szólnak az egyes vallásokban az istenség ellen elkövetett káromló beszéd megakadályozására és megbüntetésére. A különféle vallásokban sehol sem áll oly magas fokon Isten szentsége, méltósága és dicsősége, mint a szent írásban s éppen azért sehol sincs oly határozott és erős tilalma az Ő szent neve káromlásának sem. Milyen megrázó és hatalmas erővel szól a harmadik parancsolat: “A te Uradnak, Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Ur büntetés nélkül azt, aki az ő nevét hiába felveszi.” Tehát “hiába” ne mondd ki az űr nevét, ne vedd az ajkadra tiszteletlen módon, megvetéssel vagy becsmérelve. Vagyis ne használjuk az ő nevét meggondolatlanul, könnyelműen és elhirtelenkedve, egyszóval: hiába. Viszont egyáltalában nem azt jelenti ez, hogy most már sehogy se használjuk az úr nevét, hanem azt, hogy tisztelettel s a Neki járó illedelemmel kell azt aj-
