Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-02-23 / 8. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 McKeesport, pa. Lelkész: Nt. Melegh Gyula. Evangelizáló esték. Hirt adtunk már arról, hogy az egyházmegye kebelébe tar­tozó lelkészek és a Bethesda lelkészi kör tagjainak meghívásával Március 2. és kö­vetkező napjain evangéliumi estéket kí­vánunk tartani, amely esték bizonyára mélyíteni fogják a mi vallásos és egyházi életünket. E terv keresztülvitelében a szom szédos pittsburghi egyházzal egyetértés­ben annyi változás állott be, hogy azok nem Március 2-án, hanem Március 9-én fognak kezdődni. Az Ifjúsági Kör rendes havi gyűlése e hó 17-én délután tartatott meg, s azon a folyó ügyek lettek letárgyalva. Az ifjú­ság most a Március 15-iki ünnepélyre ké­szülődik s egyidejűleg ki vannak osztva a Kis madaram c. népszínmű szerepei. En­nek előadása pünkösd második napján lesz az A. 0. H. hallban, táncmulatsággal egybekötve. Pikniket fog rendezni a Kör Julius 27-én, és Aug.. utolján. E dátu­mokra, e helyen is fölhívja az Ifjúsági Kör a honfitársak szives figyelmét avé­gett, hogy összejöveteleik rendezésénél azokra tekintettel lenni szíveskedjenek. A gyűlésen fölvétetett összesen négy uj tag. Gyűlés után megtartatott a szokásos uzsonna, amikor is a derék Ifjúság, gaz­dagon megtérített asztal mellett, kedélye­sen töltött együtt egy pár órát. A Nőegylet álarcosbálja Március 1-én, szombaton este lesz az A. 0. H. hallban. Derék asszonyaink serényen és nagy ered­ménynyel árulják már hetek óta a belépti jegyeket és a bál nagy népessége már eddig is biztosítva van. Igen sokan ké­szülnek arra, hogy jelmezeik valóságos meglepetésként hasson s bizonyos, hogy az álarcisok ritka nagy tömegét lehet együtt látni, majd ezen a szép összejö­vetelen. Külön érdekessége lesz ennek az estének az a magyar táncz, amelyet 16 magyar leány, magyar ruhákban fog el­járni. Senki se mulassza el az eljövetelt. DUQUESNE. Istentisztelet. A duquesnei csatlakozott ref. egyházban e hó 24-én, vasárnap, az Istentisztelet reggel fél 9 órai kezdettel lesz megtartva. Szinielőadás. Mire e sorok napvilágot látnak, már el is érkezik a duquesnei csat­lakozott ref. egyház szinielőadásának ide­je, Február 23-ika. Ez alkalommal a Car­negie Library nagytermében a gyermekek adnak elő egy egy felvonásos színdarabot és a mckeesporti Ifjúsági Kör tagjai két egy felvonásos szindarabot. Az egész es­tét kitöltő programm élvezetes órákat fog szerezni azoknak, a kik eljönnek. ***************************** Értesítés a Nt. Lelkész Urakhoz. Dr. Cornish unitárius lelkésznek Tran­sylvania in 1922 ez. nagyszerű report mü­véből az illustris szerző lapunk szerkesz­tőjének rendelkezésére bocsátott nehány példányt. A kik még nem kaptak e mű­ből s óhajtónak egy pldt. belőle megsze­rezni, — lapunk szerkesztője készséggel gondoskodik egy t. p. kiküldéséről. TOLEDO, O. Lelkész: Nt. Bogár Lajos. Dicséretes határozat. Református egyházi énekkarunk egyik legrokonszenvesebb szervezet egyháztár­sadalmi életünkben. A tagok buzgón és szorgalmasan járnak a gyakorló órákra, a mi nem is csoda, mert Énnekkarunknak jó példával elöljáró elnöke Bacsó Pál testvérünk folyton lelkesíti a tagokat ki­tartásra és tanulásra. Ez év folyamán, mint hírlik, az Énekkar ki fog állani ver­senyre több más gyülekezet énekkarával, sőt erősen számítanak arra is, hogy a múlt évben Detroitban hagyott ezüst ser­leget ez idén áthozzák Toledoba. De nemcsak a szép összetartásért és nemes irányú művelődésért illeti meg az elismerés az Énekkar tagjait, hanem az egyházi, a vallásos irodalom pártolásáért is! Bacsó Pál elnökünk felhívására a gyű­lés kimondotta, hogy az énekkarnak min­den tagja olvasója és pártolója lesz ez­után a Reformátusok Lapjának! A gyűlé­sen mindjárt meg is rendelték a lapot a következő tagok, kiknek még idáig nem járt; — Tfj. Kerekes János, Petők Sán­dor, Batta Lajos, Béres József, Benedek János és Kosztyó Károly. (Köszönjük a nemes jóindulatot. Szerk.) Énekkarunk pompásan sikerült álarezos bált rendezett Jan. 9-én a Sztrik Hallban, mely mulatságnak 100 dollárnyi tiszta hasznát iskolatermünkben beállított uj zongora vásárlásának költségeire adták át. A Lorántffy nőegylet. Egyházunk iránti pártoló jóindulat és a nemes kér. segítő szeretet mezején áldott és áldásos mun­kát végez évek hossu sora óta a toledoi Lorántffy Zsuzsánna ref. nőegylet, mely­nek tagjai híven fáradoznak, dolgoznak ék áldoznak egész éven át, hogy a szüksé­get, a nyomort kevesbítsék a szenvedést enyhítsék a hova csak jocselekedetük ke­zeivel elérhetnek. Ki tudná összeszámlál­ni a könyeket, miket felszántottak, ki tudná csokorba kötni az érdemnek virá­gait, melyek hervadhatlanul virágoznak és örökké illatoznak a Lorántffyak jo szi­vének áldására! Ezúttal csak azt kíván­juk jelenteni, hogy a Lorántffy egylet is a legteljesebb megértő szeretettel és egy­hangú nemes lelkesedéssel választotta el a Reformátusok Lapját az egylet hivata­los lapjául erre az évre is. (Legyenek kö­szöntve ők is. Szerk.) A FORWARD MOVEMENT GYŰLÉSE. A Ref. Church in the U. S. kebelében működő Forward Movement bizottságának központi vezetősége a múlt hét folyamán Febr. 14-n tartotta volt Pittsburghban a Fort Pitt Hotel egyik termében tanácsko­zó gyűlését, melyen a magyar egyházme­gyék képviseletében Nt. Horváth Sámuel e. m. elnök jelent volt meg. A gyűlésre meg volt hiva lapunk szer­kesztője is. Az elnöki tisztséget Főt. Dr. C. E. Miller tanár, a tiffini főiskola igaz­gatója, s a Belmissiotanács elnöke töltöt­te be. Az egyet, egyház összes intézményei nek megerősítését ezélzó Forward Move­ment alapra idáig két millió és hatszáz ezer dollár folyt be. A gyűlésen a leglel- kesitőbb bejelentések hangzzottok el. A Ref. Churchben mindenki bizonyos a felől, hogy a hívek egyeteme által megajánlott tiz millió dollár a megszabott 5 évi ha­táridőre tényleg be is fog folyni. A moz­galomról lapunkban nemsokára bővebben, fogunk Írni. DR. GOOD HAGYATÉKA. A külmissioi és ezzel együtt a magyar egyházi munkának legmelegebb szivü ba­rátaink egyike Dr. Good, ki mint lapunk­ban is közöltük volt, Jan. 22-én hunyt el Philadelphiában, — végrendeltében is meg emlékezett a külmissio szent ügyéről, me­lyet ő életében oly odaadással szolgált. Nagy vagyonának egy örödrészét a Ref. Church in the U. S. Külmissioi Tanácsá­nak hagyta örökségül. Az igazak fényle­nek Isten országában mint a nap. Emlé­kük pedig áldásban marad távozásuk után itt a földön! ÁLDOZATKÉSZ GYÜLEKEZE. A loraini egyház elöljárósága elhatározta^ hogy az erdélyi magyar református egy­házak meg mentésére irányuló segélymoz galomból kiveszi a részét, és erdélyi ref. testvéreink megmentésére évenkint 50 dollár segélyt ad, ezenkívül állandó per- sének szent czéljára. Bizony, emelkedett gondolkozásra valló nemes határozat. Méltó a loraini fényes gyülekezet jó hírnevéhez. Ugyancsak e gyülekezet áldozatkész, buzgó tagjai 146 dollárt adakoztak Nt. Virág István lelkész ur személyes fáradozásával eszközölt gyiij tesnél a kalamazooi egyház megszegé­sének szent czéljára. ************************************************************ * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * PÉNZT-KÜLDÜNK ÉS HAJÓJEGYEKET ELADUNK ÁLLAMI FELÜGYELET ALATT. Mint u öaire* hajó* társaságok törvényes képviselői. JOGI ÉS PERESÜGYEKBEN, AKÁR ITT, AKÁR AZ Ó, HAZABAN- TANACCSAL AVAGY KÖZREMŰKÖDÉSÜNKKEL SZÍVESEN SZOLGÁLUNK. ID. BOLDIZSÁR FERENCZ Ohió állami- Közjegyvó. 2781 EAST 79th, STREET., IFJ. BOLDIZSÁR E. FERENCZ V. Megyei h. ügyész ügyvéd és jogtanácsos. CLEVELAND, OHIO. * * * * * * * * * * * *-• * * * * * * * *

Next

/
Thumbnails
Contents