Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-04-26 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. A ■M- Családi kör. -WFAMILY ALTAR. Rovatvezető: Nt. Ujlaky Ferencz loraini ref. lelkész. Élőének 23 Zsolt. 1, 2, vers. Ütőének 91 Dics. 1, 2. “És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mert keserű vala. Azért is nevezék Márának. És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk? Ez pedig az Úrhoz kiálta és mutata néki az Ur egy fát és beveté azt a vízbe és megédesedék.” 2. Móz. 15:23-25. Jehova a maga izraelita népét hatalmas kézzel vezette ki Egyiptomból. Felséges, isteni cselekedet volt ez. Izráel szabadnak és boldognak érezte magát. Mir- jám, a próféta aszszony a nép általános örömét egy énekben juttatta kifejezésre. Ez volt az első ének a megváltásról, a szabadulásról. Várakozásokkal eltelve vonultak ki az izraeliták a maguk fogságából. Kevéssel azután nagy csoda ment rajtuk végbe: száraz lábbal átkeltek a Vörös tengeren. Isten nem vezette őket egyenesen a Ígéret földjére, hanem a pusztába. Először könnyű szívvel, könnyű léptekkel haladtak előre a pusztában, ám ahogy mind beljebb és beljebb hatolnak a sivatagba, fokozatosan elfogyott minden árnyék, minden menedék. Mikor már három nap óta meneteltek az izzó nap tüzes sugarai alatt, fáradtaknak, bágyadtaknak érezték magukat s főképp a viz hiányzott számukra. Ekkor egy magaslaton forrást pillantottak meg, amely a napfényben meszsze ragyogtatta vizét. Égő szomjúsággal rohantak oda a forráshoz. Kimondhatatlan volt a csalódásuk, mikor észrevették, hogy a viz ihatatlan, mert keserű. Kisértések. Az egész jelenet képe annak, ami az Isten gyermekeivel meg szokott történni. A megtért ember uj életének első korszakában úgy érzi, hogy teljesen mentes a kísértésektől. Erősnek érzi magát az Urban s boldogan örvendez az Ő védelmében. Min- dazáltal ez nem sokáig tart. Aztán megjönnek kívülről, belülről a régi kisértések, megostremolják mindenünnen, le akarják verni a lábáról s a hivő ember a velük való küzdelemben úgy érzi, hogy nincs elegendő ereje ellenük. Mivel ezt az állapotot nem érti meg, kezdi kétségbe vonni, hogy megtért volna s azt gondolja, hogy az, amin átment, csak kegyes érzések tuláradása volt. A tapasztalt kegyes ember azonban megmondja neki, hogy mindez természetes harc az ó és az uj ember között. Az ilyen kisértéseket az Isten küldi ránk: “Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Ur Ígért az Őt szeretőknek.” (Jak. 1:22.) Az. efféle harcok szükségesek, hogy megismerjük magunkat, hogy belső életünk kifejlődjék; hogy mindig élén- kebb legyen bennünk Krisztustól való függésnek érzése. János Márk, mint az első nagy hittérítők követője, velük együtt nagy lelkesedéssel ment ki a messze idegen világba. Mikor azonban nem úgy történt, ahogy ő gondolta, s az Isten követei számára nem készítettek: diadalívet s a mérvadó nagy hivatalnokok részéről sem találtak semmi méltánylást, mikor a z apostolokkal együtt neki is sokat kellett nélkülöznie és csak nekik szolgáló barátjuk volt, csalódva, kedvetlenül ment visz- sza anyjához Jeruzsálembe. Ap. Csel. 13:13. Sok kezdő keresztyén aszszonnyal, az Isten országának sok nunkásával történt éppígy a dolog. Sok olyan lélek tért vissza Egyiptomba, az az a világba, aki nem akarta felvenni a harcot a világgal, a bűnnel, aki úgy képzelte, hogy a Krisztus követése boldog érzésekben való- tetszelgés csupán. De nemcsak lelki, hanem földi nyomorúságok is rajta ütnek Isten újonnan született gyermekein. Ábrahám bizonyára nagyon elcsodálkozott, mikor- Kanaaánba megérkezett s ott nem valami tej jel-mézzel folyó áldott vidéket, de éhínségtől sújtott nyomorúságos földet talált. A tanítványok együtt voltak Jézussal a hajóban s mégis vihar tört rájuk, úgy annyira, hogy a legnagyobb kétségbeeséssel várták, hogy a habok elnyelik őket sremegve segítségért kiáltottak. A vihar azért jött, hogy bizalmukat megpróbálja és a hitüket mintegy tükörben megmutassa előttük. (Márk. 4:35-41.) így küld az Ur ránk betegségeket, mindenféle keserűséget, hogy magunkat megismerjük. Ez volt az oka annak is, hogy Isten a maga megszabadított népét a pusztaságba, a márai forrásokhoz vezette. Ott lön nyilvánvalóvá, hogy
