Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-09 / 49. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. nek koronájában ragyogják, ha megtalálta a megváltást, még pedig örök életű fénnyel. ö a koldus rongyai alatt csak éppen úgy, mint az aranysúlytásos köntös alatt lelket látott. Ő a meztelen szemérmetlenség, az utálatos gőgösség, a visszataszitó durvaság és a simúlékony műveltség mögött csak éppen úgy, mint a legnagyobb bűnös gonosztettei mögött örök életre rendelt lelket látott. És ezt a lelket végetlen tartalmú üdvösségre akarta emelni, ő a saját életét adta azért, hogy ezt a lelket megváltsa. A Krisztusnak nincs és nem is lehet vetélytársa. Pedig voltak az emberiségnek tanítói, akik. hirdettek nagy igazságokat. Sőt voltak, akik sok olyan igazságot hirdettek, amiket ő maga is elfogadott és tanított. Az a tény, hogy a Krisztus néhány mondásának lényege megtalálható az előtte élt egyik-másik bölcsnek Írásaiban, az ő tanítói értékéből egy csöppet sem von le és az ő elsőbbségét nem vonja kétségbe, ő volt “Az igazi világosság, mely megvilágosit minden embert.” ő itt volt ebben a világban, mielőtt testbe öltözött volna. Sőt nem habozom kijelenteni, hogy én rendületlenül hiszem, miszerint ő tőle származott minden olyan igazság, amit bármely korban és bármelyik nemzetnél a bölcsek valaha kinyilatkoztattak. Ezek a bölcsek ugyanis csak egy parányi részletét láthatták annak, amit ő, a Krisztus, látott a maga teljességében, a maga egészében. Ezek az ő koruknak és nemzetüknek voltak világosságai. Krisztus pedig a világ világossága. Ő a nap, akinek nincs oka féltékenykedni, ha valaki egyik, vagy másik sugarát önmagából viszatűkrözi. Senki ezen a világon nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy tizenkilenc hosszú századon keresztül a Krisztus tudománya uralta, formálta és nemesítette a világ gondolkozását. A világ legszebb gondolatait az ő tanításai szülték. Ezek a tanítások állították fel azt a mértéket, melyhez ma kivétel nélkül minden ember és minden intézmény, akár tudatosan, akár pedig öntu- datlanúl, alkalmazza magát. Ezek a tanítások adták az embernek a legtisztább fogalmat az istenségről s magáról az emberről. A Krisztus az, akinek társaságát és barátságát keresi ma ezen a világon -minden jóravaló lélek. Van, van emberi barátság is. Még pedig olyan, amiről azt hisszük, hogy elengedhetetlenül szükséges. Nézzétek csak! Az a szerető, az a bizó, az a reménykedő jó feleség igy szól házastársához, midőn érzi, hogy örökre el kell tőle válnia: “Nálad nélkül nem élhetek. Meghalok, ha elhagysz, A te védelmed nélkül nem nézhetek szemébe a rideg valóságnak. A te támaszod, a te szereteted, a te biztatásod, a te vigasztalásod, a te bölcs irányításod nélkül kötelességeimnek nem felelhetek meg, terheimet nem hordozhatom, küzdelmeimben meg nem állhatok s feladataimat meg nem oldhatom. Ne menj el! Maradj itt! Mert nálad nélkül az élet utján egy lépést sem tehetek előre.” Jövője igy tűnik föl előtte, midőn legédesebb reménységeinek romjai között magára marad. De midőn a férfi, akinek erős karjai közé menekült valahányszor az élet nehéz terhei alatt le akart roskadni, örökre eltávozik: ő, a gyönge, a bánatos szivű nő, neki dől az élet feladatainak. Kötelességeit teljesiti. Terheit hordozza. A harcot harcolja. És jár egyedül. Bátor és erős lélekkel állja meg helyét az élet nehéz küzdelmei között s hősisége egyre növekedik. “Soha sem hittem volna, hogy igy tudjak boldogulni,” — mondotta a minap egy évi özvegysége után egy édes anya. Azután elmondota, hogy mennyire elveszítette önbizalmát, midőn tudatára ébredt annak, hogy gyermekeinek édes apja többé nincs az élők között. Hogyne! Hiszen soha nem ismert szükséget. Soha nem volt semmire gondja. Midőn tehát a frissen hantólt sírtól elfordúlt: úgy tűnt föl néki, mintha ezen a világon mindent elveszített volna. Mi lesz most már véle? Mit tehet most már ő, az ügyetlen, a gyönge, a tehetetlen nő? Az Ur Jézus Krisztus azonban véle volt. Letett» ügyét az Ur kezébe és nyugtalan szivébe békesség támadt. Háborgó leikébe nyugalom szállott. Habozó elméjébe határozottság született. Gyönge kebelébe erős bátorság foglalt helyet, önbizalma és ereje naponként növekedett. Barátai és barátnői valósággal csudálták, amikor biztos kezekkel irányította saját és gyermekei sorsát. Oly erőforrásokról tett bizonyságot, amikről senki sem hitte, hogy birtokában van. A Krisztusba vetett rendíthetetlen hit tette őt azzá, hogy a bánat és keserűség nem törték le, hanem még inkább erősebbé tették. így oldja meg számunkra maga az Ur az élet legnagyobb feladatait. Ezt az asszonyt a Krisztusban elviselt szenvedése tette hőssé. És élt. Élt nagyszerű és mindenki által megcsudált életet a nélkül, akinek támasza rá nézve az első pillanatban elengedhetetlenül szükségesnek látszott. Ilyen ami viszonyunk az Ur Jézus Krisztushoz. Nála nélkül nem élhetünk. “Mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Ámen! UTÓIMA. Megújúlt hittel és szent indulattal nyitjuk meg ajkunkat ismételten imára, örök jóságú Isten, hogy hálákat adjunk néked azért a nagy kegyelemért, hogy adtál nékünk megtartót az Ur Jézus Krisztusban! Tudjuk, hogy bűnösök vagyunk és hogy igen sokszor másban kerestük idvességünket, nem pedig az 6' mindenek fölött álló nevében. De azt is tudjuk, hogy te végetlen irgalmú édes Atya vagy, aki megbocsátasz nékünk, ha a te szentséges fiad nevében hozzád térünk. Áldott idvezitőnk! Nincs most már nékünk édesebb vágyunk, mint a te benned való lakozás. Fogadj hát bennünket kedvesen. Tisztíts meg minket. Árassz el minket szereteteddel. Szentelj meg és bírj bennünket egészen. Mindenható Isten! Gerjeszd fel szivünket és lelkünket, hogy ezután már csak ami áldott idvezitőnkben keressük mind földi, mind pedig mennyei boldogságunkat. Szent Lélek Úristen! Te adj nékünk erőt arra, hogy elvethessük magunktól mindazt, ami e földhöz, köt s keressük csak az örök idvességre vezető utat, amelyen haladva eljuthassuk a mennyeknek országába. Ámen!
