Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-07-26 / 30. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. ten törvénye, a törvénytevők munkájából az isteni i- gazság ereje: csak eredménytelen szélmalomharc minden javítási szándék. Mert az írás az, ami hasznos nemcsak a tanításra, feddésre, hanem a megjobbitásra is, ami nélkül a két előbbi hiábavaló. Azt kell jól megértetni, hogy Isten minden körülmények között látja és bizonyosan megbünteti a bűnt: nem úgy, mint az emberek, akiket ki lehet játszani, akik előtt szépségflastrommal lehet eltakarni a legrutabb bűnöket, akik maguk is bűnösök lévén, könynyen kaphatók a bűnnek pártolására is. Az igazságban való nevelésre egyedül az írás.alkalmas. Mert ebben nem ez vagy amaz, ilyen vagy olyan igazság nyilvánul meg, hanem maga az igazság: az Ur Jézus Krisztus. Az Őbenne való hit által tehet bennünket az írás bölccsé az idvességre. hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre fölkészített. Aki bölccsé lett az idvességre a Jézus Krisztusban való hit által: az fölkészittetett, tehát képes minden jócselekedetre, az tökéletes Isten embere: az képes elérni az örök szent célt, melyre Isten szánta és rendelte. Erre való a teljes Szentirás, mely a maga egészében és összefüggésében Istentől ihletett: Isten beszéde és legszentebb akarata. Sziics József. Lelkészözvegyek. Az általános szellemi és gazdasági leromlottság sok sebet szakított anyaszentegyházunk testén is. Ezek közül egy nagyon égő, nagyon kiáltó idekívánkozik lapunk vezetőhelyére. A lelkészözvegyek szivszoritóan szomorú sorsa ez. Mindig fájó, mindig nyitott seb volt, de annyira talán sohasem, mint most. Tisztes matrónák tehetetlen, gyászbaöltözött serege rejtegeti, foltozgatja rettentő nyomorúságát. Most már rejtegetni sem tudja. Van olyan is, aki cselédnek állana, de kinek kell tehetetlen, öreg cseléd, aki maga is gondviselésre érett? Valamikor, ha szerényen is, tisztes jólétben éltek a parókiák falai között. Segítettek gondot viselni a nyájra, melyben Isten őket is vigyázókká tette. A község lakói tisztelettel tekintettek rájok s mikor özvegyi ruhában elhagyták a templom tájékát, soha el nem gondolt nyomorúság, valóságos koldussors ásított rájuk, ha magánvagyonuk nem volt. Nem tudom, tudja-e református társadalmunk azt, hogy ma Magyarországon egy lelkészözvegynek egész évi nyugdija nem elég két heti élésre? Apró kis alkalmi segítségek alig tesznek számot. A könyörületes szivek is sok irányban vannak elfoglalva, meg is fogyatkoztak. Ezek a feketeruhás mat rónák meg, amig lehet, elrejtőznek a nyomorúságukkal, mert szégyenük azt, ami miatt nekünk kell pirulnunk. Hivatalos egyházi intézményeink, ha meg van is a jóakaratuk, ilyen célra szolgáló hivatalos pénztáraikból nagyon keveset—a mai viszonyokhoz képest, majdnem semmit — adhatnak ezeknek a küzködő, minden tiszteletre méltó özvegyeknek. Bizony restelkednünk kell amiatt, hogy a mi hitünk elöregedett hűséges cselédei ide jutottak! Egyszer már komolyan, Isten előtt való felelősség érzésével meg kell kérdezni magunktól, hogy legyőzhetetlen kényszerűségből kellett-e idejutniok? Lehet-e ezen a megdöbbentő állapoton segíteni, vagy nem ? Vallom, hogy nem kellett volna idáig jutniok, állítom, hogy lehetne ezen segíteni. Nemcsak lehet, hanem kell is, de nem úgy, ahogy itt-ott nagy jóakarattal, de nem elégséges eredménnyel próbálkoztak. Egy-egy egyházmegye területén való könyöradomány-gyűjté- sekkel, vagy némi terménynek önkéntös felajánlásával nem lehet sokra menni, mert az ilyen segítési mód részben elszigetelt, részben, ha gyakorlatban van is, nem állandó csak incidentális és nem segít annyit, amennyire múlhatatlanul szükség van. Itt csak intézményesen lehet igazán segíteni. Én úgy érzem, hogy e mellett a kérdés mellett nem szabad vállvonogatással elmenni, mert Isten ezt számonkéri tőlünk. Kell, hogy a mi nyomorgó lelkész- özvegyeink sorsa lelkiismeretünknek állandó terhe legyen. A lelkipásztorok ezekben a küzködő özvegyekben lássák meg saját hitvestársaiknak s gyermekeiknek esetleges megdöbbentő sorsát, keseredjen meg a szivük s legyenek szószólói, agitátorai az özvegy pap- nék segítése ügyének. A gyülekezetek is ismerjék Istentől rájukrótt szent kötelességüknek, hogy gondoskodnak kell “kiváltképpen a mi hitünk cselédeiről.” És kik a mi hitünk cselédei, ha nem ezek a gyászruhás özvegyasszonyok? Tóth Lajos. *) A legtekintélyesebb és legelterjedtebb hazai ref. egyházi lapból, — a Budapesten megjelenő KÁLVINISTA SZEMLÉBŐL vettük át e rokonszenves czikket, — melyet annyival is inkább szívesen közlünk, mivel annak tartalmával s czéljával teljesen egyetértünk. A magyarországi ref. egyház vezetősége a közegyház anyagi alapjainak összeomlása folytán nem képes kellően gondot viselni az egyház érdemes elhunyt lelkészeinek özvegyeiről s árváiról. Debreczenben 47 lelkész özvegy él a legsiralmasabb nyomorúságban. Az egyet, egyház Lelkésznyugdij- intézeti elnöke, az érző s nemes szivü Dokus Ernő, megható levélben rajzolta nemrég azt a szomorú helyzetet, melyben a Convent találja magát az Ínségben vergődő lelkészözvegyek s árvákkal szemben. Évi 80 cent az az összeg mivel segélyezheti őket. Bizonyosak vagyunk a felől, hogy az amerikai magyar ref. gyülekezetek nemes áldozatkészsége, hittestvéri segítő s je re tété egész könnyen talpraállíthatná az egyet, egyház, gyámintézetét. Missiok Köréből. HOME AND FOREIGN MISSIONS. FORWARD MOVEMENT. A Ref. Church vezetősége négy esztendővel ezelőtt egy nagyszerű mozgalmat indított meg Forward Movement elnevezéssel, mely mozgalomnak kitűzött czélja az volt, hogy 5 év leforgása alatt úgy megerősítse az egyházi közintézményeket, iskolákat, árvaházakat, bel és külmissioi gyülekezeteket, a vasárnapi iskolai Tanács, a Lelkészi Nyugdijjintézet stb. szervezetét, hogy ezek minden igényeknek megfelelhessenek, s minden hozzájuk fűzött várakozást kielégi thessenek. Mintegy 10 millió dollárt remélt a Ref. Church vezetősége öt év lefolyása alatt összehozni a hívek áldozatkészségéből. Ez év Jun. 30-ig hat és fél millió dollárt ajánlottak meg e mozgalom czéljára a gyülekezetek tagjai, a mely ajánlatnak körülbelül fele folyt be s a
