Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-27 / 4. szám
Amerikai magyar. PUBLISHED EVERY SATURDAY. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Publication Office: — 1001 Manu’frs. bldg. Pittsburgh, Pa. Editors adress:— Rév. A. Harsányi, 607 Groenfield Ave. Pittsburgh, Pa. VOLUME XXIV. ÉVFOLYAM. 1 9 2 3 Jan. 27. No. 4. Szám. Nyílt levél Nt. Sebestyén Endre Urnák. Kedves Nagytiszteletű Ur! A tegnapi nap folyamán, azaz folyó hó 10-én kerülő úton kezeim közzé jutott a “Magyar Egyháznak” két kivágott czikke. Az egyik czikk “Fekete Karácsony” czimet viseli. Hogy kiirta, nem tudom, írója nevét nem árúlta el, de nem is vagyok kiváncsi reá. A másik czikk “A Huszadik Század Ifjú Timótheusairól” ez. alatt foglalkozik az “Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” múlt évi 50 ik számában megjelent s “Magyarokról — Magyaroknak” czimet viselő czikkemmel. Miután e czikk Írója a Nagytiszteletű Ur, tessék megengedni, hogy czikkére vonatkozólag nyílt levélben válaszolhassak. Kedves Nt. Ur! Mindenekelőtt szabad lesz kijelentenem, hogy koránsem azért válaszolok a Nt. Urnák, mert úgy érzem, hogy a múltkori czikkem miatt men- tegetődznöm kellene akár magyar református testvéreim, akár épen a Nt, Ur előtt. Még kevésbbé azért, hogy a Nt. Ur mélyen sértő hangjára hasonló hanggal válaszoljak. Egyetlen ok kényszerít csupán jelen levelem megírására és ez nem más, mint az a mély hazafias bánat, mely a múltkori czikkemnek is szülőanyja volt és a mely még mélyebb gyökeret vert bennem azóta, hogy a Nt. Ur rám vonatkozó czikkét elolvastam. És mi közben a legszelídebb és a legszeretetteljesebb hangon a Nt. Ur czikkének rám vonatkozó soraira reflektálni óhajtok, hiszem, hogy a levél elolvasása után a Nt. Urban is megfog szólalni majd annak az igaz magyar lelkiismeretnek szava, mely engemet a múltkori czikkem megírására kényszeritett és hogy betetszik majd látni, hogy kár volt ezt a vérző magyar szivet, mely mindenkor és mindenütt csak azért dobogott és fog dobogni ezután is, hogy faj testvérét öntudatos keresztyén magyarrá tehesse, ismétlem: betetszik majd látni, hogy kár volt ezt a vérző magyar szivet még vérzőbbé és még fájóbbá felsebezni. “Kettős számú theológus atyafinak” tetszik nevezni engemet. Bár jobb szerettem volna, ha egyenesen a nevementetszik szólítani, mindazonáltal rögtön hozzá teszem azt is, hogy kár volt ezzel az “atyafi” szóval a Nt. Urnák, mint már annyiszor, úgy most is visszaélni. Mert ha már valaki “atyafijának” szólítja embertársát, úgy ez a megszólított bátran és jogosan elvárhatja tőle azt, hogy akkor “atyafias szeretettel” is beszéljen hozzája. Ennek azonban a Nt. Ur most sem tett eleget, ütött, szúrt, mert sebezni akart. Mindezt én is megtehetném most. Ámde ütni, szúrni, durván sebezni mindenki tud, ha akar. Ámde épen ez a szúrni és durván sebezni akarás nincs meg és nem is lesz meg soha én nálam. Belőlem, mint múltkori czikkemben. úgy most is az hazafias érzés és a kereszténi szerete; fog szólani, a nélkül, hogy a Nt. Urat formailag én is “atyafinak” szólítanám. A Nt. Ur csikkének rám vonatkozó része igy kezdődik: ‘‘Ez a kettős számú theológus atyafi beszolgái tat a kedves lapba egytöbb hasábos, teljesen tartalmat lan, csupa szóáradatból álló, csupa hamis hangulatozásból összehányt Írott anyagot. A hitetlen ember csalfa szentimentálizmusával farizeuskodva, álhaza- fiaskodva, beszélőmasináskodva terjesztgeti a hithű béke mérges gázait. Egy gondolata nincs, a mi ne lenne hamis gondolat.”
