Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-02-03 / 5. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Csak az járhat Jézusnak az utján: aki mindennap azok szerint az igazságok szerint él, munkálkodik, amelyek az ő igazságai! Csak az adhatja át szivét, lel­két Jézusnak, aki átadja neki a maga mindennapi életét is! Csak az emelkedhetik fel a megbocsátó, a mindeneket elfedező szeretetnek a magasságára, aki mindennapon erősiti lelkét azokkal az igazságokkal, amelyek a mi tanulságunkra írattak meg! Mindennapon Napról-napra vájjon hol olvashat­juk a Bibliát? A családban! Hogy ezt csele'kedhessük, vissza kell térnünk minden gyülekezetünkben arra, hogy meglegyenek a családi istentiszteletek. Már a tavasszal jeleztem, hogy egyik gyülekezetünkben minő munkás, keresztyén életnek a jeleivel találkoztam. És ennek a munkás, ke­resztyén életnek az alapja arra vezethető vissza, hogy a gyülekezetbe be van vezetve a családi istentisztele­teknek a tartása. Ugy-e sokszor tapasztaljuk, hogy ott, ahol van, nagyon kevesen járnak el a hétköznapi istentisztele­tekre. Sok helyenpedig nem is lehet megtartani ezeket a hétköznapi istentiszteleteket. Azért célszerű, hogy a lelkész okosan, tapintatosan vezesse be gyülekezetébe a kerületenként, utczánként tartandó házi istentisz­teleteket. Okos, tervszerű beosztással nagyon sokat le­het elérni! Nem szabad el feledni, hogy ma is vannak sokan- talán többen, mint máskor “futkározó hamis atyafia- ak .” Bizony mondom, hogy ezek a mi testvéreinket támadják a legjobban és a mi testvéreink közül esnek el a legtöbben! A nyár folyamán épen egyik lelkész családnál voltam, amikor egyenesen azzal a célzattal jött be a lelkészi lakásra egy ilyen testvérem, hogy velem ismertesse meg az ő jelenlegi vallásos felfogá­sának az irányzatát. Bámulva kellett látnom, hogy mennyire megtanulta a Bibliának a szavát, betűjét és szomorúan kellett tapasztalnom azt is, hogy mennyire nem tudta megemészteni a Bibliai helyeknek a lelkét! De azt is elgondoltam, hogyha egy ilyen bibliából be­szélő testvér bemegyen egy olyan családhoz, ahol leg­alább némi érdeklődést tanúsítanak Istennek igéje iránt, ha nincs meg a kellő alap az ilyen beszédnek a megemésztésére: úgy nagyon könnyen lehull az élet­nek a fájáról az, aki csak félig meddig van fent rajta! Uj esztendő: uj kötelesség! Talán nem uj a kötelesség! Csak fokozottab erő­vel kell teljesítenünk! Legyen minden gyülekezetben bibliai óra és családi istentisztelet! “A mik megirattak: a mi tanulságunkra Írattak meg! Kalassay Sándor arvaatya. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI NYOMTATVÁNYOK. Magyarm/elTti, berámiciara alkalma* dics. kar. bis. 10 drb. 1.00 Disz. kér. biz., színnyomás, half tone papír., 10 drb. 1.00 Esketési disz biz., bond papir, kőnyomatu ... ... 10 drb. 1.00 Halotti anyakönyi kivonat, bond papir, 10 drb. ára _ .50 Confirmáczioi emlék bizonyítvány, megkapó szép kiviteív. magyarországi nyomatásu, 10 drb. kétféle, ára drbként .50 607 Greenfield Ave., Pittsburgh, Pa. A tisztán látás érdekében. A duquesnei Hittestvérekhez! Nem szívesen veszem kezembe a tollat, amelynek forgatása nem az én mesterségem, de úgy érzem, ked­ves duquesnei testvérek, hogy kötelességem szólani akkor, amikor valami olyat látok, amit mindnyájunk­nak meg kellene látni. Lelkiismeretemmel ellenkeznék azon dolgok elhallgatása, ameyekből pedig sokat ta­nulhat az, aki az eseményekből tanulni akar. Azok a dolgok, amelyekről írni akarok, a mi régi és mindig szeretett egyházunknál történtek, mert ne feledjétek el, akik a “független egyház” czime alatt kiszakítot­tátok magatokat a régi egyházmegye testvéri közös­ségéből, hogy én és mondhatom, hogy mindnyájan, mindig érdeklődünk az egyház dolgai iránt, mert azt mi éppen úgy a mienknek tekintjük, mint ti, habár a régi egyház dolgait most csak magatokban csináljá­tok. Hát mik is történtek most, amit jó lesz megje­gyezni? Először is, a múlt évi elöljárók nem vállaltak erre az évre is hivatalt, pedig mindnyájan ajánlva let­tek. Másodszor, javaslatot tettek arra nézve, hogy minden fiú vagy leány, aki betöltötte a 16 életévét, fizessen 6 dollár tagsági dijat. Harmadszor pedig, Nt. Nánássy lelkész ur “evangelizálni” fog jönni Duques- nebe . Csak a főbb dolgokat említettem, és kérdezlek titeket, kedves testvéreim, hogy tudjátok-é, hogy mit jelent ez? Miért nem vállaltak hivatalt a múlt évi tisztvise­lők? Lehet, hogy ők nem mondják, de ha lelkiismere­tesen akarnának választ adni. nem mondhatnának mást, minthogy félnek a jövőtől és szivökben önkén­telenül is gondolkozni kezdenek azon, hogy mi lesz? Mert ők ismerik az egyház helyzetét, tudják, hogy mire van szükség, és azt is tudják, hogy mire lehet számítani? Kezdik látni, még ha talán nem is vallják be, hogy fele sem tréfa a “függetlenségnek,” mert sokat mondok, ha azt mondom, hogy van száz egyház­tag, de még annyi sincs, mert a gyülekezetnek egy tekintélyes része semleges álláspontra helyezkedik, mások pedig nyíltan helytelenítik a mostani irányza­tot és egy jobb jövő érdekében velünk tartanak. Jó len­ne, ha kétszer is meggondolnátok, hogy honnan lesz fedezve a 4000 dolláros költségvetés? Vagy talán a beavatottak arra számítanak, hogy a legvégső eset­ben majd ott lesznek az episzkopálisok? Vagy mikor fogjátok már meglátni a végső czélt? Csak akkor, a- mikor már késő lesz? Hát nem látjátok, hogy Sebes­tyén tiszteletes ur minden szavával és írásával ide akar benneteket vezetni ? Amikor erről van szó, akkor esküszik a függetlenségre, de máskor mindig csak az episzkopálistákat dicsőíti. ő is jól tudja, hogy ezen az utón milyen nagy megpróbáltatás elé megyen az egyház. Ezért akarta volna, hogy a 16 éves fiuk és lányok is fizessenek évi 6 dollár tagsági dijat, mert tudja, hogy erre szükség van. Ti elutasítottátok ezt a javaslatot, mert ti meg

Next

/
Thumbnails
Contents