Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-05-31 / 22. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. i |g=—*—■ :i -4Az események nyomában. 4-------4- 1 i . 1^——l Ifjaink bizonyságtétele. Mindazoknak a szivét, akik a magyar jövő iránt érdeklődnek, bizonyára örömmel tölti el az a tudat, hogy azok az ifjak, akik Magyarországból azért jöttek át Amerikába, hogy itt olyan ismereteket szerezzenek, amelyeket aztán odahaza az anyaszentegyház javára kamatoztassanak: a legszebben felelnek meg azoknak a követelményeknek, amelyeket irántuk nem csak itt támasztottunk, hanem odahaza is. Egész őszintén jelentjük ki, hogy a tanuló ifjak kihozatásában nem az volt a gondolatunk, hogy azok, akik kijönnek itt maradjanak, hanem az, hogy itt az amerikai, mélyen járó és még is gyakorlati keresztyén- séget megismerve, odahaza minél többen álljanak annak a mozgalomnak a szolgálatába, melynek a célja a magyar református egyház belső megújítása és külső megerősítése. Úgy képzeltük el, hogy ezek az ifjak lehetnek azok az összekötő kapcsok, a kiken keresztül lassan-lassan egy erős hid épül fel, amely a magyarországi és az itteni kálvini egyházak között az összeköttetést mind erősebbé teszi. Hogy ez igy van, azt bizonyítja az, hogy először nem is az ifjak kihozatásáról volt szó, hanem arról, hogy innen Amerikából, évről-évre egy-egy tanár menjen át Magyarországba s ott a theologiai aadémiákon tartson előadást az amerikai egyházi életről. Ezt a gondolatot változtatták meg a közöttünk lefolyt tárgyalások úgy, hogy ennek eredménye lett a diákok ki- hozatása, ismétlem azzal a gondolattal, hogy a kihozatott ifjak hazamenjenek és odaháza értékesítsék itten szerzett ismereteiket. Ha az először kijövök nem a nehezebb, hanem a könnyebb részt választották, az még nem ok arra, hogy a terv diadalába vetett reménységünket elveszítsük. Mert ime ma már úgy áll a dolog, hogy a legelőször kijött ifjak közül kettő elvégezte a theologiai tan- folyamot és pedig a legnagyobb elismeréssel. Most még egy évet akarnak eltölteni Princetonban, hogy megszerezzék a legmagasabb fokozatot a theologiai tudományokban s aztán hazamennek, hogy egyik-vagy másik helyen, hová Isten állítja őket, világi fáklyák legyenek ! Hát ezért akartuk meggyujtani a gyertyákat, hogy világosságot adjanak mindazoknak, akik a házban vannak! Vajha minden tanulónk érezné, hogy ez a kötelessége ! Nem csak azok az ifjak, akik hazulról jöttek ki, hanem azok is, akik már itt születtek és felsőbb iskolákba járnak, szintén ilyen bizonyság tevők. Itt természetesen csak azokról beszélek, akik olyan iskolában tanulnak, ahol a magyar nyelvben is kiké- peztetést nyernek, hogy igy minél több szolgálatot tehessenek fajuknak. Tudom, hogy sokan vannak már a magyar fiuk és magyar leányok közül, akik felsőbb iskolákba, egyetemekre járnak, de minket első sorban azok érdekelnek, akik a magyar nyelvű tanfolyamokat is látogatják és igyekeznek arra, hogy a magyarnyelvben irodalomban és történetben minél alaposabb ki- képeztetést nyerjenek. A mint tudom minden ilyen iskolában a legszebb reményekre jogosít bennünket ifjainknak a szorgalma, kitartása és magaviseleté. Nem tudom, hogy más iskolákban hogy van, de azt tudom, hogy Lancasterben ifjaink között ismét lesznek olyanak. akik pálya dijja- kat nyernek s ezzel mind jobban bekerülnek az amerikai tanuló ifjúságnak ama rétegébe, amely előbb-utóbb a vezető szerepet fogja betölteni! Vájjon ilyen körülmények között nem kell-e oda- állanunk telj es erőnkkel a magyar nevelés ügye mellé ?! Vájjon az az áldozat, amit erre a célra fordítunk, nem hozza-e meg a legnagyohb kamatot, amit csak várhatunk ?! Bizony meghozza! Ne idegenkedjünk tehát a magyar nevelés ügyétől, hanem egyházaink és egyleteink, tehetősebb magyar embereink álljanak oda e mellé az ügy mellé és igyekezzünk lehetővé tenni, hogy minél több magyar ifjúnak legyen alkalma arra, hogy fel«- sőbb iskolákat végezhessen! ök lesznek majd a bizonyságtevők amellett, hogy értékes nép vagyunk, akik hozzájárulunk még az Egyesült államok gazdagításához is azokkal a talentumokkal, amelyeket a magyar fiuk kamatoztatnak az egész emberiségnek, de különösen Amerikának és Magyar országnak a javára! xxx És még egyet. Nem volna szabad elfelednünk, hogy ma már nem csak a fiúk, hanem a leányok is lehetnek ilyen bizonyságtevők. Leányaink közül talán még többen végeztek felsőbb iskolát, mint a fiaink közül. Ma már alig van olyan nagyobb város, ahol sok magyar leány ne volna, aki elvégezte a felsőbb iskolát s mint ilyen 'helyezkedett el egyik vagy másik foglalkozási körben. Azt azonban meg kell állapítanunk, hogy magyar szempontból még ez nem elég! Nekünk ezt a szempontot soha sem szabad figyelmen kívül hagynunk! Igyekeznünk kellene azért arra, hogy leányainknak is megszerezzük azokat az alkalmakat, amik őket arra képesítik, hogy a magyar nyelvet minél jobban megesmerjék s igy könnyebben helyezkedhessenek el a mi egyházi életünkben. Rámutattam már arra, hogy a romai kathóliku- sok, és a többi magyarországi egyházak minket ezen a téren nagy lépéssel előztek meg. Az apáca képző intézetekbe sok magyar leány lépett be az utolsó pár esztendő alatt, akik természetesen mint tanítók, vagy ápolók vagy egyházi téren munkálkodók, nagy szolgálatokat fognak tenni az egyháznak. Nekünk is vannak intézeteink, ahol az egyházi munkára készítik elő azokat, akik ezen a téren akarnak foglalkozni. Ám. magyar tanerőnk egyik ilyen intézetünkben sincsen s ha vannak leányaink, akik Krisztust akarják szolgálni, úgy más nyelvű és hangsúlyozom, hogy nem is mindig angol nyelvű intézetbe kénytelenek menni!
