Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-03-29 / 13. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Olv. Máté 6:16-18. Mi reformátusok szeretünk dicsekedni, hogy kiküszöböltünk vallásunkból mindent, ami az Isten lélekben és igazságban való tiszteletével ellenkezik. Templomaink egyszerűsége, istentiszteletünk érthetősége által igyeksziilnk lélekben és igazságban imádni az Atyát. A böjt felfogásunk szerint csupán naptári fogalom s a keresztyén szabadság igazsága előtt semmivé törpül. A böjttel összekapcsolva véljük a szenvedést, a testi kint. Tényleg az volt mindenkor egyik leglényegesebb eleme. Az ember a test sanyargatása, a természet lábbal tiprása által akarta bebizonyítani, hogy Istenének kedvére tud tenni. Meg akarta az ember fékezni bűneinek forrását, a húst, a vért, hogy úrrá legyen önmaga felett s későbben azért, hogy egyházának ezen kegyes- ségi gyakorlatát betartsa. Mig a Kr. u. első századok kegyeseinek idejében a böjt félelmes kisértésekkel, gyötrő lázképekkel, de egyúttal fényes, szent látásokkal teljes időszak volt — a késői kornál ezek elmaradtak s maradt a gyötrelem, a kin s a böjt titkos és nyílt kijátszása. Mintha Isten épen gyermekeinek puszta szenvedésében gyönyörködnék ,s ezen meddő, céltalan kegyeskedés, életölőztesti gyakorlat lenne az ő szere- tete megnyerésének főeszköze. A szenvedés, a kin nagy ságában látták az áldozat nagyságát s látják ma is sokan. Hogy az önkinzás testsanyargatás nyugalmat, üdvöt nem szereznek: ezt jól érezték a reformátorok. Hogy az eltorzított arc, komor nézés, beszennyezett, megvagdalt test nem szerez kedvességet, azt már a Krisztus hirdette. Hisz Isten nem azért adta az életet, hogy mielőbb véget vessünk neki, mert akkor az öngyilkos lenne a legkegyesebb ember, Isten azért adta az életet, hogy éljük azt, örüljünk annak, nem pedig azért, hogy a kin gyötrő füzében emésszük fel azt. Ám Jézus mégsem azt mondja, hogy “ne bőjtöljetek” hanem arról tanít: te pedig mikor bőjtötsz... Tehát lehet böjtölni, sőt Krisztus szavai életünk parancsai lévén, kell is bőjtölni. A böjt ennélfogva nem mindenestől fogva elvetendő, csak az elvetendő belőle, ami benne gyarló emberi hozzátevés s az igazi böjt megrontása....Nem tartozik a böjthöz a komor nézés, eltorzított arc, a testi fokozott kin, gyötrő fájdalom, bizonyos ételektől megtartózkodás s másokban való duskálkodás, hiszen nem az fertőztet meg minket, ami szánkon bemegy. A szánalmas öltözet, megvagdalt test, megtépett ruházat sem böjt. Mindez csak külső burokhoz hasonló, mely lehull, amint a gyümölcs megért. Mi, akik megértünk az Atya imádására, mi, akik Fiák vagyunk, többé ne hordozzuk a szolgaleiket és szokásait! A mi böjtünk nem is arra való, hogy mások lássák. Ne is lássa azt - senkise, mert ha látják, az már nem igazi böjt. Éljük böjtkor is kifelé, a világ felé a szeretetnek, szolgálatnak, jótettnek, munkának életét, mint rendesen. Ám tartsunk böjtöket titkon s lássuk és értsük meg. hogy a böjt nem a test dolga, hanem a léleké. A léleknek testtől elfordulása s odafordulása Istenhez. Böjt a csendes óra, a magános elmélkedés, az Isten akaratának keresése életünkben és világunkban. A böjt az Isten igéjével élés különleges ideje és alkalma. A lélek éhsége és szomjuhozása a böjt, nem a testé. Vágyakozás az élő Isten után, mely a XLII. zsoltárban oly meghatóan fölcsendüb lelkem úgy óhajt Uramra és hozzá kívánkozik. A böjt az az idő, melyben látásokat látunk Isten utjai s velünk való céljai felől. I. E. Nem jöttek az urnák segítségére! IRTA: Nt. Ujlaky Ferenc loraini ref. lelkész. “Nem jöttek az Umak segítségére vitézei közé!” Debora, ez a hőslelkü nő, hogy megszabadítsa Izraelt, fegyverbe szólította a népet. Hivó szavára, az Űrért való harcra, megmozdult az egész ország. Északról, keletről, nyugatról, délről jöttek a harcosok, hogy harcoljanak az Űrért. Mindenki jött, minden város, falu elküldte a maga fiait, csak Merozból nem ment senki. Meroz népe néma maradt. Nem felelt a hívásra. Debora és Bárák Meroz népe nélkül is megnyerte a harcot, leverte az ellenséget. Fényes diadalt arattak. S a győzelem utáni diadalénekében igy kiált Debora: “Átkozva átkozzátok Méroz lakosait, mert nem jöttek az Urnák segítségére, az Urnák segélyére vitézei közé.” Miért e rettenetes harag? hisz Meroz népe nem csatlakozott az ellenséghez! nem tett rosszat! Miért hát az átok ? Mert amikor mindenki megmozdult ő nem tett semmit. Mikor mások harcoltak, ő tétlen maradt. Nem tudom miért, de ez a bibliai történet jutott eszembe akkor, amikor lapunk szerkesztője elküldte hozzám továbbítás végett azt az összeget, ami a Magyar Külmisziói Szövetség javára gyűlt be. Ugyanis néhány hónappal ezelőtt arra kértük vasárnapi iskoláinkat, hogy egy vasárnapi perselypénzüket adják oda a magyar kiilmiszió javára. A világ valamire való keresztyén felekezeteinek harcosai ott vannak a fronton, a külmi- szió harcmezején, minden felekezet meghallotta a hívást, elküldte a harcba a maga fiait, csak a magyar református egyház fiai nincsenek ott! Ezért kértünk segítséget a külmisziói szövetség javára, hogy ezzel is közelebb hozzuk azt az időt, amikor a magyar ref. egyház is küldhet hírnököket az Ur üzenetének hirdetésére. És mi volt a felelet? Hét dollár húsz cent! A loraini vas. iskola $4.20, Hajdú András $2.00, Nt. Har- sányi Sándor $1.00. A többiek nem jöttek az úrnak segítségére ! Pedig csak egypár szót kellett volna szólani a vasárnapi iskolában. Csak egy szót. Azt sem tették meg. Ha jól tudom az amerikai magyar baptisták két ezer ötszáz dollárt adtak a múlt éven külmiszióra! Az amerikai magyar reformátusok hét dollár húsz centet! Ez az estet hü tükre a mi “együttmunkálkodásunk- nak.” Ez a sors éri a legtöbb jó ügyet. Agyonhallgatják. Nem mennek az Urnák segítségére! Ott van az erdélyi testvéreink segélyezése. Csak itt ott hallatszik szó, jelentés egy egy szép cselekedetről. Pedig ez is az Ur ügye. Van e közöttünk csak egy gyülekezet is, amelyik Meroz népéhez hasonló akarna lenni az erdélyi testvérek segélyezése dolgában? BÖJT
