Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-07-12 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 sadalmi és egyházi életét kell magasahb színvonalra emelni, hogy a gyermekek igaz érdeklődéséhez jussunk. Már pedig minden tanítás első kelléke a tanuló. Nem csak kényszerűségből, kelletlenül járó tanuló, hanem olyan, aki érzi hogy épp olyan szükséges dolgot tanul a mi iskolánkban, mint a Public Schoolban. A tanuló hiány vagy kedv hiány titka rendesen itt van. Egyházaink kötélessége, hogy nevelje a szülőket, mielőtt a gyermekek neveléséhez fogna. A tanítás másik kelléke: a tanterv. Röviden azt mondhatnám, hogy ez a mi iskoláinkból hiányzik. Pedig ha valaki elkezdene építeni egy házat tervrajz nélkül, neki kezdene vetni a kertbe beosztás nélkül babot, borsót, dinyét, virágot összevissza, ha valaki számolni tanulna s az egyszeregy helyett a geometrián kezdené, — nos, mindenkire rábízom hogy minek nevezné az atyafit? De ha ezeknél egy sokkal nehezebb munkáról van szó, egy nyelvet megtanítani, egy fajt megismertetni, a gyermekbe múltat, hagyományt, szokásokat nevelni, — kevesen ütköznek meg rajta hogy ezt tanterv, rendes tananyag nélkül csináljuk. “Ott a tanító ur, az ö dolga” — mondják. De kedves olvasóim, a világ melyik részében találnak olyan tanítókat, akiknek maguknak kell kitalálni hogy mit és hogyan tanítsanak? A jó tanító jól tanít, a jó soff őr jiól vezeti az automobilt, de amennyire a soff őr nem csinálja a gépét legfeljebb kisebb hibákat javít rajta, épugy a tanító leg feljebb a gyermekek felfogásához mérten kihagy vagy told a könyvhöz, de nem csinálja a könyvet. “Ott vannak az Abcék, mi is abból tanultunk.” Meg álljunk csak. Az Abcéből én azt tanultam egy évig, hogy hogyan kell betűket pingálni és kiejteni. Én még akkor nem tudtam a betűket. De a mi gyermekeink mind ismerik a betűket, csak másként. Nekik nem megtanulni kell, hanem a kimondási különbségeket kell megjegyezni. Nekik nem a betűk Írását kell gyakorolni — Abcéink erre valók nagyrészben — hanem a kiejtési különbségeket kell begyakorolni. Ég és föld különbség pedagógiai szempontból. Aztán meg a nyári iskolában egy év helyett 7-8 hétig tanulnak. A tempó egész más kell hát hogy legyen. Egy könyv, amely egy éves tanításra van beosztva, természetszerűleg egészen más mint egy 7-8 hétre szabott. Meg ha jól emlékszem az Abcét első elemista koromban tanultam. Másodikban már olvasókönyvem volt, harmadikba — oh! akkor már egy csomó mindenféle könyvem. S mi könyörtelenül tanítjuk 6 éves gyermektől 14 évesig az Abcét. Egy 6 éves gyermek felfogásához mért könyvet egy 12 évesnek. Ennél másik nagyobb pedagógiai hibát nehezebb lenne elkövetni ! Kinek ne fájna a szive, ha egy gyermeknek, aki meséket olvas angolul, én ilyeneket vagyok kénytelen tanulni adni “no, ró, ri, ré, ne, ró, un, űr, én, ón, orr, ir, ni, un stb” (Ref. Abc. 6 old.) Hogy legyen kedve tanulni a gyermeknek! És csak a tanítók lelkiismeretes lélekőlő munkájának lehet betudni, hogy még igy is tudnak eredményt felmutatni! Magyarul imi — olvasni megtanítani angolul iró- olvasó gyermekeket, sokkal, de sokkal könyebb lenne mint gondoljuk, ha lenne elsősorban is egy amerikai ma gyár gyermekek számára irt, az ő tudásukhoz és ké- peségükhöz alkalmazott — Abcés könyvünk és megfelelő további könyvünk haladók részére. Ha lenne tantervűnk és ehez alkalmazott tankönyvünk nyári, szombati, hétköznapi iskoláink részére. A Reformed Churchhöz tartozó egyházmegyéink, Presbiteriánus lelkész gyűléseink, Független egyházaink miért ne tudnának egyszer elvont, elvi kérdések helyett ilyen praktikus, de annyira szükséges kérdésekkel behatóan foglalkozni? És nem csak foglalkozni, de nekiállni és megcsinálni. Semmi se lenne ennél fontosabb és sürgősebb. Legközelebb részletesen írunk hogy milyennek képzelnénk el egy megfelelő tantervet. Hogy mennyire fontos ez, azt csak megerősíti a tanítás harmadik kellékének, tanítóinknak képesítése. Nehány nagy egyházunk kivételével az iskolákat mi lelkészek, feleségeink, diákok vagy magasabb iskolába járó egyháztagjaink — egy szóval nem arra képesítettek végzik. Természetszerűleg annál inkább kénytelenek ragaszkodni a könyvhöz. Jóhoz vagy rosszhoz. Elismerés és hála legyen ezeknek az ennyi nehézséggel küzdő tanítóknak, hogy mégis képesek megtanítani valamit. De mennyivel termékenyebb lenne munkájuk, ha megfelelő nyagot tanítanának, megfelelő tankönyvekből ’ Lapunk tárczája. Rovatvezető: Nt. Ujlakv Ferencz loraini ref. lelkész. BUNYAN JÁNOS TEXTUSA. legelterjedtebb könyvek egyike — a biblia után — a “Zarándok útja.” Olvasóink közzül is többen olvasták, vagy talán meg is vették. Ezt a hires könyvet Bunyán János irta. Hogy Bunyánnak melyik volt a legkedveltebb bibliai verse, hogy melyik volt az a textus, amely által lelkének békességét megtalálta, az lépten nyomon ki sugárzzik minden írásából. Amint a szerelmes ember szerelmesének nevét bevési fába, rákarcolja kőre, te- leirkálja vele a papírlapokat, úgy Bunyán János is beleírta könyvébe azt a textust, amelyik szivét a legtöbb melegséggel, békességgel töltötte el. Újra ás újra előcsendül minden Írásából. Mint hűséges barát, végigkíséri egész életén. Ez a textus enyhíti meg a börtön cella egyhangúságát. Amikor elfelejtkeznek róla, senki fel nem keresi, ez a textus, mint vigasztaló angyal, fel fel támad emlékezetében, meglátogatja őt. Napfelköl- tekor e textus ad neki bizalmat, este ez ad megnyugvást, békességet. Könyeit ez törli el. Szomorúságát ez deríti fel. Ezzel leheli ki lelkét. Ha valaki állandóan visel egy szép gyémánttüt, akkor annyira megszokjuk, annyira az illetőhöz tartozónak tudjuk, hogy a kettőt el sem tudjuk képzelni egymás nélkül. Ha az illető nevét említik, megjelenik előttünk a gyémánttii is. így vagyunk Bunyánnal is. Bunyán és az ő textusa elképzelhetetlenek egymás nélkül. összenőttek. Egymáshoz tartoznak. I. Ha kinyitjuk a “Zarándok útját” és olvasni kezdjük, mindjárt az első lapon egy férfiúval találkozunk. Rongyokba öltözötten, kétségbeesett, gondterhes arccal, hátán nehéz terhet hordozva jár a mezőn és ezt kiáltja: “Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözöljek?” “Látod e magad előtt azt a ragyogó világosságot?” kérdi tőle Evangélista. “Azt hiszem, hogy látom,” felelte az összetört ember.
