Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-03-01 / 9. szám

•6

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

be rejtette, ő pedig űle azon felül. Gileádhegye sok zűr zavarnak lehetett tanúja, de ehez hasonlót alig látott. Ezért mondotta Jákob oly határozottan, hogy “akinél megtalálod a te isteneidet, ne éljen az!” Nagy rakás kőből csináltak aztán ezek válaszfalat és azt mindketten más más néven nevezték: Lábán is, Jákob is.

Mikor egy-egy magáról megfeledkezett “kiskorú bűnös” átveszi az ő atyjának és anyjának hagyatékát és azzal neki vág a nagyvilágnak, csoda é ha...a hitnek ^Fejedelme megdorgálja azokat akiket szeret és megostorozza azokat akiket gyermekeivé fogadott?

Sionnak Leányai! Ne várjátok ti sem, bagolynak sólyom fiát! De neveljétek gyermekeiteket az Urnák félelmében, hogy mikor megvénheszik is el ne térjen attól, AKI mindeneket teremtett, fentart és igazgat.

Iskola és nevelés ügy.

Rovatvezető: Nt. Dienes Barna caldwelli ref. lelkész.

KINCSES NAGY JÁNOS ELÖLJÁRÓ KORSZERŰ BESZÉLGETÉSEI.

3. Az Ivettéről.

Én: (Kincses Nagy János elöljáró, valamelyik este a múlt héten, azt hiszem, szerdán volt, gondoltam magamban mikor haza jöttem a sopból, hogy át kellene nézni, Haramia Jánosékhoz, mert, hát ők is Nagy Bűdről jövének, aztán meg volt is egy kis lánycselédjök, az Ivetté, de sose küldték a vasárnapi iskolánkba. Gondoltam, hogy megkérdem, hogy mi lelte őket, mert jó, bőcsűletes népek voltak mindig haramiáék. Át is néztem hát hozzájuk és beköszönték): Csés jó estét. Jó beszélgetést.

Haramia: Jó estét János bátyám. Ritka vendég minálunk.

Mrs. Haramia: üljék le János bátyám oda a tűzhely mellé. Foga van az időnek künn.

Én: Köszönöm, Erzsók lelkem, hát mán csak leülök, osztán hogy van a család?

Haramia: Köszönjük, jól.

Én: Alszik már a kis Ivetté?

Mrs. Haramia: Ilyenkor már neki mindig ágyban kell lenni.

Én; Az jó. Aztán még mindig olyan jól tanul a gyerek ?

Haramia: Bizony János bátyám, a teacher a múltkor is megdicsérte.

Mrs. Haramia: Teacher lesz .belőle, ha megsegít az Isten.

Én: Az már szép. Olyan ügyes, okos kis lánycseléd. Éppen azért gondot kell rá fordítani.

Mrs. Haramia: Hát azt is tesszük.

Én: Nem mondom, csak, hát nem csak kenyérből él az ember.

Haramia: Mi is tudjuk, János bátyám, nem is marad el a gyerek egy vasárnap se a Sundayschoolból.

Én: Nem marad el?

Mrs. Haramia: Hát ide jár a baptist churchbe tudod János bátyám közel van s Ivette olyan kis gyönge.

Én: Hát a miénk se lenne sokkal messzebb.

Mrs. Haramia: De hát miért menjen a gyerek, úgyse igen tud magyarul.

Haramia: Meg hallom ott is angolul kezdenek tanítani.

Én: No ha talán tanítunk is valamit angolul, az- éi-t egésszen magyarul érzünk.

Mrs. Haramia: Aztán meg minek neki a magyar, ha felnő, úgyse fogja semmire se használni, abból meg nem él.

Én: Hát hiszen nem abból fog megélni az igaz, de hát azt nem is tudtam, hogy ti olyan jól tudtok angolul?

Haramia: Tudja János bátyám, hogy még az is nehezen jön ki a számból, hogy adsza a pedát.

Mrs. Haramia: Nem nekünk való az már.

Én: Hát akkor hogy beszéltek Ivettével?

Mrs. Haramia: Azért megérti, ha rákiáltok.

Én: Hátha majd megnő a szentem és nem kiálthatsz rá Erzsók.

Mrs. Haramia: Azt akarom, hogy ne legyen olyan mi fajta, — eleget kínlódtunk mi, legalább ő ne kínlódjon.

Én: Aztán mi fajta lesz. ha nem fogja megérteni az anyját, apját, hazáját?

Haramia: Amerikai lesz. Bárcsak én is az lennék.

Én: Persze amerikai vér van .benne.

Haramia: Minden vér egyforma, János bátyám.

Én; A négeré, meg a galíciai zsidóé, meg a japáné épp olyan mint a tiéd János, ugye?

Haramia: Az nem, a zsidóé....

Én: Mert egy se egyforma János, nekünk nagy- bűdieknek nagybűdi vérünk van. Azért van olyan kemény koponyánk.

Mrs. Haramia: Aztán mi külömbség van egy amerikai meg Ivetté közt?

Én: Hát titeket ki tanított meg, hogy hogyis, meg mint is kell cselekedni? Még jól emlékszem Haramia bátyámra — nyugodjék békével — amint a kapuban füstölt, s mikor a tiszteletesnek nem köszöntél János, úgy vágott nyakon hogy leesett a kis pörge kalapod. Az öreg tanított meg, hogy kell fogni az eke szarvát, hogy kell tisztelni a törvényt, megbecsülni a tisztességes embert.

Haramia: Hászen nem mondom többet tanultam az öregtől, mint a mestertől.

Én: Megtanított, hogy mi az a Március 15-ike, meg október 6-ika, meg azok a nagy emberek, akik értünk meghaltak. Megtanított a múltúnkra, a szokásainkra, a hagyományainkra. Csak a kutya él úgy, hogy azt se tudja honnan való.

Mrs. Haramia: Tanítják jobban az iskolában, mint mi tudnánk.

Haramia: Mi is tanítjuk, azért....

Én': Az iskolában éppen mást tanitanak neki, mint ami a vérében van. Aztán nem fogja tudni, hogy melyiknek higyjen. Aztán, olyan lesz mint a fa, melynek nincs gyökere. Elszakad tőletek, és nem nőhet igazán bele ebbe az országba, mert az otthonában nincs föld: hagyomány, szokás, múlt, amibe bele eressze gyökereit.

Mrs. Haramia: Csak jobb lesz neki, hogy nem nő fel olyan szegény embernek, mint mi.

Haramia: Ha megtanulja az amerikai módit.

Én: Ti nem igen követitek az amerikai módit János.

Haramia: Majd követi ő mi helyettünk is.

Én: Mit fog akkor itthon látni? Az ellenkezőjét, amit tanitanak neki. Nem fogja megérteni miért teszitek ti ezt meg azt, mi értelme van a ti szokásaitoknak. Úgy fogja találni, hogy ti nem vagytok olyan emberek, mint az amerikaiak, hogy ti rosszabbak vagytok. Szé- gyelni fogja hogy magyar. Itt fog hagyni benneteket.

Mrs. Haramia: Ivetté sose fog.

Én: Hallottátok Balogh Juli esetét? Na. Azt is úgy nevelték. Azok is úgy beszéltek, aztán egyszer csak azt mondta Juli hogy ő nem érti, hogy a szülei mit beszélnek, hogy ő nem magyar,hogy ő nem marad a “hankik” közt. Aztán elment, tudjátok. Még csak egy levelet se tud írni. Kinevette az öregeket, lenézte, mert magyarok. Nem értette meg hogy azért épp úgy szeretik. Nem nevelték bele a maguk szokásait — a világ bele-